Uradalom

(Földesúr szócikkből átirányítva)

Az uradalom (régiesen és egyes nyelvjárásokban ma is: „urodalom”, régen latinosan „dominium”) a feudális rendszerek birtokszerkezetének jellegzetes eleme: több, általában összefüggő, de külön kezelt birtoktestet (majort) magában foglaló, egy személy tulajdonában és egységes vezetés alatt álló birtok. A 19. század végén hazánkban az 1000 katasztrális holdnál nagyobb földbirtokot tekintették uradalmi birtoknak; az ilyen nagybirtokok foglalták el akkor az ország teljes földbirtokterületének 46%-át (Németországban ugyanekkor 24%-os, Franciaországban csak 20%-os, Angliában azonban 80%-os volt a részarányuk).[1]

Története szerkesztés

Európában a 7. századra alakult ki az uradalom, a középkori nagybirtok, amely azonban még kisüzemi termelésen alapuló nagygazdaság volt, mert a munka a paraszti üzemekben folyt, amelyek betagolódtak az uradalom szervezetébe.

A 910. században új szakasz kezdődött az európai nagybirtokok életében. Ekkor alakultak át földesurasággá, azaz teljes közigazgatási, bíráskodási („úriszék”), katonai és adóztatási szervezetté. A nagybirtokok immunitást szereztek, azaz királyi tisztviselő nem intézkedhetett a területükön, ott minden közfunkciót a birtokos látott el. Ez idő tájt jelentek meg az első fából vagy kőből épített, uradalmi központ szerepét betöltő várak. Az uradalom területén lévő templomokat, kolostorokat is a földesúr alapította - támogatta, de ellenőrizte is.[2] Az uradalmi jobbágyok saját használatra, termény-, pénz- és munkajáradék ellenében, szántóföldet és házhelyet, kertet kaptak a földesúrtól. Munkájukat saját állataikkal és szerszámaikkal végezték. A földesúr saját kezelésű birtokát, az ún. majorságot vagy allódiumot robotban művelték.[3]

A jobbágyság eltörlésével a 19. század közepén kezdődött az utolsó, 100 éves időszak az uradalmak életében: a jobbágyfelszabadítással megszűnt a robot, a jobbágyok helyébe idénymunkára szerződtetett béresek és hosszabb időre (legalább egy évre, de néha egész életükre) munkát vállaló cselédek léptek, s egyre több uradalom irányítását is bérlők vették át a tulajdonosoktól. A bérlők, akik általában a mezőgazdasági termeléshez értő szakemberek voltak, vagy ilyen szakembereket (gazdatiszteket) alkalmaztak, gazdálkodásukban igyekeztek követni a kor technikai fejlődését.[4]

A második világháború után az uradalmakat felszámolták: a földosztás során az „Azé a föld, aki megműveli” jelszavával a birtokokat szétosztották a volt béresek és cselédek között.

Jegyzetek szerkesztés

  1. A Pallas nagy lexikona; Pallas Irodalmi és Nyomdai Rt., 1893-1897.
  2. Archivált másolat. [2010. december 17-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. február 25.)
  3. Archivált másolat. [2010. február 25-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. február 25.)
  4. Magyarországi uradalmak és gazdatisztek czímtára, szerk. Jeszenszky Pál; Pátria, 1908–1909.