Az F–100 Super Sabre a North American repülőgépgyár szuperszonikus, sugárhajtású vadászrepülőgépe, amely az Egyesült Államok Légierejében (USAF) 1954–1971 között, a Légi Nemzeti Gárda (ANG) állományában 1979-ig állt rendszerben. Az amerikai „százas sorozat” (Century Series) első típusa, egyben az USAF első, vízszintes repülésben szuperszonikus sebességre képes vadászgépe volt. Az F–100-ast eredetileg az F–86 Sabre légifölény-vadászgép nagyobb teljesítményű utódjának tervezték.

F–100 Super Sabre
Négy F–100C kötelékben
Négy F–100C kötelékben

FunkcióHarcászati vadászbombázó repülőgép
GyártóNorth American Aviation
Sorozatgyártás1953–1959
Gyártási darabszám2294 db

Személyzet1 fő
Első felszállás1953. május 25.
Szolgálatba állítás1954. szeptember 27.
Szolgálatból kivonva1970 (USAF),
1979 (US ANG),
1982 (Török Légierő)
Méretek
Hossz15,2 m
Fesztáv11,81 m
Magasság4,95 m
Szárnyfelület37 m²
Tömegadatok
Szerkezeti tömeg9500 kg
Max. felszállótömeg15 800 kg
Hajtómű
Hajtómű1 db Pratt & Whitney J57–P–21/21A egyáramú utánégetős gázturbinás sugárhajtómű
Tolóerő45 kN
71 kN utánégetővel
Repülési jellemzők
Max. sebesség1390 km/h
Hatótávolság3210 km
Legnagyobb repülési magasság15 000 m
Emelkedőképesség114 m/s
Szárny felületi terhelése352 kg/m²
Tolóerő-tömeg arány0,55
Fegyverzet
Beépített fegyverzet4 db Pontiac M39A1 gépágyú
Háromnézeti rajz
Az F–100 Super Sabre háromnézeti rajza
Az F–100 Super Sabre háromnézeti rajza
A Wikimédia Commons tartalmaz F–100 Super Sabre témájú médiaállományokat.

Széles körű harci alkalmazására vadászbombázóként, a vietnámi háborúban került sor. Később csapásmérő feladatkörben a 2 Mach sebességre képes F–105 Thunderchief, közvetlen támogatási feladatkörben pedig a hatékonyabb szubszonikus A–7 Corsair II váltotta fel. Szolgált számos NATO-tagállam és az USA egyéb szövetségeseinek légierejében is.

További információk

szerkesztés