Etter Jenő

(1897–1973) magyar jogász, mezőgazdász, Esztergom város polgármestere

Dr. Etter Jenő (Esztergom, 1897. július 30.1973. szeptember 16.)[2] jogász, mezőgazdász, Esztergom polgármestere volt a második világháború alatt.

dr. Etter Jenő
Emléktábla az Etter-házon, a Pázmány Péter utcában
Emléktábla az Etter-házon, a Pázmány Péter utcában
Esztergom polgármestere
Hivatali idő
1941 1944
Helyettes dr. Brenner Antal[1]
Előd Glatz Gyula
Utód dr. Sudár József

Született 1897. július 30.
Esztergom
Elhunyt1973. szeptember 16. (76 évesen)

Foglalkozás

ÉletpályájaSzerkesztés

Édesapja, Etter Ödön (1870–1941), több más tisztség mellett a városi képviselőtestület tagja, a Széchenyi Kaszinó elnöke, az Esztergomi Takarékpénztár elnök-vezérigazgatója volt. Édesanyja Legény Irén (1877–1961) volt.[3]

Etter Jenő öt gyermek közül a legidősebb volt, 1897-ben Esztergomban született. 1915-ben a bencés gimnáziumban tett hadiérettségit. A tisztiiskola elvégzése után az orosz fronton teljesített szolgálatot. Lengyelországban megsebesült, életben maradását lengyel parasztoknak köszönhette. A Magyaróvári Magyar Királyi Gazdasági Akadémián és a Kereskedelmi Akadémián diplomázott, a katonai szolgálat után doktorált a jogi egyetemen, ezután kinevezték Esztergom főügyészévé. 1933-ban jelent meg az „Esztergom a magyar fürdőkultúra szolgálatában” című műve, 1938-ban pedig „Az esztergomi Széchenyi Kaszinó száz esztendeje 1837-1937”.

PolgármesterkéntSzerkesztés

 
Emléktábla a bazilikában a lengyel menekültek befogadásáról
 
Az Etter család sírja a Belvárosi temető 1. parcellájában

1941. január 20-án[4] lett a város polgármestere, miután öt induló jelölt közül megválasztják. Városfejlesztési elképzelései közül megvalósult a Levente Egylet csónakházának felépítése, illetve a tűzoltósági eszközök beszerzése.[5] Lengyelország német lerohanása után lépéseket tett a honvédelmi miniszternél, egykori bajtársánál, és az esztergomi tiszti üdülőt a menekült lengyel tisztek rendelkezésére bocsátotta. (A városban ma is jelen van a lengyel kisebbség.[6]) Segített abban, hogy közel 50 ezer lengyel állampolgár külföldre menekülhessen, a hazai menekülteknek is hatósági védelmet biztosított. Emellett kiállt a városi zsidóság védelmében is. Esztergomban még nem volt gettó és az élelmiszer-jegyek ugyanúgy jártak a zsidóságnak, mint a többi állampolgárnak. Etter nem vizsgáltatta felül a virilis listákat, az iparengedélyek felülvizsgálatát korlátozta, és tiltakozott a zsidókat sújtó intézkedések ellen. 1944-ben azonban alispáni utasítást kapott 69 zsidó család, (398 esztergomi és 138 környékbeli lakos) elkülönítésére. Ezt saját házuk kijelölésével oldotta meg a polgármester, de kerültek esztergomi zsidók a párkányi gettóba is. Az orvosi ellátó és elkülönítő helységek hiánya adott okot az időhúzásra és a menekülésre. Intézkedései miatt feljelentették a Belügyminisztériumnál és a Gestapónál.

Végül a belügyminiszter felmentette Ettert, és Máramarossziget megyei város polgármesterévé nevezte ki. Etter ezt azonban visszautasította, ezért Esztergom képviselőtestülete 1944. július 12-ei rendkívüli közgyűlésén 1944. augusztus 1-jével 86%-os nyugdíjjal nyugállományba helyezte.[7]

Polgármestersége utánSzerkesztés

A deportálástól úgy menekült meg, hogy barátai közbenjárásával azonnali katonai behívót kapott. Etter 1944 júliusától főhadnagyi rendfokozatban előbb a m. kir. 1. honvéd hadsereg anyagi alosztályánál teljesített irodai szolgálatot, majd 1944 decemberétől a m. kir. 24. gyaloghadosztály pihentető állomásának volt parancsnoka.[8]

1945-ben tért haza orosz hadifogságból. Ekkor kérelmezte visszahelyezését, de ezt elutasították. Ezután ügyvédként praktizált, de az 50-es években az ügyvédi kamarából is kizárták. Portásként alkalmazta egy régi zsidó ismerőse, azonban ekkor is állandó rendőri megfigyelés alatt állt egészen 1957-ig. 1973-ban hunyt el.

EmlékezeteSzerkesztés

2005. október 26-án (az 1956-os forradalom esztergomi sortüzének évfordulóján) háromnyelvű emléktáblát avattak neki az egykori Etter-házban, a vízivárosi Pázmány Péter utcában.

JegyzetekSzerkesztés

  1. Annales Strigonienses 2009: Az esztergomi zászlóvita 1940-1943
  2. Gyászjelentése (1973). (Hozzáférés: 2020. augusztus 6.)
  3. Szülei házasságkötési bejegyzése az esztergomi polgári házassági akv. 12/1895. folyószáma alatt. (Hozzáférés: 2020. augusztus 6.)
  4. Pifkó Péter: Esztergom helytörténeti kronológiája a kezdetektől 1950-ig
  5. Szent István városa, Esztergom története
  6. http://portal.ksh.hu/pls/portal/cp.hnt_telep?NN=25131[halott link]
  7. Miklós Tamás: Mindennapi élet a háborús hátországban. – Esztergom hétköznapjai a német megszállástól a szovjet megszállásig. In: Esztergom Évlapjai. Annales Strigonienses 2017. Szerk.: Csombor Erzsébet. Balassa Bálint Társaság, Esztergom, 2017. 139. o. 
  8. Miklós Tamás: Mindennapi élet a háborús hátországban. – Esztergom hétköznapjai a német megszállástól a szovjet megszállásig. In: Esztergom Évlapjai. Annales Strigonienses 2017. Szerk.: Csombor Erzsébet. Balassa Bálint Társaság, Esztergom, 2017. 139. o. 

ForrásokSzerkesztés

  • Esztergom.hu - Az Etter-család története
  • A holokauszt Esztergomban Archiválva 2010. augusztus 26-i dátummal a Wayback Machine-ben
  • Magyar György: Esztergom polgármesterei, 1808–1990. Esztergom, 2008.
  • Miklós Tamás: Mindennapi élet a háborús hátországban. – Esztergom hétköznapjai a német megszállástól a szovjet megszállásig. In: Esztergom Évlapjai. Annales Strigonienses 2017. Szerk.: Csombor Erzsébet. Balassa Bálint Társaság, Esztergom, 2017. 134-157. o.