Branda da Castiglione
Branda da Castiglione (Castiglione d’Olona, Itália, 1350 k. – Porto?, Portugália, 1443. február 5.) humanista katolikus főpap, a Piacenzai egyházmegye megyéspüspöke bíboros, pápai követ, a Kalocsai és a Veszprémi egyházmegye apostoli adminisztrátora.
| Branda da Castiglione | |
 | |
| Branda da Castiglione feltételezett portréja | |
| Születési név | Branda da Castiglione |
| Született | 1350 k. Castiglione d’Olona, Itália |
| Elhunyt | 1443. február 5. Porto?, Portugália |
| Sírhely | Church of Saints Stephen and Lawrence |
| Nemzetiség | lombard |
| Iskolái | Paviai Egyetem |
| Munkássága | |
| Felekezet | katolikus |
| Hivatal | Piacenza püspöke |
| Hivatali idő | 1404. augusztus 16.–1409 |
| Elődje | Pietro Maineri |
| Utódja | Bartolomeo Caccia |
| Branda da Castiglione a Catholic Hierarchy-n | |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Branda da Castiglione témájú médiaállományokat. | |
Élete szerkesztés
Ifjúsága szerkesztés
A párizsi egyetemen lett jogi doktor, majd a pápai udvarban szolgált, vizsgálóbíró a legfelsőbb pápai törvényszéken, ahol már ekkor foglalkozott a magyar főpapság ügyeivel.
Egyház-politikus szerkesztés
XII. Gergely pápa 1404. augusztus 16-án piacenzai püspökké nevezte ki, de Castiglione 1408-ban a piaceniai zsinathoz, utóbb V. Sándorhoz és XXIII. Jánoshoz csatlakozott, aki legátusként Magyarországra küldte, hogy a Zsigmond magyar király által összekuszált egyházi ügyeket rendezze. Megbízatása az volt, hogy a viszálykodókat bírja megegyezésre, s ha ez nem sikerül, döntsön a tényleges – a király által kinevezett – birtokos javára, és az ellenfeleket utasítsa el. Az üresnek nyilvánított kalocsai érsekséget a Schematismus cleri partis in Hungaria sitae Colocensis szerint 1410 és 1413 között adminisztrátorként kormányozta, azonban 1412. november 1. és 1424 között a veszprémi egyházmegye adminisztrátoraként is említik. Óbudai nagyprépostként 1410-től az óbudai egyház újjászervezésében vett részt. Castiglione az óbudai nagyprépost épületében helyezte el az egyetemet, évekig volt az intézmény kancellárja. XXIII. János 1411-ben kinevezte bíborossá, az 1412. március 15-ei lublói királytalálkozó és a II. Ulászló lengyel királlyal kötött béke előkészítője. 1413-ban Zsigmond megbízásából Velencében tárgyalt. 1414-től részt vett a konstanzi zsinaton. Az 1420-as években Budán élt, mint Zsigmond király tanácsadója.
Utolsó évei szerkesztés
Óbudai tapasztalatait fölhasználva 1426-ban megalapította a páviai főiskolát, ahol 24 ösztöndíjast taníttatott, köztük a veszprémi káptalan jelöltjeit. Élete végén V. Márton pápa legátusa a német-római birodalomban, IV. Jenőé Lombardiában.[1]
Jegyzetek szerkesztés
- ↑ Diós István, dr.: Magyar katolikus lexikon. 2. köt., Szent István Kiadó, Budapest, 1993. 29. p.
| Előde: Korbáviai Miklós |
|
Utóda: De Benzis András |