Dzsingú japán császárnő
Dzsingú császárné (神功皇后; Hepburn: Jingū-kōgō ), másik elnevezése szerint Dzsingú császárnő (神功天皇; Hepburn: Jingū-tennō )[1] 201-től uralkodó japán császárnő. Csúai császár hitvese volt, majd férje 201-ben bekövetkezett halálától fia, Ódzsin császár 269-es trónra lépéséig uralkodott.[2] A Meidzsi-korig Dzsingút tartották a 15. japán tennónak, a császári hagyomány sorrendje szerint (innen ered az elnevezés: Dzsingú tennō 神功天皇); de a történelmi feljegyzések újraértékelése azt okozta, hogy a nevét el kellett távolítani a listáról, és a helyére a fia, Ódzsin császár került, akire 15. uralkodóként tekintenek ma.
Dzsingú császárnő 神功皇后 | |
Japán császárnője | |
Elődje | Csúai császár |
Utódja | Ódzsin |
Korszak | 201–269 |
Életrajzi adatok | |
Posztumusz név | 気長足姫尊 |
Született | 169 Kiotó |
Elhunyt | 269 Kiotó |
Nyughelye | Mozu no Mimihara no naka no miszaszagi (Oszaka) |
Édesapja | Okinaga no Szukune no Miko |
Édesanyja | Kazuraki no Takanuka-hime |
Házastársa | Csúai császár |
Gyermekei | Ódzsin |
A Wikimédia Commons tartalmaz Dzsingú császárnő 神功皇后 témájú médiaállományokat. | |
Sablon • Wikidata • Segítség |
Legendája
szerkesztésSemmilyen adat nem tudja bizonyítani ennek a történelmi figurának az életét vagy uralkodásának dátumát. Dzsingút a történészek „legendás” személyként tartják számon, mert nem áll rendelkezésre további forrás, az ellenőrzésére és tanulmányozására. Trónra lépése előtt állítólag Okinagatarasi-himének (息長帯比売) hívták.
Bár a végső nyughelye a legendás kormányzónak/uralkodónak továbbra is ismeretlen, Dzsingú hivatalosan kijelölt miszaszagija vagy sírja ma is látogatható a Narában levő Miszaszagi-csó nevű helyen.[3] Ez egy kofun-típusú császári sír, amelyre jellemző a vízzel töltött árokkal körbevett kulcslyuk formájú sziget.[4]
Kitabatake Csikafusza (1293–1354)[5] és Arai Hakuszeki (1657–1725) azt állította, hogy ő tulajdonképpen Himikó, a harmadik század sámán királynője volt Jamataitokunak, és mivel Himikó egy történelmi személy volt, bele kellett foglalnia a Nihon Soki szerzőjének a császári család tagjai közé. A tudósok között Naitó Toradzsiró rögzítette, hogy ő a Jamatohime-no-mikoto, miközben Higo Kazuo (ja) állítja, hogy ő Jamato-totohimomoszo-hime (ja).
1878-ban Dzsingú császárnő az első nő lett, akit japán papírpénzen, egy 1 jenes államjegyen (Dai Nippon Teikoku Szeifu Sihei) ábrázoltak.[6] Mindamellett, mivel semmilyen aktuális kép nem létezik a legendás személyről, a császárnő művészien való ábrázolása teljes mértékben feltevésen alapul. A képe Edoardo Chiossone munkája.
A császári udvart hivatalos mauzóleummá jelölték ki Szaki no Tatanami no ike no e no Miszaszagi nevű helyen, Nara városában, ami régebben Jamato tartomány volt.[7]
Dzsingú legendáján kívül nyolc császárnő uralkodott még és az ő örököseik a legtöbbször az uralkodói vérvonalt továbbvivő férfiai közül lettek választva. Emiatt gyakran a konzervatív tudósok érvelnek amellett, hogy a nők uralkodása csak ideiglenes és hogy kizárólag férfi-utódlású uralkodói hagyományt kell követni a XXI. században.[8] Genmei császárnő lánya, Gensó császárnő maradt az egyedüli nő a hagyományos vitában, aki utána következett a trónon.
Vita
szerkesztésA Nihonsoki szerint[9] egy sereget vezetett a koreai invázió alatt és győzedelmesen visszatért Japánba három év után. Azonban az ő uralkodásáról Koreában sehol nincs bizonyíték.[10][11] Az ő fia, Ódzsin az ő visszatérése után született. A legenda szerint állítólag a fia megfogant, de nem született meg amikor Csúai meghalt. Azután a három év után született meg a fiú. Mindegyik periódus, ami kevesebb volt mint kilenc hónap, három „évet” (bizonyos hónapokat) tartalmazott, például a három aratás vagy a férjének a kiléte inkább csak mitikus és szimbolikus volt, mint igaz.[12]
Néhányan úgy hiszik, hogy Dzsingú hódítása csak a Gwanggaeto Sírkövön alakpszik. De Dzsingúnak a Koreiai-félszigeten véghezvitt inváziójának a legendája megjelenik az ősi japán krónikákban. A 680-ban írt Kodzsikiben és a 720-ban írt Nihonsokiban. Ráadásul a Nihonsokiban bele van foglalva, hogy Dzsingú apja a Kaika császár unokája és az anyja a Katsuragi nemzetségből származik(ja).[13]
Néhányan azt állítják, hogy a karaktereket módosították és a japán jelenlét kiegészítette azokkal a Gwanggaeto Sírkövet. Ma japán és néhány kínai tudós kétségbe vonja a szándékosan megrongált sírkőről született elméletet a róla született tanulmányban[14][15] és az elő–Szakó és a mésszel átalakított és rongált átiratokat.[16] A japánok katonai tevékenységekkel, amiket végül Gwanggaeto legyőzött, elfoglalták a fél domborműves sírkövet. A sírkő értelmezését még mindig vitatják, mert a sírkő megrongálódott és a hiányzó darabok lehetetlenné teszik a fordítást. A japánok félreértelmezték a Gwanggaeto Sírkő feliratát a „From Paekchae Korea to the Origin of Yamato Japan” című könyv szerint. A sírkő fizetség volt a koreai királynak, de a pontozás hiányossága miatt az írást négyféleképpen lehet fordítani; ugyanezt a sírkövet le lehet úgy is fordítani a mondatban másféleképpen elhelyezett pontozás szerint, hogy Korea átkelt a tengeren és leigázta Japánt.
A kínai Szung su-t a kínai történész, Shen Yue (441–513) írta és lejegyezte benne a japánok Koreai-félszigeten való tartózkodását. Mindazonáltal a Liu Szung dinasztia, Dél-Kínának az ősi idők dinasztiája, csak kis kapcsolattal bírt Északkelet-Ázsiával. A legtöbb történész Japánban, Koreában és máshol is azt hitték, hogy ezt a dinasztiát egyként kell kezeni Pekcsével, Sillával, és a Japánban levő Jamatóval, mert egy és ugyanaz. Elég valószínűtlen, hogy ezt a hibát elkövették a Sui dinasztiát és a Goguryeot illetően, mert ők akkor jelentős hatalommal bírtak.
A kínai könyv a Sui dinasztiaról azt írja, hogy Japán katonai támogatást nyújtott Baekjenek és Sillanak.[17]
A Szamguk Szagi („A három királyság krónikája”) szerint, ami 1145-ben íródott, Asin király elküldte az ő fiát, Dzseondzsit 397-ben túszként.[18] Silla királya, Silseong elküldte az ő saját fiát 402-ben. Mindkettő kísérlet volt, hogy biztosítsák a katonai támogatást Jamató részéről, így a két nemzet csak kérelemmel tudott kampányokat folytatni. Tovább bonyolította a kapcsolatot a japán uralkodó és Korea között a Nihonsoki szerint, hogy a koreai herceg, Amenohiboko Japánba érkezett,[19] és and Tadzsimamori nagyapja lett.[20] Azt, hogy a koreaiak küldtek-e túszokat vagy rokonokat családi kapocsként Koreába, azt vitatják.
Jegyzetek
szerkesztés- ↑ The Shinto Shrine Agency of Ehime Prefecture. [2013. december 26-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. augusztus 27.)
- ↑ Titsingh, Isaac. (1834).
- ↑ Jingū's misasagi, JP: Nara shikanko, lower right, <http://narashikanko.jp/english/aria_map/map_pdf/39.pdf>. Hozzáférés ideje: 2008-01-07 Archiválva 2009. január 24-i dátummal a Wayback Machine-ben Archivált másolat. [2009. január 24-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. május 6.).
- ↑ context of kofun characteristics. [2008. január 19-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2008. január 19.)
- ↑ Mason, Penelope.
- ↑ http://banknote.ws/COLLECTION/countries/ASI/JAP/JAP0017.htm
- ↑ Ponsonby-Fane, Richard. (1959).
- ↑ Yoshida, Reiji.
- ↑ Nihon Shoki, Volume 9. [2014. április 25-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. május 6.)
- ↑ Kenneth B. Lee. 4. Korea and Early Japan, 200 BC – 700 AD, Korea and East Asia: The Story of a Phoenix. Greenwood Publishing, 31–35. o. (1997). ISBN 0-275-95823-X. Hozzáférés ideje: 2008. augusztus 11.
- ↑ Hall, John Whitney. 5. Japan and the continent, The Cambridge History of Japan. Cambridge University Press, 308–10. o. (1998). ISBN 0-521-22352-0. Hozzáférés ideje: 2008. augusztus 11.
- ↑ Aston, William. (1998).
- ↑ Nihonsoki Vol. 9 "気長足姫尊。稚日本根子彦大日日天皇之曾孫。気長宿禰王之女也。母曰葛城高顙媛。"
- ↑ Takeda, Yukio.
- ↑ Xu, Jianxin.
- ↑ Oh, Byung-sang, "Fountain: Echoes of drumming hoofbeats", JoongAng Ilbo, October 4, 2002.
- ↑ Chinese History Record Book of Sui: 隋書 東夷伝 第81巻列伝46 : 新羅、百濟皆以倭為大國,多珍物,並敬仰之,恆通使往來.
- ↑ Samguk Sagi [archivált változat] (korean nyelven). Hozzáférés ideje: 2008. május 12. [archiválás ideje: 2008. május 12.] „六年 夏五月 王與倭國結好 以太子腆支爲質” Archivált másolat. [2008. május 12-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. május 6.)
- ↑ Nihonsoki, Vol. 6 "天日槍對曰 僕新羅國主之子也 然聞日本國有聖皇 則以己國授弟知古而化歸 (to serve) 之"
- ↑ Nihonsoki, Vol. 6 "故天日槍娶但馬出嶋人 太耳女麻多烏 生但馬諸助也 諸助生但馬日楢杵 日楢杵生清彦 清彦生田道間守也"
Fordítás
szerkesztésEz a szócikk részben vagy egészben a Empress Jingū című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
Források
szerkesztés- Aston, William George. (1896). Nihongi: Chronicles of Japan from the Earliest Times to A.D. 697. London: Kegan Paul, Trench, Trubner. OCLC 448337491
- Brown, Delmer M. and Ichirō Ishida, eds. (1979). Gukanshō: The Future and the Past. Berkeley: University of California Press. ISBN 978-0-520-03460-0; OCLC 251325323
- Chamberlain, Basil Hall. (1920). The Kojiki. Read before the Asiatic Society of Japan on April 12, May 10, and June 21, 1882; reprinted, May, 1919. OCLC 1882339
- Ponsonby-Fane, Richard Arthur Brabazon. (1959). The Imperial House of Japan. Kyoto: Ponsonby Memorial Society. OCLC 194887
- Titsingh, Isaac. (1834). Nihon Ōdai Ichiran; ou, Annales des empereurs du Japon. Paris: Royal Asiatic Society, Oriental Translation Fund of Great Britain and Ireland. OCLC 5850691
- Varley, H. Paul. (1980). Jinnō Shōtōki: A Chronicle of Gods and Sovereigns. New York: Columbia University Press. ISBN 978-0-231-04940-5; OCLC 59145842
További információk
szerkesztés- Bank of Japan: ...Click link for image of Empress Jingū on bank note (1883)
Kapcsolódó szócikkek
szerkesztés
Előző uralkodó: Csúai |
Következő uralkodó: Ódzsin |