Beatrice-tagok listája

Wikimédia-listaszócikk

A Beatrice egy magyar rockegyüttes, amely 1969-ben alakult. Az első két évben csupa leány alkotta a zenekart (Csuka Mónika (ének, gitár), Mózes Kati (billentyű), Hamar Krisztina (akkordgitár), Sebes Ildi (basszusgitár), és Csuka Mary (dobok)).[1] 1971-ben Nagy Feró csatlakozott a hozzájuk frontemberként. A következő években teljesen kicserélődött a tagság, és a lányok közül csak Csuka Mónika maradt. 1977-ben feloszlottak, majd a következő évben Nagy Feró Miklóska Lajos basszusgitárossal, Lugosi László gitárossal, Gidófalvy Attila billentyűssel és Donászy Tibor dobossal újjáalakította a Beatricét. Gidófalvy 1979-ben az alakuló Karthagóba távozott, ami miatt a rajongók „árulónak” bélyegezték. Nagylemezük nem jelenhetett meg, az ország több klubjából is kitiltották őket, végül 1981-ben feloszlottak.

Beatrice
Információk
Eredet Magyarország, Budapest
Aktív évek19691977
19781981
1987–napjainkig
Műfajpunk
hard rock
alternatív rock
Tagok
Nagy Feró
Laczik Fecó
Magasvári Viktor
Nagy Hunor Attila
Tari Botond
Kékkői Zalán

A(z) Beatrice weboldala
SablonWikidataSegítség

1987-ben ismét újjáalakultak, majdnem a klasszikus felállásban. Az 1990-es évek elején, a Beatrice legsikeresebb korszakában Nagy Feró és Lugosi László mellett Zselencz László basszusgitáros, Pálmai Zoltán dobos, majd Brúger László ritmusgitáros volt tagja az együttesnek. 1992-ben Lugosi és Pálmai kilépése után a Vidám magyarok album készítésekor háromtagú volt a Beatrice. 1994-re csak Nagy Feró és Brúger maradtak, innen kellett újjászervezni a zenekart, amiben a régi társ Waszlavik László is részt vett egy ideig. Péter Zsolt és Székely Károly 1995-től 2003-ig alkották a gitárpárost. A Beatrice első albumán is doboló Hirlemann Bertalan 2002-ben tért vissza a zenekarba, és egészen 2010-ig maradt, amikor Nagy Feró fia, Nagy Hunor Attila lett az új ütős. A korábbi években már részt vett az együttes koncertjein állandó vendégként: ő dobolt, ha Hirleman Bertalan billentyűs hangszeren játszott. Laczik Ferenc basszusgitáros 1994 óta, Magasvári Viktor gitáros 2003 óta tagja a Beatricének.2016-ban Tari Botond belépésével a Beatrice újra kvintett lett. 2018-tól Magasvári Viktor magánéleti okok miatt egy ideig nem tudja vállalni a főállású tagságot (a nagyobb koncerteket kivéve), a helyére Kékkői Zalán érkezik.

2024 elején bejelentették, hogy Nagy Hunor Attila és Kékkői Zalán kilépnek a zenekarból.[2]

Felállások szerkesztés

Időszak Felállás Kiadványok
1969–1970
  • Jóbarátom kislemez
1971
  • Nagy Feró – ének
  • Csuka Mónika – ének
  • Szűcs Judith – billentyűs hangszerek
  • Hamar Krisztina – basszusgitár
  • Csuka Mária - dob, ütőhangszerek
Időszak Felállás Kiadványok
1972–1973
1973–1974
  • Nagy Feró – ének
  • Csuka Mónika – ének
  • Gáti Zoltán – szólógitár
  • Temesvári András – basszusgitár
  • Temesvári Péter - dob, ütőhangszerek
1974–1977
Időszak Felállás Kiadványok
1978–1979
1979–1980
  • Nagy Feró – ének
  • Lugosi László – gitár
  • Miklóska Lajos – basszusgitár
  • Donászy Tibor - dob, ütőhangszerek
  • Megkerült hangszalag – Betiltott dalok
  • Kisstadion '80
  • Fekete Bárányok felvételei
  • bootleg felvételek
1980–1981
  • Betiltott dalok II./1981
Időszak Felállás Kiadványok
1987
  • Nagy Feró – ének
  • Lugosi László – gitár
  • Miklóska Lajos – ritmusgitár
  • Waszlavik László – billentyűs hangszerek
  • Zsoldos Tamás – basszusgitár
  • Kreutz László - dob, ütőhangszerek
1988–1989
  • Nagy Feró – ének
  • Lugosi László – gitár
  • Miklóska Lajos – ritmusgitár
  • Zsoldos Tamás – basszusgitár
  • Hirlemann Bertalan - dob, ütőhangszerek
  • Beatrice '78–'88
1989–1991
  • Gyermekkorunk lexebb dalai
1991–1992
  • Nagy Feró – ének
  • Lugosi László – gitár
  • Brúger László – gitár
  • Zselencz László – basszusgitár
  • Pálmai Zoltán - dob, ütőhangszerek
  • Utálom az egész XX. századot
  • A Beatrice legjobb dalai
1992
  • Nagy Feró – ének
  • Brúger László – gitár
  • Zselencz László – basszusgitár
  • Vidám magyarok
1992–1993
  • Nagy Feró – ének
  • Vedres József – gitár
  • Brúger László – gitár
  • Zselencz László – basszusgitár
  • Németh Gábor - dob, ütőhangszerek
Időszak Felállás Kiadványok
1994
  • Nagy Feró – ének
  • Brúger László – gitár
  • Heffner Attila – basszusgitár
  • Waszlavik László – billentyűs hangszerek
  • Nagy Zoltán - dob, ütőhangszerek
1994–1995
  • Nagy Feró – ének
  • Brúger László – gitár
  • Laczik Ferenc – basszusgitár
  • Waszlavik László – billentyűs hangszerek
  • Nagy Zoltán - dob, ütőhangszerek
1995–1996
  • Nagy Feró – ének
  • Péter Zsolt – gitár
  • Székely Károly – gitár
  • Laczik Ferenc – basszusgitár
  • Nagy Zoltán - dob, ütőhangszerek
  • Ki viszi át
1996–2002
  • Nagy Feró – ének
  • Péter Zsolt – gitár
  • Székely Károly – gitár
  • Laczik Ferenc – basszusgitár
  • Fülöp István - dob, ütőhangszerek
  • 20 éves jubileumi koncert[3]
  • Vakaroma
2002–2003
  • Nagy Feró – ének
  • Péter Zsolt – gitár
  • Székely Károly – gitár
  • Laczik Ferenc – basszusgitár
  • Hirlemann Bertalan - dob, ütőhangszerek, billentyűs hangszerek
  • Nagy Feró – Európai Show Illúzió
2003–2010
  • Nagy Feró – ének
  • Vedres József – gitár
  • Magasvári Viktor – gitár
  • Laczik Ferenc – basszusgitár
  • Hirlemann Bertalan - dob, ütőhangszerek, billentyűs hangszerek
  • Nagy Hunor Attila - dob, ütőhangszerek (vendégként)
2010–2016
  • Nagy Feró – ének
  • Magasvári Viktor – gitár
  • Laczik Ferenc – basszusgitár
  • Nagy Hunor Attila - dob, ütőhangszerek
  • Vidámság és rock & roll
2016-2018
  • Nagy Feró – ének
  • Magasvári Viktor – gitár
  • Tari Botond - gitár, billentyűs hangszerek
  • Laczik Ferenc – basszusgitár
  • Nagy Hunor Attila - dob, ütőhangszerek
2018-2024
  • Nagy Feró – ének
  • Kékkői Zalán – gitár
  • Tari Botond - gitár, billentyűs hangszerek
  • Laczik Ferenc – basszusgitár
  • Nagy Hunor Attila - dob, ütőhangszerek

+

  • Magasvári Viktor – gitár (tiszteletbeli tag)

Jegyzetek szerkesztés

  1. Csuka Mónika magyar énekesnő-zeneszerző, az első magyar lányzenekar, a Beatrice megalapítója., csukamonika.hu
  2. [ttps://index.hu/kultur/2024/01/02/beatrice-nagy-hunor-attila-dobos-nagy-fero Index - Kultúr - A Beatrice két tagja is kilép a zenekarból]
  3. A koncerten játszott a korábbi tagok közül Lugosi László, Miklóska Lajos, Donászy Tibor, Gidófalvy Attila, Zselencz László, Pálmai Zoltán is.

Források szerkesztés

Külső hivatkozások szerkesztés