Főmenü megnyitása

Csomai Zoltán (Miskolc, 1955. január 31. – Miskolc, 1997. február 23.) üzletember, politikus, író, költő.

Csomai Zoltán
Született 1955. január 31.
Miskolc
Elhunyt 1997. február 23. (42 évesen)
Miskolc
Állampolgársága magyar
Foglalkozása üzletember,
politikus,
író,
költő

Miskolcon született, és haláláig ott élt családjával. Általános iskolai tanulmányait a miskolci Szabó Lajos Általános Iskolában végezte, majd ezután a Kilián György Gimnáziumba járt, ott érettségizett. A miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem gépészmérnöki karán folytatta tanulmányait vegyigépész szakon. 1978-ban diplomázott, és igen rövid időn belül, 1979-ben műszaki doktor lett. 1980-ban szerezte második diplomáját okleveles közgazdászként. Rövidesen szabadalmi ügyvivői esküt tett.

Elnöke volt az akkori Alkotó Ifjúság Egyesülés miskolci képviseletének. 1987-ben létrehozta az első hazai klasszikus részvénytársaságot Észak-Magyarországi Innovációs Centrum (Park) néven, és haláláig a cég elnök-vezérigazgatója volt. Két verseskötete is megjelent: A bitón (1997) és A hóhér néz (1998, emlékkiadás). 1993-ban az év menedzserének választották. A jól tanult gépészmérnökből lett dúsgazdag vállalkozó többször kísérte üzleti útjaira Thaiföldre, Romániába, Oroszországba László Andrással, a Co-Nexus Holding Rt. vezérigazgatójával együtt Göncz Árpád akkori köztársasági elnököt. Cége az IC(P) Befektetési és Kereskedelmi Holding Részvénytársaság a Borsod megyei régió egyik legsikeresebb, legismertebb, legjobban termelő cége volt. Részt vett a Budapesti Értéktőzsde alapításában, mint egyetlen vidéki cég. Az 1991-1992-es években az IC(P)-t az MBO, (vállalatvezetői kivásárlás) módszerével kivásárolta, ezáltal és 90%-os tulajdonosa lett a cégnek. Az IC(P)-nek az 1992-es évi mérlege azt mutatja, hogy a cég éves nettó bevétele meghaladta a 32 milliárd forintot, és a pénzpiaci kihelyezések a 4 milliárdot. Az 1995-1996-os években a cég mérlegei veszteséget mutattak és megkezdődött a cég felszámolása. Az IC(P) Holding Rt. megszűnésére számítva megalapította a Bre-Wor Holding Rt.-t, mely később Bre-Wor Observer Brókerházzá alakul. Tulajdonosa volt az Északkelet Autópálya Kivitelező és Bonyolító Kft.-nek, ezen cég jelentős szerepet játszott a magyar autópálya matrica rendszer bevezetésében, illetve az északi autópálya Miskolcig történő kiépítésében. Elnöke és alapítója volt az Észak-magyarországi Gyáriparosok Országos Szövetségének, alelnöke a Magyar Gyáriparosok Országos Szövetségének. Csomai Zoltánt halála után többször kitüntették.

ForrásokSzerkesztés