Főmenü megnyitása

A didgori csata (grúzul: დიდგორის ბრძოლა) egy jelentős ütközet volt IV. (Építő) Dávid Grúz Királysága és a hanyatló Nagyszeldzsuk Birodalom között a Didgori-hegyen, 40 kilométerre Tbiliszitől, 1121. augusztus 12-én. A csatában alacsonyabb létszáma ellenére döntő győzelmet aratott a grúz hadsereg, mely Tbiliszi muszlim uralom alóli felszabadításához, és a modern középkori Grúzia létrejöttéhez vezetett. Innentől két évszázadig számítják a "grúz aranykort" a történészek, a csatát pedig "csodával felérő győzelemnek" titulálják (grúz: ძლევაჲ საკვირველი). A mai napig nemzeti ünnepnek számít, mely a Didgoroba nevet viseli.[1]

Didgori csata
Emlékmű a csata helyszínén, a Didgori-hegyen
Emlékmű a csata helyszínén, a Didgori-hegyen

Konfliktus Grúz-szeldzsuk háború
Időpont 1121. augusztus 12.
Helyszín Didgori-hegy, 40 kilométerre nyugatra Tbiliszitől, Grúzia
Eredmény Döntő grúz győzelem a szeldzsukok felett; Tbiliszi visszaszerzése a szeldzsukoktól, és fővárossá tétele, valamint egyéb régiók visszaszerzése
Szemben álló felek
Seljuqs Eagle.svg Nagyszeldzsuk Birodalom  KingDavidtheBuilderFlag.svg Grúz Királyság
Parancsnokok
IlgáziIV. (Építő) Dávid grúz király
Szemben álló erők
Modern grúz számítások szerint 100 000-250 000, korabeli források szerint 400 000-600 00055,600 katona
Veszteségek
A koalíciós sereg nagy része megsemmisítve vagy megfutamítva - jelentős mértékű hadifogoly ejtveValószínűsíthetően sokkal kisebb veszteségek
Térkép
Didgori csata (Grúzia)
Didgori csata
Didgori csata
Pozíció Grúzia térképén
é. sz. 41° 40′ 60″, k. h. 44° 31′ 00″Koordináták: é. sz. 41° 40′ 60″, k. h. 44° 31′ 00″
A Wikimédia Commons tartalmaz Didgori csata témájú médiaállományokat.

ElőzményeiSzerkesztés

A szeldzsukokSzerkesztés

Keveset tudni Ilgázi pontos terveiről. Ami biztos, hogy a hadvezér döntő többségben vetett be könnyű-gyalogságot, könnyű íjászokat és könnyűlovasságot az első sorokban, míg a sereg többi része mögöttük maradt csatarendben. Valószínűleg a szeldzsuk felderítők jóval kisebb erejű grúz sereget jelentettek a ténylegesnél, amely megnövelte Ilgázi önbizalmát. Ezenkívül nincs bizonyíték arra, hogy a szeldzsuk sereg rendelkezett volna nehézlovassággal, mely felvehette volna a harcot a grúz nehézlovassági erőkkel.

A grúzokSzerkesztés

A szeldzsukok létszámfölénye ellenére a grúzok mind taktikailag, mind stratégiailag előnyben voltak. IV. Dávid reformjai egy rendezett és szervezett katonai erőt hoztak létre, mely párját ritkította a korabeli világban. A legkisebb formációk körülbelül egy mai szakasznak feleltek meg, majd az egyre nagyobb seregeket egyre nagyobb rangú szolgák vezették. A legfontosabb a Monaspa névre hallgató királyi rend volt, mely 5,000 jól képzett harcosból állt, mely akár a lovasság ellen is sikerrel fel tudta venni a versenyt. Ezenkívül több száz keresztes lovag is a rendelkezésükre állt, melyeket II. Balduin jeruzsálemi király[2] küldött a grúz sereg számára. A keresztesek, a kipcsak lovasság és a gyalogság kis része a hadsereg közepére, a király köré került, míg a sereg többi része egyenlően, két szárnyra lett elosztva. Mindkét szárny elején nagy és sűrű létszámú nehézlovasság helyezkedett el.

A csataSzerkesztés

 
Az emlékmű egy részlete, földbeszúrt kardokkal

A csatát különféle krónikák máshogy örökítették meg. Az arab történetíró Izz ad-Dín Ibn al-Aszír szerint Dávid leválasztotta serege egy kis részét, hogy szimulálja a megegyezés lehetőségét. Más beszámolók szerint dezertőröknek álcázták magukat, akik egy meghallgatást szerettek volna önállóan kezdeményezni Ilgázival. Eközben a grúz hadsereg közel került a szeldzsukok bekerítéséhez, akik képtelenek voltak ennek megakadályozására. A "küldöttek" eközben felfedték tényleges feladatukat: minden szeldzsuk hadvezért lemészároltak, akik a közelükben voltak. Eközben Dávid frontális támadást rendelt az ellenség élcsapatai ellen a keresztes lovassággal, mely nem csak az első vonalat semmisítette meg, de az általuk védett íjászréteget is, megfosztva ezzel a szeldzsuk hadsereget egyik fontos összetevőjétől. Ezután a grúzok a szárnyakat támadták teljes formációban. Bár Ilgázi és fia is túlélték az első vonalban, ám mindketten súlyosan megsérültek,[3] és gyakorlatilag vezetés nélkül elhagyták csapataikat és a harcmezőt - a parancsnokai nagy többsége vagy szintén megsérült, vagy meghalt eddig az időig. Dávid nem hezitált, személyesen vezette a csapatait a jobb szárny ostromlására, a nehézlovasságot előre küldve. Ez igen effektívnek bizonyult. Eközben a bal szárny fia, Dimitriusz vezetésével szintén áttörte a szeldzsuk védelmi réteget, pánikot és megfutamodást okozva. Ekkor a csatában még részt nem vett szeldzsuk hátsó csapatok is becsatlakoztak az ütközetbe, ám ők is gyorsan szétszéledtek, miután első soruk szinte teljesen megsemmisült. Dávid ezután 15,000 kipcsak lovast küldött a megfutamodottak után, hogy ne legyen esélyük újraszerveződni, akik ezt sikerrel teljesítették.

A csata körülbelül három óra alatt lezajlott. A menekülő szeldzsukok még napokon keresztül üldözve lettek, míg az elkapottak grúz szolgálatba álltak, hogy újraépítsék a királyságot. A győzelem eredményeként a grúzok a teljes régiót, és egyes környező szeldzsuk területeket is felszabadítottak a muszlim uralom alól, melyek szinte védelem nélkül álltak.

TbilisziSzerkesztés

Bár a közismert tévhit szerint ezzel azonnal felszabadult Tbiliszi, Dávid csak egy évvel később foglalta azt vissza, s tette királyságának fővárosává. Korabeli keresztény források kihangsúlyozzák a király bosszúját a város muszlim lakossága felett, ám az arab történetíró Badr ad-Dín al-Ajni szerint, bár voltak akik nem élték túl a város visszavételét, Dávid vallási türelmet biztosított és

"jobban tisztelte a muszlimok érzéseit, mint egyes muszlim uralkodók tették".[4]

JegyzetekSzerkesztés

  1. Georgica. Friedrich-Schiller-Universität, 1984
  2. National treasures of Georgia. Philip Wilson Publishers, 1999
  3. Journal of Medieval Military History, Band 12. Clifford J. Rogers, Kelly DeVries, John France, 2014
  4. Tiflis - Vlagyimir Minorszki; Az iszlám enciklopédiája - E.E.J. Brill