Bázikus berillium-acetát
Bázikus berillium-acetát | |
Szabályos név | Hexakisz(μ-acetáto)-μ4-oxotetraberillium |
Más nevek | berillium-oxiacetát berillium-oxid-acetát |
Kémiai azonosítók | |
---|---|
CAS-szám | 19049-40-2 |
PubChem | 3035396 |
ChemSpider | 2299653 |
EINECS-szám | 242-785-4 |
Kémiai és fizikai tulajdonságok | |
Kémiai képlet | C12H18Be4O13 |
Moláris tömeg | 406.3122 g/mol |
Megjelenés | színtelen |
Olvadáspont | 285 °C |
Forráspont | 330 °C |
Oldhatóság (kloroformban) | oldódik |
Ha másként nem jelöljük, az adatok az anyag standardállapotára (100 kPa) és 25 °C-os hőmérsékletre vonatkoznak. |
A bázikus berillium-acetát kémiai vegyület, képlete Be4O(O2CCH3)6. Bár nincs gyakorlati használata, a szerkezetét némileg tanulmányozták. A bázikus acetátok fématomokból, egy központi oxigénatomból és külső acetátcsoportokból állnak. A bázikus acetátok egy másik családja három fématomot tartalmaz M3O(O2CCH3)6(H2O)3 (M = Cr, Fe, Ru) általános összegképlettel. Ebben a családban egy vegyület különböző fématomokat is tartalmazhat.
Előállítása
szerkesztésElő lehet állítani bázikus berillium-karbonát és forró ecetsav reakciójával:
- 2 Be2CO3(OH)2 + 6 AcOH → Be4O(O2CCH3)6 + 5 H2O + 2 CO2
Vízben oldhatatlan, de kloroformban oldódik. Nem poláris molekula. Vákuumban bomlás nélkül olvad és szublimál.[1]
Szerkezete
szerkesztésSzerkezete jelentősen stabil. Egymásba kapcsolódó hattagú Be2O3C gyűrűkből áll.[2][3]
Források
szerkesztés- ↑ Basic Beryllium Derivatives of Organic Acids, Inorganic Syntheses, Volume 3. John Wiley & Sons, 4. o.. DOI: 10.1002/9780470132340.ch2 (1950). ISBN 978-0-470-13234-0
- ↑ (1923) „Crystal Structure of Basic Beryllium Acetate”. Nature 111 (2790), 532. o. DOI:10.1038/111532a0.
- ↑ (1934) „The Structure of the Carboxyl Group. II. The Crystal Structure of Basic Beryllium Acetate”. Proceedings of the National Academy of Sciences 20 (6), 340. o. DOI:10.1073/pnas.20.6.340.
Fordítás
szerkesztésEz a szócikk részben vagy egészben a Basic beryllium acetate című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.