Egri Mária

(1940-) magyar művészettörténész

Dr. Egri Mária (Budapest, 1940. június 29. –) művészettörténész.

Egri Mária
Született 1940. június 29. (83 éves)
Budapest
Állampolgársága magyar
Foglalkozása művészettörténész,
muzeológus,
múzeumigazgató
Iskolái Eötvös Loránd Tudományegyetem (–1967)
Kitüntetései Móra Ferenc-díj (1989)
SablonWikidataSegítség

Életpályája szerkesztés

1967-ben végzett az Eötvös Loránd Tudományegyetem magyar-művészettörténet szakán, majd ugyanitt doktorált 1973-ban, művészettörténetből. 1967-től a szolnoki Damjanich János Múzeum munkatársa, kiállításszervező. 1975-től szervezte a Szolnoki Festészeti Triennálékat. A Szolnoki megyei Néplapnál külsős, majd egy darabig főállású munkatársaként többször publikált képzőművészeti cikkeket. Feldolgozta a Szolnoki Művésztelep és az 1981 óta működő Mezőtúri Művésztelep történetét. Több monográfiát írt, szolnoki kötődésű, illetve kortárs művészekről. 1983-tól a Művelődési Minisztérium Múzeumi Osztályának művészettörténésze. 1987-1998 között a budapesti Vasarely Múzeum igazgatója.

Díjai szerkesztés

Móra Ferenc-díj, 1998 (muzeológiai munkásságáért)

Főbb művei szerkesztés

  • Ámos Imre szolnoki vázlatkönyve; Corvina, Bp., 1973
  • Egri Mária–Arató Antal: Gecse Árpád, a Jászság festője. Életrajzi tanulmány; Hűtőgépgyár Nyomda, Jászberény, 1974 (Jászsági füzetek)
  • Háromezer perc Észtországról. Szemelvények a Magyar Rádió Szolnoki Studiójának az Észt Szovjet Szocialista Köztársaságról 1971-1974 között elhangzott műsoraiból; összeáll. Pálréti Ágoston, Egri Mária, Szabó István; Damjanich Múzeum, Szolnok, 1974
  • Mednyánszky; összeáll., bev. Egri Mária; Corvina, Bp., 1975
  • Ámos Imre; Damjanich Múzeum, Szolnok, 1976
  • Gácsi Mihály, 1977
  • A Szolnoki Művésztelep; Képzőművészeti Alap, Bp., 1977
  • Szabó Zoltán; Képzőművészeti Alap, Bp., 1978 (Mai magyar művészet)
  • Németh József festőművész gyűjteményes kiállítása. Szolnoki Galéria, Szolnok, 1979. szeptember–október. Tornyai János Múzeum, Hódmezővásárhely, 1979. december–1980. január; katalógus összeáll. Egri Mária, Dömötör János, szerk. Selmeczi László; Szolnoki Galéria, Szolnok, 1979
  • Fazekas Magdolna festőművész gyűjteményes kiállítása. Szolnoki Galéria, 1979; katalógus összeáll. Egri Mária, szerk. Selmeczi László; Damjanich Múzeum, Szolnok, 1979 (A Szolnoki Művésztelep alkotóinak kiállításai)
  • A régi szolnoki művésztelep alkotásai. Dr. Elek István hagyatékából. Szolnok, Damjanich János Múzeum; összeáll. Egri Mária, Szabó István; Damjanich János Múzeum, Szolnok, 1979
  • A Damjanich János Múzeum képzőművészeti gyűjteménye. 1970-1980; összeáll. Egri Mária, szerk. Selmeczi László; Damjanich Múzeum, Szolnok, 1980
  • Ámos Imre; Gondolat, Bp., 1980 (Szemtől szemben)
  • Baranyó Sándor festőművész kiállítása. Szolnoki Galéria, 1980; kiállítás rend., katalógus összeáll., előszó Egri Mária, szerk. Kaposvári Gyula; Szolnoki Galéria, Szolnok, 1980
  • Nyolcvan éves a szolnoki művésztelep, 1983
  • Baranyó Sándor festőművész, 1983
  • Egri Mária–Szabó István: Papi Lajos szobrászművész; Szolnoki Művésztelep, Szolnok, 1984
  • Sváby. Budapest, Ernst Museum, 1984. július 13- augusztus 12.; katalógus szerk. Egri Mária; Kiállítási Intézmények–Műcsarnok, Bp., 1984
  • Szolnok megye képzőművészetének négy évtizede. Szolnoki Galéria, 1985; összeáll., előszó, kiállítás rend. Egri Mária; Szolnoki Galéria, Szolnok, 1985
  • Sváby Lajos; beszélgetések lejegyz., képvál. Egri Mária; Corvina, Bp., 1987 (Corvina műterem)
  • Progresszív művészet a két világháború között; kiállításrend., katalógus összeáll. Egri Mária, szerk. Turóczy Istvánné; Damjanich Múzeum, Szolnok, 1988 (Szolnok megyei múzeumok kiállításvezetői)
  • Koszta József; Corvina, Bp., 1989 (Magyar mesterek)
  • "Ember és természet". A Mezőtúri Képzőművészeti Alkotótelep résztvevőinek kiállítása, 1981-1988. Szolnoki Galéria, 1989. augusztus-szeptember; kiállításrend. Zsolnai László, szöv. Egri Mária; Városi Művelődési Központ, Mezőtúr, 1989
  • Sáros András. 1912-1983; Polgármesteri Hivatal Városgondnokság, Jászberény, 1992
  • Vasarely; Vasarely Múzeum, Bp., 1992
  • Sváby Lajos; MOL Rt., Bp., 1995
  • Szerigráfiák. A Vasarely Múzeum kamarakiállításain résztvevő művészek ajánló katalógusa; összeáll. Egri Mária; Vasarely Múzeum, Bp., 1996
  • Meggyes László; Tisza Nyomda, Szolnok, 1997 (Paletta)
  • Vilhelm Károly; Tisza Nyomda, Szolnok, 1997 (Paletta)
  • Ezüst György; Móra, Bp., 1998
  • Josef Györky. Festőművész. Vasarely Múzeum, 1998. január 22–március 1.; bev. Egri Mária; Vasarely Múzeum, Bp., 1998
  • Egri Mária–Polgár Árpád: Szőnyi; Polgár Galéria és Aukciós Ház, Bp., 1999
  • Egri Mária–Polgár Árpád: Báró Mednyánszky László, 1852-1919. Kiállítás: 2001. április 10-28.; Polgár Galéria és Aukciósház, Bp., 2001
  • Egri Mária–Jánosi Gyöngyi: Benke László. Élete és festészete; Hamza Múzeum Alapítvány, Jászberény, 2001 (Hamza Múzeum kiadványai)
  • Ámos Imre: Napló, versek, vázlatkönyvek, levelezőlapok. Források; közread., jegyz., képvál., utószó Egri Mária, szerk. Kőbányai János; Múlt és Jövő, Bp.,. 2003
  • Szabó Zoltán; Körmendi Galéria, Sopron, 2003 (Körmendi Galéria Budapest sorozat)
  • Egri Mária–Jánosi Gyöngyi: Makay József (1919-1979) élete és festészete; Hamza Múzeum és Jász Galéria Közalapítvány, Jászberény, 2004 (Hamza Múzeum kiadványai)
  • Ezüst György; Móra, Bp., 2005
  • Györfi Sándor; Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Igazgatósága, Szolnok, 2007
  • A Finta testvérek élete és művészete; Finta Múzeum és Közművelődési Központ, Túrkeve, 2013
  • Nyáry Éva festőművész; Hi Res digit-all Printshop, Bp., 2015
  • A Szikra Galéria. A Jászság festészete; Szikra Galéria, Jászberény, 2015

Források szerkesztés