Főmenü megnyitása

A glosszátorok korától Corpus iuris civilis néven ismert a római jog első kodifikált gyűjteménye, az ezt alkotó könyvek anyaga azonban először csak 1583-ban, Genfben, a francia humanista jogtudós, Dionysius Gothofredus kiadásában jelentek meg e közös cím alatt, a kifejezés pedig csak ezt követően vált a törvénymű bevett megjelölésévé. A mű a római jog legfontosabb forrása, jelentősége hatalmasnak tekinthető. A művön keresztül lehet a legnagyobb rálátást kapni a megelőző korok római jogára, mivel kevés más jogi forrás maradt fenn.

Corpus Iuris Civilis
CORPUS IURIS CIVILIS ROMANI (Gothofredus, 1583)
CORPUS IURIS CIVILIS ROMANI (Gothofredus, 1583)

Megírásának időpontja 529534
Nyelv latin
Témakör a római jog gyűjteménye
Műfaj jogszabálygyűjtemény
Részei 4 könyv
Külső hivatkozás http://www.constitution.org/sps/sps.htm
A Wikimédia Commons tartalmaz Corpus Iuris Civilis témájú médiaállományokat.

A római jog kodifikációját I. Iustinianus bizánci császár rendelte el, hogy a jogtudományt is legfőbb céljának, a Római Birodalom újraegyesítésének a szolgálatába állítsa. Célja volt még, hogy a római jog három évszázaddal korábbi aranykorát visszaállítsa, olyan jogot alkotva, amit birodalmában is alkalmazni lehet. Ennek része volt a Codex Theodosianus korszerűsítése is.[1] A római jog kodifikálása során a császár a Bizánci Birodalom két fő jogi iskolájának, a bejrúti- és a konstantinápolyi iskolák eredményeire támaszkodott.

A iustinianusi kodifikáció első könyve, a Codex Iustinianus 529-ben, második könyve, a Digesta (seu Pandectae) 533-ban, harmadik könyve, az Institutiones seu Elementa szintén 533-ban, az utolsó könyv, a Codex Iustinianus repetitae praelectionis 534-ben lépett hatályba. E latinul írott könyvek elkészülte után számos, döntően görög nyelvű császári rendelet (constitutio) született, e rendeletek többsége Iustinianustól származik, magángyűjteményük, a Novellae (ti. constitutiones) a Corpus iuris civilis utolsó része.

Tartalomjegyzék

TartalmaSzerkesztés

Codex IustinianusSzerkesztés

528-ban a császár megbízott egy tíztagú tanácsot, hogy a Codex Gregorianus, Codex Hermogenianus és Codex Theodosianus anyagát gyűjtsék össze, és rendszerezzék egy új műben. A bizottságban helyt kapott többek között Theophilus, a konstantinápolyi iskola tanára, és Tribonianus quaestor, aki utóbb a kodifikáció vezetőjévé vált. Az így elkészült mű lett a Codex Iustinanus, melyet 529 áprilisában fejeztek be, és ugyanebben az évben lépett hatályba. A kódex megtiltotta a korábbi kódexekre történő hivatkozást. A Codex Iustinianus szövege nem maradt fenn az utókornak.[2][3]

Digesta seu PandactaeSzerkesztés

A Codex Iustinianus elkészülte után a császár megbízta Tribonianust, hogy gyűjtse egybe a jogtudósok iratait. A munka könnyítése érdekében 531-ben az 50 legfontosabb constitutiót Iustinianus külön műben, a Quinquanginta decisiones-ban publikálta, ennek szövege azonban nem maradt ránk. Hogy az elkészült mű megfelelő minőségű legyen, és ne legyenek benne ellentmondások és ismétlések, a császár felhatalmazta a bizottságot arra, hogy ahol csak szükségét érzi, módosítson a szövegen, a túlhaladott szabályokat pedig hagyja el.[j 1] Három év múltán, 533 novemberében készült el a Digesta szövege, amely 50 könyvből, azokon belül címekből és azokon belül pedig töredékekből áll. A töredékek némelyike csupán egymondatos, míg mások akár több bekezdésből is állnak.[4] A Digestában harminckilenc jogtudós műveiből állították össze, ám egyharmada Domitius Ulpianus, egyhatoda Julius Paulus és tizenketted része Aemilius Papinianus munkásságából áll és a Corpus iuris cilivis leghosszabb és legfontosabb része.[5] 533. december 31-én lépett hatályba.[6]

Institutiones seu ElementaSzerkesztés

A Digesta megjelenése után Iustinianus császár három jogtudóst, Tribonianust, Theophilust és Dorotheust bízott meg azzal, hogy hozzanak létre egy tankönyvet a joghallgatók számára. A mű 533-ban elkészült, rendszere és szövege Gaius Institutioit veszi alapul. 533. december 31-én lépett hatályba.[7] Elkészülte után a művet a császár törvényerőre emelte. Az Institutiones négy könyvből áll, ezek címekre és paragrafusokra tagozódnak.

Codex Iustinianus repetitae praelectionisSzerkesztés

Iustinainus 534-ben egy újabb császári rendeletgyűjteményt bocsátott ki, melyet egy öttagú bizottság állított össze. Az összeállítók itt is jelentős átdolgozást hajtottak végre a rendeletek szövegében, és sokszor lerövidítették azokat.[j 2]

NovellaeSzerkesztés

A három ránk maradt mű elkészítése után sok új rendeletet adott ki a császár, amelyeket ezek nem tartalmaztak. A rendeletek nyelve az esetek döntő többségében görög volt.[j 3] Ezeket magánszemélyek gyűjtötték össze és foglalták egybe.

Alkalmazása BizáncbanSzerkesztés

Összeszedettsége ellenére a kodifikáció joganyaga nem vált kizárólagosan alkalmazott joggá az összes bizánci bíróságon. Ennek három fő oka ismeretes. Az első az, hogy a Corpus iuris civilis fejlett gazdasági viszonyokat vett alapul, amely a Bizánci Birodalom területének döntő részén nem valósult meg, kizárólag a városokban. A második az, hogy míg a Birodalom többségén beszélt nyelv a görög volt, addig a törvényszövegek latinul íródtak, így sokak számára nehezen vagy egyáltalán nem volt érthetőek. A harmadik okként pedig a helyi jogok maradványainak erős hatása a vidéki bírói jogalkalmazásra említhető meg. A Digestát (a császár kifejezett tiltása ellenére, melyben arra hivatkozott, hogy minden kristálytisztán le van írva)[8] még Iustinianus idejében kommentárokkal látták el, amelyekhez utóbb indexeket készítettek, és a törvényművet még évszázadokon keresztül kommentálták és kivonatolták.

A második problémát többen is megpróbálták kiküszöbölni. Elsőként az Instituciók szerkesztője, Theopilus írta meg az általa szerkesztett mű görög változatát, mely Paraphrasis néven vált ismertté. Eklogé címmel jelent meg a 8. században egy válogatásgyűjtemény, a korszak bizánci praxisához igazítva, majd Bölcs Leó császár hozzálátott a teljes iustinianusi jog görög nyelvű feldolgozásához. Ennek eredménye lett a Basilika, ami a Digesta, a Codex és a Novellák tartalmát foglalta össze görögül. Ezt görög nyelvű kommentárokkal látták el az idők folyamán, melynek eredményeképp 1345-ben létrejött a Hexabiblosz, mely a görög jog alapjául szolgált az 1940-es polgári törvénykönyv elfogadásáig.[8]

A szövegek újrafelfedezéseSzerkesztés

A Corpus iuris civilis nyugaton is elterjedt, azonban a Római Birodalom bukását követő primitív időszakban teljesen kiveszett a nyugati jogéletből. Ennek megfelelően a 12. századi glosszátorok megjelenéséig a Lex Romana Visigothorum barbár törvénykönyv által közvetített Codex Theodosianus volt a római jog legfőbb forrása. A mű újrafelfedezésére csak ezután került sor. A törvényművet már ekkortól kezdve Corpus iuris civilis néven ismerték, ám beosztása eltért a kodifikáció során alkalmazottól.

A Digestát három részre osztották fel: Vetus, Infortiatum és Novum. A legelső az első könyvtől a 24. könyv 2. titulusáig, a második a 24. könyv 3. titulusától a 38. könyvig, a harmadik pedig a 39-től az 50-ig könyvig tartott. Ezt később egybeszerkesztették az Institutiókkal és a Codex Iustinianus első kilenc könyvével. A Codex további három könyvét is felfedezték később, ezt azonban nem szerkesztették hozzá a többihez. A Novella jobb minőségű szövegváltozatának, amit Authenticumnak neveztek, előkerülése után kilenc gyűjteményre osztották azt fel. A világi jogászok mellett az egyháziak is aktívan kutatták a római jogot, azzal próbálva alátámasztani az új tanokat. Ezek közül a Digesta újrafelfedezése volt a legjelentősebb, hiszen innen kaphattak a diákok teljes és pontos képet a római jogról.[9]

A mű szerkezetének kialakításában nagy szerepe volt Dionysius Gothofredus francia humanista jogtudósnak, akinek a nevéhez fűződik az első általánosan elfogadott középkori kiadás összeszerkesztése és nyomtatásban való kiadása. Erre a kiadásra épült mintegy kétszáz éven át az európai közös jog, a ius commune.[j 4] Gothofredus a Littera Florentina[j 5] segítségével megtisztította a Corpus iuris civilis szövegét az évszázadok során rárakodó jogászi értelmezésektől, és az eredeti műhöz közel álló alkotást adott közzé. Ez 1583-ban jelent meg Gothofredus kommentárjaival ellátva.

MegjegyzésekSzerkesztés

  1. Ez a folyamat interpolatio néven ismert.
  2. Ez utóbbi azért volt nagyon fontos, mert a 4. században kiadott császári rendeletekre a retorikai szóbőség volt a jellemző.
  3. Kivételt képez 15 latin és három vegyesen görög-latin nyelvű rendelet.
  4. Ez az egész Európában egységes jogrendszer, amelynek alapja a római jog, a jogrendszerek nemzetivé válása után tűnt el teljesen.
  5. Egy 907-es kódex, amely pergamenre írva tartalmazza a Digesta hivatalos joganyagát.

HivatkozásokSzerkesztés

  1. Peter Stein: A római jog Európa történetében, Osiris Kiadó, Budapest, 2005, ISBN 963-389-766-1, 48-49. o.
  2. Hamza Gábor és Földi András, i. m. 
  3. James Hadley, i. m. 1. old.
  4. Földi András és Hamza Gábor, i. m. 
  5. James Hadley, i. m. 1-2. old.
  6. Peter Stein, i. m. 51. old.
  7. Peter Stein, i. m. 51. old.
  8. a b Peter Sein, i. m. 
  9. Peter Stein: i. m. 60-62. oldal

ForrásokSzerkesztés

További információkSzerkesztés

  •   Jogportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap