Bölcs István

(1935–2023) magyar újságíró, tanár, filmesztéta

Bölcs István (Kecskemét, 1935. augusztus 30.2023. január 7. vagy előtte) Balázs Béla-díjas (1987) magyar újságíró, tanár, filmesztéta.

Bölcs István
Született 1935. augusztus 30.
Kecskemét
Elhunyt 2023. január (87 évesen)[1]
Állampolgársága magyar
Foglalkozása
Iskolái
Kitüntetései
A Wikimédia Commons tartalmaz Bölcs István témájú médiaállományokat.
SablonWikidataSegítség

Életpályája szerkesztés

Szülei Bölcs István és Erdélyi Etelka voltak. 1949–1953 között a kecskeméti Katona József Gimnázium diákja volt. 1953–1957 között az ELTE BTK hallgatója.

1957–1962 között a kecskeméti Bányai Júlia Gimnázium oktatója. 1962–1969 között az ELTE Radnóti Miklós Gyakorlóiskola vezető pedagógusa. 1963-tól 5 évig a Magyar Filmtudományi Intézet és az Országos Pedagógiai Intézet külső munkatársa. 1969–1980 között a Magyar Rádió ifjúsági főosztályán volt rovatvezető-helyettes, majd rovatvezető, 1980–1984 között művelődési rovatvezető. 1982–1994 között a 168 óra szerkesztő-műsorvezetője volt, 1994–2011 között a 168 Óra című lap főszerkesztő-helyettese.

1984-től 10 évig a Gondolat-Jel felelős szerkesztője. 1986 óta a heti Filmlevél szerzője; 1994 márciusában elbocsátották, 1994 augusztusában rehabilitálták. 2003 óta a Magyar Újságírók Országos Szövetsége örökös tagja.

Munkássága szerkesztés

Középiskolai filmesztétikai tankönyveket írt. Egyedülálló munkája a középiskolai tananyag és az oktatási módszer kidolgozása. Ennek alapján kezdődött meg a kísérleti tanítás. Könyvei, elképzelései külföldön is elismerést arattak.

Magánélete szerkesztés

1967-ben házasságot kötött Ruszinyák Mártával. Két gyermekük született: Ádám (1968) és Dóra (1972).

Művei szerkesztés

  • Filmesztétika a középiskolák I–IV. osztályai számára (1965–1969)
  • Filmesztétikai olvasókönyv és módszertani útmutató középiskolai tanárok számára I–IV. (1965–1969)
  • Kézikönyv a filmesztétikai ismeretek tanításához I–III. (1966–1969)
  • A film hatása ifjúságunkra, a filmpedagógia problémái (1967)

Díjai, elismerései szerkesztés

Jegyzetek szerkesztés

  1. Elhunyt Bölcs István újságíró (magyar nyelven), 2023. január 7.

Források szerkesztés

  • Ábel Péter: Új Filmlexikon, 1. kötet, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1971. 143. old.
  • MTI Ki kicsoda 2009. Szerk. Hermann Péter. Budapest: Magyar Távirati Iroda. 2008. ISBN 978-963-1787-283  

További információk szerkesztés