Főmenü megnyitása

Békefi Benő

református püspök, író, pedagógus

Békefi Benő (született Grunner Benő, Budapest, 1909. május 5. – Budapest, 1964. március 25.) a Dunántúli református egyházkerület püspöke 1962-től haláláig, író, tanár. Életműve egyre inkább vitatott, mivel a Rákosi-diktatúra új egyházpolitikájának, az egyházak visszaszorításának hűséges kiszolgálója volt.[1][2][3]

Békefi Benő
a Dunántúli református egyházkerület püspöke
Békefi Benő.jpg

Születési név Grunner Benő
Született 1909. május 5.
Budapest
Elhunyt 1964. március 25. (54 évesen)
Budapest
Nemzetiség magyar
Felekezet kálvinizmus
Püspökségi ideje
1962 januárja – 1964. március 25.
Előző püspök
Következő püspök
Győri Elemér
Bakos Lajos
A Wikimédia Commons tartalmaz Békefi Benő témájú médiaállományokat.

ÉletpályájaSzerkesztés

A régi Tabánban laktak az Attila utcai gimnáziumhoz közel. Édesanyja korán elhunyt. Diák korában a MEKDESZ tagja volt. A teológiát Budapesten és Debrecenben végezte. Amikor tanulmányait befejezte (1935) nem kért segédlelkészi kinevezést, hanem részint az akkori evangéliumi mozgalmakhoz csatlakozva, részint pedig önállóan evangélizációs szolgálatba kezdett. Ezalatt Dévaványa volt az otthona s bejelentett segédlelkészként szolgálati helye is (1935—1941). A második világháború után előbb a Szabolcs megyei Nemzeti Bizottság elnöke, később a nyíregyházi városi Szociálpolitikai Osztály vezetője. — Bartók Jenő lelkipásztor elhunyta után 1945 júniusától lelkipásztorává választotta a nyíregyházi gyülekezet. Az 1946-ban megalakult Országos Református Szabad Tanácsban Bereczky Albert elnök és Victor János mellett főtitkárként tevékenykedik, s harmadik vezéralakja a Tanácsnak.

1951-ben a Magyarországi Ökumenikus Tanács főtitkárává választják s ezt a tisztét viseli 1957 elejéig. A Tiszántúli Egyházkerületnek több éven át sajtó-, ökumenikus- és diakóniai előadója. A Tisza vidéki Egyházkerület missziói felügyelőbizottságanak, majd az Országos Szeretetszolgálat Intézőbizottságának a tagja, később pedig — amíg e tisztség tart — a Szeretetszolgálat országos felügyelője.

1952—1959-ben a középszabolcsi egyházmegye esperese. 1953-ban a debreceni teológiai akadémia ökumenikus tanszékének rendes tanárává, majd 1958 szeptemberétől a budapesti teológiai akadémia dogmatikai tanszékének professzorává, később dékánjává választják. Ezalatt viselte a Dunamelléki Egyházkerület főjegyzői tisztét is.

1961 decemberétől dunaalmási lelkipásztor. 1962 januárjában a dunántúli egyházkerület püspökévé választják, ugyanazon év decemberétől szolgált a veszprémi gyülekezet lelkipásztoraként.

1939-ben kötött házasságot dr. Vajda Margit orvossal.[4]

Mivel kiváló kommunista kapcsolatai révén a diktatúra új egyházpolitikájának (azaz az egyházak visszaszorításának) hírhedt kiszolgálója lett, ezért azokat a lelkészeket, akik nem tetszettek a pártvezetésnek, Békefi esperes keze alá száműzték „átnevelésre”.[5]

1950-től segítséget nyújtott a még megmaradt református egyesületeket feloszlatásában is. A Bethánia Egylet is erre a szomorú sorsra jutott. Volt tagjainak fő üldözője Békefi Benő lett, aki a rendőrséget és az ÁVH-t is igénybe vette, ha valamikori hittestvérei titokban bibliaórát tartottak. De üldözte esperesként a bethánista lelkészeket, akik csupán akkor tudtak kedvére tenni, ha beálltak – már akik megtették – szekértolóivá. 1951 őszén tilos lett az evangelizáció. Ahol titokban megpróbálkoztak vele, ott Békefi lecsapott. Kémhálózatán keresztül mindenről pillanatok alatt értesült és cselekedett.[6]

1964-ben érte a hálál, nekrológot írtak róla a Theológiai Szemlében (1964/5-6. sz.) és a Református Egyház (1964/4. sz.) című lapokban.

Szerkesztői, írói munkásságaSzerkesztés

A második világháború alatt, s a háborút követő években egyházi lapokat szerkesztett, ezek Református Ébredés (1943-1947), Keresztyén Család (1946-1947). Főleg teológiai tanári munkásságával összefüggésben jelentős egyházi irodalmi tevékenységet fejtett ki.

MűveiSzerkesztés

  • Jézus és Buddha. Debrecen, 1933;
  • Az egészséges keresztyén élet. Budapest, 1935;
  • Az evangélium szolgálata : kézikönyv gyülekezeti munkásoknak. Budapest, 1937;
  • Mi hasznod belőle? A Heidelbergi Káté magyarázata. Nyíregyháza, 1943;
  • A misszió módszere. Budapest, 1944;
  • Hit útján a magyar jövendő felé. Az 1946. évi Országos Református Nagygyűlés emlékkönyve. (Szerk.) Budapest, 1947.

EmlékezeteSzerkesztés

2010-ben Békefi Benő lelkész, püspök emlékezetének megőrzésére Tusa Margit és dr. Békefi Dezső kezdeményezésére Békefi Jenő-díj alapítványt hoztak létre, amelyet minden évben hat református intézmény dolgozói kaphatnak meg, a kiemelkedően végzett diakóniai munkáért. Az alapítványt jelenleg a Tatai Református Egyházközség presbitériuma kezeli.[7]

JegyzetekSzerkesztés

  1. Reformatus.hu (magyar nyelven). Inkább voltam bölcs, mint bátor”. (Hozzáférés: 2017. november 13.)
  2. A Magyarországi Református Egyház története a kommunista időkben (1945-1989) | Zsinati Levéltár (magyar nyelven). zsinatileveltar.hu. (Hozzáférés: 2017. november 13.)
  3. Csohány János: Békefi Benő két egyházkormányzati levele 1957 elejéről. www.uni-miskolc.hu. (Hozzáférés: 2017. november 13.)
  4. Református Egyház XVI. évf. 4. sz. 82-84. o.
  5. Csohány János: Békefi Benő két egyházkormányzati levele 1957 elejéről. www.uni-miskolc.hu. (Hozzáférés: 2017. november 13.)
  6. Csohány János: Békefi Benő két egyházkormányzati levele 1957 elejéről. www.uni-miskolc.hu. (Hozzáférés: 2017. november 13.)
  7. Békefi díj átadás

ForrásokSzerkesztés

További információkSzerkesztés

  • Adventtől adventig. Szerk. Cseri Kálmán. Bp., Református Zsinati Iroda Sajtóosztálya, 1989.
  • Balogh Margit-Gergely Jenő: Egyházak az újkori Magyarországon 1790-1992. Bp., História - MTA Történettudományi Intézete, 1996. (História könyvtár. Kronológiák, adattárak 4.)
  • Gulyás Pál: Magyar írók élete és munkái I–XIX. Budapest: Magyar Könyvtárosok és Levéltárosok Egyesülete. 1939–2002.  
  • Révai Új Lexikona. Főszerk. Kollega Tarsoly István. Szekszárd, Babits, 1996-.
  • Új magyar életrajzi lexikon. Főszerk. Markó László. Bp., Magyar Könyvklub
  • Veszprém megyei életrajzi lexikon. Főszerk. Varga Béla. Veszprém, Veszprém Megyei Önkormányzatok Közgyűlése, 1998.