Főmenü megnyitása

Brian Hall (játékvezető)

amerikai játékvezető

PályafutásaSzerkesztés

Nemzeti játékvezetésSzerkesztés

A játékvezetésből 1975-ben vizsgázott. Lakókörzetének labdarúgó-szövetség által üzemeltetett labdarúgó bajnokságokban kezdte sportszolgálatát. A Kaliforniai Labdarúgó-szövetség javaslatára, az Amerikai Labdarúgó-szövetség (USSF) Játékvezető Bizottságának (JB) minősítésével országos játékvezető. Küldési gyakorlat szerint rendszeres partbírói, majd (1993-tól) 4. bírói szolgálatot is végzett. Több idényben 2003-ban, majd 2005–2007 között az Major League Soccer (MLS) hivatásos játékvezetőjő. A nemzeti játékvezetéstől 2007-ben visszavonult. Major League mérkőzéseinek száma: 154.

Nemzetközi játékvezetésSzerkesztés

Az Amerikai labdarúgó-szövetség JB terjesztette fel nemzetközi játékvezetőnek, a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) 1992-től tartotta nyilván bírói keretében. A FIFA JB központi nyelvei közül az angolt beszéli. Több nemzetek közötti válogatott és klubmérkőzést vezetett, vagy működő társának partbíróként, majd 4. bíróként segített. Az amerikai nemzetközi játékvezetők rangsorában, a világbajnokság sorrendjében többedmagával a 2. helyet foglalja el 2 találkozó szolgálatával. A nemzetközi játékvezetéstől 2006-ban búcsúzott.

Labdarúgó-világbajnokságSzerkesztés

Az 1993-as U17-es labdarúgó-világbajnokságon a FIFA JB hivatalnoki feladattal látta el.

Időpont Helyszín Mérkőzés típusa Mérkőzés Eredmény Nézők száma
1993. augusztus 22. Városi Stadion, Hirosima csoportmérkőzés (D. csoport) ChileKína 2 – 2 1 608

---

Az 1994-es labdarúgó-világbajnokságon, a 2002-es labdarúgó-világbajnokságon és a 2006-os labdarúgó-világbajnokságon a FIFA JB bíróként alkalmazta. Selejtező mérkőzéseket a CONCACAF és az AFC zónákban vezetett. Világbajnokságon vezetett mérkőzéseinek száma: 2.

1994-es labdarúgó-világbajnokságSzerkesztés
Időpont Helyszín Mérkőzés típusa Mérkőzés Eredmény
1992. december 13. Ricardo Saprissa Stadion, San José előselejtező (A. csoport) Costa RicaSaint Vincent és a Grenadine-szigetek 5 – 0
2002-es labdarúgó-világbajnokságSzerkesztés
Selejtező mérkőzésSzerkesztés
Időpont Helyszín Mérkőzés típusa Mérkőzés Eredmény Nézők száma
2000. július 16. Rommel Fernández Stadion, Panamaváros előselejtező (2. kör,- 1. csoport) PanamaMexikó 0 – 1 21 000
2000. június 17. Sylvio Cator Stadion, Port-au-Prince előselejtező (3. kör,- 2. mérkőzés) HaitiHonduras 1 – 3 4 000
2001. október 21. Prince Faisal Stadion, Rijád előselejtező (2. kör,- 1. csoport) Szaúd-ArábiaThaiföld 4 – 1 27 000
Világbajnoki mérkőzésSzerkesztés
Időpont Helyszín Mérkőzés típusa Mérkőzés Eredmény Nézők száma
2002. június 3. Városi Stadion, Szapporo csoportmérkőzés (G. csoport) OlaszországEcuador 2 – 0 31 081
2002. június 12. Városi Stadion, Oszaka csoportmérkőzés (F. csoport) NigériaAnglia 0 – 0 44 864
2006-os labdarúgó-világbajnokságSzerkesztés
Időpont Helyszín Mérkőzés típusa Mérkőzés Eredmény Nézők száma
2005. június 4. Mateo Flores Stadion, Guatemalaváros döntő csoport Guatemala–Mexikói labdarúgó-válogatott 0 – 2 19 000
2005. szeptember 7. Azteca Stadion, Mexikóváros döntő csoport Mexikói labdarúgó-válogatott–Panamai labdarúgó-válogatott 5 – 0 40 000
2005. október 12. Mateo Flores Stadion, Guatemalaváros döntő csoport Guatemalai labdarúgó-válogatott–Costa Rica-i labdarúgó-válogatott 3 – 1 23 912

CONCACAF-aranykupaSzerkesztés

A 2000-es CONCACAF-aranykupa, a 2002-es CONCACAF-aranykupa, valamint a 2005-ös CONCACAF-aranykupa labdarúgó tornán a CONCACAF JB hivatalnokként foglalkoztatta.

2000-es CONCACAF-aranykupaSzerkesztés
Időpont Helyszín Mérkőzés típusa Mérkőzés Eredmény Nézők száma
2000. február 15. Qualcomm Stadion, San Diego csoportmérkőzés (D. csoport) Dél-KoreaKanada 0 – 0 23 621
2002-es CONCACAF-aranykupaSzerkesztés
Időpont Helyszín Mérkőzés típusa Mérkőzés Eredmény Nézők száma
2002. január 20. Orange Bowl Stadion, Miami csoportmérkőzés (C. csoport) Costa Rica-i labdarúgó-válogatott–Trinidad és Tobago 1 – 1 12 253
2002. január 22. Orange Bowl Stadion, Miami csoportmérkőzés (D. csoport) Ecuadori labdarúgó-válogatott–Kanadai labdarúgó-válogatott 2 – 0 3 827
2005-ös CONCACAF-aranykupaSzerkesztés
Időpont Helyszín Mérkőzés típusa Mérkőzés Eredmény Nézők száma
2005. július 8. Home Depot Center Stadion, Carson csoportmérkőzés (C. csoport) Guatemalai labdarúgó-válogatott–Jamaica 3 – 4 27 000

Ázsia-kupaSzerkesztés

A 2000-es Ázsia-kupán az AFC JB bírókén alkalmazta.

Időpont Helyszín Mérkőzés típusa Mérkőzés Eredmény Nézők száma
2000. október 16. Nemzetközi Stadion, Tripoli csoportmérkőzés (B. csoport) Dél-koreai labdarúgó-válogatott–Kuvait 0 – 1 5 000
2000. október 24. Sportvárosi Stadion, Bejrút egyik negyeddöntő Kuvaiti labdarúgó-válogatott–Szaúd-arábiai labdarúgó-válogatott 2 – 3 5 000

Konföderációs kupaSzerkesztés

Az 1999-es konföderációs kupa tornán a FIFA JB bíróként alkalmazta.

Időpont Helyszín Mérkőzés típusa Mérkőzés Eredmény Nézők száma
1967. október 28. AztékStadion, Mexikóváros csoportmérkőzés (A. csoport) Szaúd-arábiai labdarúgó-válogatott–Bolívia 0 – 0 65 000

Amerika KupaSzerkesztés

Időpont Helyszín Mérkőzés típusa Mérkőzés Eredmény Nézők száma
2000. június 7. Cotton Bowl Stadion, Dallas csoportmérkőzés Mexikói labdarúgó-válogatott–Dél-Afrika 4 – 2 27 815

Nemzetközi kupamérkőzésekSzerkesztés

Vezetett kupadöntők száma: 2.

CONCACAF-bajnokok ligájaSzerkesztés
Időpont Helyszín Mérkőzés típusa Mérkőzés Eredmény Nézők száma
2005. május 4. Ricardo Saprissa Stadion, San José döntő első mérkőzés Deportivo Saprissa (Costa Rica-i)–Pumas UNAM 2 – 0 20 000
2006. április 19. Azték Stadion, Mexikóváros döntő 2. mérkőzés Club AméricaDeportivo Toluca 2 – 1 35 920

ForrásokSzerkesztés

  • Brian Hall. World Referee. (Hozzáférés: 2012. november 6.)
  • Brian Hall. footballzz.com. (Hozzáférés: 2012. november 6.)
  • Brian Hall. footballdatabase.eu. (Hozzáférés: 2012. november 6.)
  • Brian Hall. weltfussball.de. (Hozzáférés: 2012. november 6.)
  • Brian Hall. football-lineups.com. (Hozzáférés: 2012. november 6.)
  • Brian Hall. bigsoccer.com. (Hozzáférés: 2016. január 25.)

Elődje:
José Piñeda

CONCACAF-bajnokok ligája
2004–2005

Utódja:
José Piñeda

Elődje:
José Piñeda

CONCACAF-bajnokok ligája
2005–2006

Utódja:
Benito Archundia