Band-Maid

japán rockegyüttes

A Band-Maid (stilizálva BAND-MAID, korábban BAND-MAID®) japán rockegyüttes, melyet 2013-ban alapítottak. Az együttes a rockzene hangzásvilágát a japán maid cafékről mintázott cselédlány imázzsal kombinálja.[5] A zenekar kiadója kezdetben a Gump Records, a Platinum Passport tehetséggondozó alkiadója volt, azonban 2016-ban átszerződtek a Crown Stones nagykiadóhoz.

Band-Maid
A Band-Maid Dallasban, 2022-ben
A Band-Maid Dallasban, 2022-ben
Információk
Eredet Japán
Alapítva2013
Aktív évek2013–napjainkig
Műfaj
Kiadó
Tagok
Kobato Miku
Tóno Kanami
Hirosze Akane
Misa
Acumi Szaiki

A Band-Maid weboldala
A Wikimédia Commons tartalmaz Band-Maid témájú médiaállományokat.
SablonWikidataSegítség
Az együttes logója 2014 és 2017 között

Története szerkesztés

A kezdetben „BAND-MAID®” néven ismert együttes 2013 júliusában alapították. Kobato Miku énekes-gitáros, egykori japán maid café-alkalmazott, elhatározta, hogy egy olyan együttes alapít, amelyben egymás mellé állítja a cselédlány imázst a rockzenével. Kobato internetes keresés során beszervezte Tóno Kanami szólógitárost. Tóno korábban énekes-dalszövegíróként dolgozott és beajánlotta az új együttesbe alkalmi háttérdobosát, Hirosze Akanét. Hirosze pedig Misa basszusgitárost ajánlotta be, akivel egy zeneiskolába járt.[6] 2013. július 24-én megtartották az első fellépésüket az Osaka Deep koncertteremben tartott PP Audition keretében, ahol kvartettként léptek fel és Kobato énekelt.[7] Később úgy döntöttek, hogy felvesznek még egy énekest, a meghallgatások után Acumi Szaikire esett a választásuk.[8] Első, öttagú együttesként adott fellépésük 2013. augusztus 22-én a Shibuya-AX koncertteremben tartott P Festival során történt.[7]

A Band-Maid az alapításától kezdve rendszeresen koncertezik Tokióban.[9] Az együttes 2014 januárjában Maid in Japan címmel megjelentette a bemutatkozó mini-albumát, melyet Fukui Maszahiko[10] és Akucu Kentaró[11] zenészekkel készítettek el. 2014 augusztusában megjelentettek az „Ai to dzsónecu no Matador” című maxi-kislemezt. 2015 novemberében New Beginning címmel megjelentették a második mini-albumukat.[12] Az albummal először kerültek fel egy slágerlistára; az a hatvannegyedik helyezést érte el a japán Oricon heti albumlistáján.[13] A zenekar 2016 februárjában az album népszerűsítésére egy háromállomásos turnét tartott Tokióban, mely február 14-én egy teltházas koncerttel zárult.[14] 2016 márciusában megtartották az első külföldi fellépésüket, a seattle-i Sakura-Con keretében.[5][15] Az együttes 2016 májusában a Nippon Crown-alkiadó Crown Stones gondozásában megjelentette a harmadik mini-albumát és egyben nagykiadós bemutatkozó lemezét, a Brand New Maidet.[16] Az album a tizenkilencedik helyezést érte el a japán Oricon heti albumlistáján.[17] 2016 októberében–novemberében megtartották az első világ körüli turnéjukat, amely során Mexikóban, Hongkongban és hat európai országban léptek fel.[18][19][20][21]

A Band-Maid 2017 januárjában megjelentette az első teljes hosszúságú albumát Just Bring It címmel. A kiadvány egyetlen kislemeze, a YOLO 2016 novemberében jelent meg. A Just Bring It a tizenhatodik helyezést érte el a japán Oricon heti albumlistáján.[22] A zenekar június 23–24-én fellépett a tajvani Golden Melody Awardson.[23][24] 2017 júliusában megjelentették a Daydreaming/Choose Me című maxi-kislemezt.[25] A 2017 novemberében megjelent Tribute of Mucc: En Mucc-tribute albumra feldolgozták az együttes Honey című dalát.[26] 2018. február 14-én megjelentték a második teljes hosszúságú albumukat World Domination címmel.[27][28] A World Domination a kilencedik helyezést érte el a japán Oricon heti albumlistáján.[29] 2018. február 14-én újra megjelentették a 2014-es bemutatkozó albumukat, a Maid in Japant két bónuszszámmal.[30][31] Ugyan az album eredeti verziója nem került fel az eladási listákra, azonban az újrakiadás a huszonhatodik helyezést érte el a japán Oricon heti albumlistáján.[32] 2018. április 1-jén a Warped Tour keretén belül felléptek Makuhari Messe színpadán.[33]

2018. július 25-én megjelentették a Star Over című maxi-kislemezt.[34] 2019. január 16-án both Glory és Bubble címmel két kislemezt fognak megjelentetni, előbbi a Yu-Gi-Oh! VRAINS animesorozat zárófőcím-dalaként is hallható.[35]

Imázs és zene szerkesztés

 
Kobato Miku 2017-ben

A Band-Maid imázsát a maid cafék felszolgálóiról mintázták. A koncepció Kobato Miku alapító tagtól származik, aki korábban egy akihabarai maid caféban dolgozott.[8] Erre a témára a zenekar egyéb módokon még rá is erősít: a férfi rajongóikat „gazdáknak”, a női rajongóikat „hercegnőknek”, míg a koncertjeiket „felszolgálásoknak” hívják.[36] A zenekar „alázatos” cselédlány imázsa ellentétet hivatott állni az agresszív rock hangzásvilágukkal.[37] Azért döntöttek úgy, hogy két énekesük lesz, mivel a két különböző hangtípussal nagyobb zenei változatosságot tudnak elérni.[8]

Kobato a japán enkazenéből merít ihletet; 2012 környékén énekiskolába járt, azonban a következő évben a Band-Maid megalapításával gitározni kezdett. Acumi tizennégy éves korában kezdett énekelni, a Band-Maid az első együttese. Tóno Carlos Santana nagy rajongója, gyermekkora óta zongorázik, és akkor kezdett el gitározni, amikor középiskolában csatlakozott a zeneszakkörhöz. Hirosze a Deep Purple és a Maximum the Hormone rajongója, illetve legfőképp az utóbbi együttes női dobosa, Kavakita Naóé, harsonán és zongorán is tud játszani. Misa a The Smashing Pumpkins és Jimi Hendrix zenéjét kedveli; 3–4 éves korában kezdett el zongorázni, de trombitán, tenor kürtön és gitáron is tud játszani.[6][8][36]

Kapcsolódó előadók szerkesztés

Hirosze Akane és Tóno Kanami a Mocsi to Cheeze (もちとちーず?) akusztikus együttes, a Platinum Passport Predia nevű együttesének egyik alegységében vendégzenészként is fel szokott lépni.

Tagok szerkesztés

  • Kobato Miku (小鳩 ミク?) – gitár, ének (2013–napjainkig)
  • Tóno Kanami (遠乃 歌波?) – gitár (2013–napjainkig)
  • Hirosze Akane (廣瀬 茜?) – dobok (2013–napjainkig)
  • Misa (stilizálva MISA) – basszusgitár (2013–napjainkig)
  • Acumi Szaiki (厚見 彩姫?) – ének (2013–napjainkig)

Diszkográfia szerkesztés

Stúdióalbumok szerkesztés

Cím Adatok Oricon[38]
Maid in Japan
  • Megjelent: 2014. január 8. / 2018. február 14. (újrakiadás)
  • Kiadó: Gump Records / Crown Stones (újrakiadás)
  • Formátum: CD
26 (újrakiadás)
New Beginning
  • Megjelent: 2015. november 18.
  • Kiadó: Gump Records
  • Formátum: CD+DVD
64
Brand New Maid
  • Megjelent: 2016. május 18.
  • Kiadó: Crown Stones
  • Formátum: CD, CD+DVD
19
Just Bring It
  • Megjelent: 2017. január 23.
  • Kiadó: Crown Stones
  • Formátum: CD
16
World Domination
  • Megjelent: 2018. február 14.
  • Kiadó: Crown Stones
  • Formátum: CD, CD+DVD, CD+BD
9
Conqueror
  • Megjelent: 2019. december 11.
  • Kiadó: Revolver Records
  • Formátum: CD, CD+DVD, CD+BD
9
Unseen World
  • Megjelent: 2021. január 20.
  • Kiadó: Pony Canyon
  • Formátum: CD, CD+DVD, CD+BD
8

Középlemezek (EP-k) szerkesztés

Cím Adatok Oricon[38]
Band-Maiko
  • Megjelent: 2019. április 3.
  • Kiadó: Revolver Records
  • Formátum: CD, CD+DVD
15
Unleash
  • Megjelent: 2022. szeptember 21.
  • Kiadó: Pony Canyon
  • Formátum: CD, CD+DVD, CD+BD
9

Kislemezek szerkesztés

Cím Adatok Oricon[39]
Ai to dzsónecu no Matador
(愛と情熱のマタドール?)
  • Megjelent: 2014. augusztus 13.
  • Kiadó: Gump Records
  • Formátum: CD
YOLO
  • Megjelent: 2016. november 16.
  • Kiadó: Crown Stones
  • Formátum: CD
36
Daydreaming/Choose Me
  • Megjelent: 2017. július 19.
  • Kiadó: Crown Stones
  • Formátum: CD, CD+DVD
20
Start Over
  • Megjelent: 2018. július 25.
  • Kiadó: Crown Stones
  • Formátum: CD, CD+DVD, CD+BD
16
Glory
  • Megjelent: 2019. január 16.
  • Kiadó: Crown Stones
  • Formátum: CD
12
Bubble
  • Megjelent: 2019. január 16.
  • Kiadó: Crown Stones
  • Formátum: CD
14
Different
  • Megjelent: 2020. december 2.
  • Kiadó: Revolver Records
  • Formátum: CD
19
Sense
  • Megjelent: 2021. október 27.
  • Kiadó: Pony Canyon
  • Formátum: CD
14

Digitális kislemezek szerkesztés

Cím Adatok Oricon[38]
Secret Maiko Lips
  • Megjelent: 2018. április 1.
  • Kiadó: Nippon Crown
  • Formátum: digitális letöltés
Glory
  • Megjelent: 2018. október 4.
  • Kiadó: Nippon Crown
  • Formátum: digitális letöltés

Díjak és jelölések szerkesztés

Classic Rock Roll of Honour Awards
Év Jelölt Kategória Eredmény
2016 Band-Maid Japan Next Generation[40] Elnyerte

Fordítás szerkesztés

  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Band-Maid című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

Források szerkesztés

  1. Hard-rock maid band BAND-MAID to start world tour in 2 weeks. Japan Today , 2016. szeptember 24. (Hozzáférés: 2017. október 17.)
  2. Morton, Luke: 5 things we learned at Band-Maid's first ever UK show. TeamRock.com , 2016. október 14. (Hozzáférés: 2017. október 17.)
  3. BAND-MAID Overview. JaME USA . (Hozzáférés: 2017. október 17.)
  4. メイド服着用ロックバンド BAND-MAID(R)、日本を背負った新作MV公開 (japanese nyelven). Barks Japan , 2015. október 6. (Hozzáférés: 2017. január 11.)
  5. a b Aoki, Emiri. „Maid in Japan — Japanese rock group BAND-MAID to debut overseas at Sakura-Con”, Northwest Asian Weekly , 2016. március 11.. [2018. június 13-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2018. május 3.) 
  6. a b BAND-MAID – Interview (2015). jrock247, 2015. július 24. (Hozzáférés: 2016. január 7.)
  7. a b Band-Maid History. (Hozzáférés: 2015. december 8.)
  8. a b c d Interview with BAND-MAID. jame-world, 2015. május 12. (Hozzáférés: 2016. január 7.)
  9. Band-Maid Live. (Hozzáférés: 2015. december 8.)
  10. Fukui Masahiko. [2015. december 10-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. december 8.)
  11. Akutsu Kentaro. (Hozzáférés: 2015. december 8.)
  12. New Mini-Album from BAND-MAID. jame-world, 2015. július 10. (Hozzáférés: 2017. február 11.)
  13. Oricon: New Beginning. (Hozzáférés: 2018. május 26.)
  14. 下北沢LIVEHOLIC(ライブハウス)on Twitter - Band-Maid show sold out update. (Hozzáférés: 2016. január 7.)
  15. BAND-MAID to Release New Mini-Album and Appear at MCM London Comic Con. jame-world, 2016. február 3. (Hozzáférés: 2017. február 11.)
  16. BAND-MAID to Make USA Debut at Sakura-Con 2016. jame-world, 2016. február 2. (Hozzáférés: 2017. február 11.)
  17. Oricon: Brand New Maid. (Hozzáférés: 2018. május 24.)
  18. "Brand New MAID" Release Tour World Series: 1st Europe Tour Decided!. (Hozzáférés: 2018. január 17.)
  19. New single "YOLO" set for release on November 16! & "Brand New MAID" Release Tour World Series: Additional shows in Italy & Spain!. (Hozzáférés: 2018. január 17.)
  20. BAND-MAID Announce First European Tour this October, 2016. július 27. [2018. augusztus 29-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. január 17.)
  21. Hard-rock maid band BAND-MAID to start world tour in 2 weeks. Japan Today
  22. Oricon: Just Bring It. (Hozzáférés: 2018. május 26.)
  23. Koh, Jocelle. „2017 Golden Melody Awards Showcase Announces Performances by William Wei, Crowd Lu, Eli Hsieh, Band-Maid and More”, 2017. július 11.. [2017. június 14-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2018. május 3.) 
  24. 今月末、台湾で行われる“Golden Melody Awards & Festival 2017金曲獎頒獎典禮暨國際音樂節”の詳細発表!. (Hozzáférés: 2018. január 17.)
  25. See BAND-MAID's New 'Choose Me' Video, Tour Dates”, 2017. július 13. (Hozzáférés: 2018. május 3.) 
  26. Tribute Of MUCC -en-. CDJapan. (Hozzáférés: 2017. december 2.)
  27. Japanese Rockers BAND-MAID Release New 'Domination' Video: Watch”, 2018. február 10. (Hozzáférés: 2018. május 3.) 
  28. BAND-MAID、来年2/14にメジャー2ndアルバム『WORLD DOMINATION』&インディーズ時代の音源のリマスタリング盤リリース決定!東名阪ツアーも開催!, 2017. december 9. (Hozzáférés: 2017. december 12.)
  29. Oricon:World Domination. (Hozzáférés: 2018. február 21.)
  30. BAND-MAID to Re-Release First Album 'Maid in Japan'. JRock 24-7, 2018. január 6. [2018. december 10-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. május 26.)
  31. BAND-MAID Announce Second Album Release & Unveil New Band Logo and Symbol. Moshi Moshi Nippon, 2017. december 12. [2018. június 13-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. május 26.)
  32. Oricon: Maid in Japan reissue. (Hozzáférés: 2018. május 26.)
  33. 【フェス】4/1(日)WARPED TOUR JAPANにBAND-MAID出演決定!, 2018. február 23. [2018. április 28-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. december 16.)
  34. start over | BAND-MAID Official Web Site. [2018. december 10-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. december 16.)
  35. 【NEWS】BAND-MAID「Bubble」ドラマ「パーフェクトクライム」の主題歌に決定! | BAND-MAID Official Web Site Archiválva 2018. december 9-i dátummal a Wayback Machine-ben (japánul)
  36. a b Meet BAND-MAID, The Maid-Themed Rock Band Who Love Bitter And Rocked Comic Con. Rock Sound, 2016. június 21. (Hozzáférés: 2017. január 11.)
  37. Who are Band-Maid and what do they want?. Teamrock.com, 2016. augusztus 30. (Hozzáférés: 2017. január 11.)
  38. a b c Band-Maid Oricon album chart (japanese nyelven). oricon.jp
  39. Band-Maid Oricon single chart (japanese nyelven). oricon.jp
  40. Lach, Stef: Jeff Beck, Joe Perry and All-Star Band triumph at Classic Rock Awards in Tokyo. TeamRock.com , 2016. november 11. (Hozzáférés: 2017. október 17.)

További információk szerkesztés

A Wikimédia Commons tartalmaz Band-Maid témájú médiaállományokat.