Az F–100 Super Sabre a North American repülőgépgyár szuperszonikus, sugárhajtású vadászrepülőgépe, amely az Egyesült Államok Légierejében (USAF) 1954–1971 között, a Légi Nemzeti Gárda (ANG) állományában 1979-ig állt rendszerben. Az amerikai „százas sorozat” (Century Series) első típusa, egyben az USAF első, vízszintes repülésben szuperszonikus sebességre képes vadászgépe volt. Az F–100-ast eredetileg az F–86 Sabre légifölény-vadászgép nagyobb teljesítményű utódjának tervezték.

F–100 Super Sabre
Négy F–100C kötelékben
Négy F–100C kötelékben

Funkció Harcászati vadászbombázó repülőgép
Gyártó North American Aviation
Sorozatgyártás 1953–1959
Gyártási darabszám 2294 db

Személyzet 1 fő
Első felszállás 1953. május 25.
Szolgálatba állítás 1954. szeptember 27.
Szolgálatból kivonva 1970 (USAF),
1979 (US ANG),
1982 (Török Légierő)
Méretek
Hossz15,2 m
Fesztáv11,81 m
Magasság4,95 m
Szárnyfelület37 m²
Tömegadatok
Szerkezeti tömeg9500 kg
Max. felszállótömeg15 800 kg
Hajtómű
Hajtómű 1 db Pratt & Whitney J57–P–21/21A egyáramú utánégetős gázturbinás sugárhajtómű
Tolóerő 45 kN
71 kN utánégetővel
Repülési jellemzők
Max. sebesség 1390 km/h
Hatótávolság3210 km
Legnagyobb repülési magasság 15 000 m
Emelkedőképesség 114 m/s
Szárny felületi terhelése 352 kg/m²
Tolóerő-tömeg arány 0,55
Fegyverzet
Beépített fegyverzet 4 db Pontiac M39A1 gépágyú
Háromnézeti rajz
Az F–100 Super Sabre háromnézeti rajza
Az F–100 Super Sabre háromnézeti rajza
A Wikimédia Commons tartalmaz F–100 Super Sabre témájú médiaállományokat.

Széles körű harci alkalmazására vadászbombázóként, a vietnámi háborúban került sor. Később csapásmérő feladatkörben a 2 Mach sebességre képes F–105 Thunderchief, közvetlen támogatási feladatkörben pedig a hatékonyabb szubszonikus A–7 Corsair II váltotta fel. Szolgált számos NATO-tagállam és az USA egyéb szövetségeseinek légierejében is.

Jegyzetek szerkesztés

További információk szerkesztés