F. Liska Tibor

(1947-) magyar informatikus, közgazdász, egyetemi oktató

F. Liska Tibor (Budapest, 1947. november 4. –) informatikus, közgazdász, egyetemi oktató. Az apai örökség továbbfejlesztője, a Liska-modell megfogalmazója.

F. Liska Tibor

Született1947november 4. (76 éves)
Budapest

SzüleiLiska Tibor
HázastársaBarát Mária †2011
Gyermekei1 fiú, 1 lány
Foglalkozásinformatikus, közgazdász
Iskolái

Pályafutása szerkesztés

Liska Tibor (1925–1994) közgazdász fia. 1966-ban érettségizett a Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium első matematika szakos osztályában, 1972-ben szerzett diplomát a Marx Károly Közgazdaság-tudományi Egyetem terv-matematika szakán. Szakdolgozatát Kornai János szakszemináriumán írta. Az INFELOR számítástechnikai intézetben munkatárs, a METROBER közlekedés fejlesztő vállalatnál operációkutató, majd 30 évig (nyugdíjig) a SZTAKI tudományos munkatársa volt. 1990-ben fivérével megalapította a Liska Művek vállalkozásszervező Kft.-t.

1972-ben házasodott, felesége Barát Mária közgazdász. Két gyermekük született: János (1980) és Julianna (1982). Sokat sportol, hódeszkázik, teniszezik, versenyszerűen bridzsezik.

Informatikusként elsősorban felhasználói felületek (user interface), adatbázisok és internetes alkalmazások fejlesztésével foglalkozott.

A kezdetektől részt vett édesapja, Liska Tibor kutatásaiban, 1979-ben írta le a modell első matematika változatát, amit később tovább fejlesztett és apja halála után nevezte el a koncepciót Liska-modellnek (először 1998-ban jelent meg a Közgazdasági Szemlében). Sokat foglalkozik a modell továbbfejlesztésével:

  • 1998 és 2018 között a Liska-modell kurzust vezette a Corvinus Egyetemen,
  • Publikál a témában (lásd alább),
  • Előadások, interjúk a Liska-modellről [1],
  • LisKaLand táborok ösztönzése és szervezése. (A LisKaLand egy “vállalkozói játszótér”, társadalmi kísérlet és fesztivál is egyben.)

F. Liska Tibor publikációi szerkesztés

Honlap szerkesztés