Fatah–Hamász-konfliktus

(Fatah–Hamász konfliktus szócikkből átirányítva)
Ez a közzétett változat, ellenőrizve: 2024. március 19. 1 változtatás vár ellenőrzésre.

A Fatah–Hamász konfliktus (arabul: النزاع بين فتح و حماس, an-Nizāʿ bayna Fataḥ wa-Ḥamās), másképpen palesztin polgárháború, (arabul: الحرب الأهلية الفلسطينية), 2006. december 15-én kezdődött és mind a mai napig tart. A feszültség folyamatosan nőtt, miután a Palesztinai Felszabadítási Szervezet (PFSZ) vezetője, a Nobel-békedíjas Jasszer Arafat 2004. november 11-én meghalt, és miután Hamász politikusok nyerték a választásokat a Gázai-övezetben.

Fatah–Hamász konfliktus
Gázai övezet a kulcsfontosságú városok feltüntetésével
Gázai övezet a kulcsfontosságú városok feltüntetésével
Dátum2006. december 15.2011. május 4.
HelyszínGázai övezet, Ciszjordánia
Eredménydöntetlen
Harcoló felek
HamászFatah
Parancsnokok
Iszmáíl Hanije
Háled Mesáll
Mohammed Dejf
Mahmúd Abbász
Mohammed Dahlan
Haderők
Izz al-Din Al-Kasszám Brigád: 15 000
Végrehajtó Erők: 6000[1][2]
Nemzeti Védelmi Erők: 30 000
Elhárító Védelmi Szolgálat: 30 000
Általános Titkos Szolgálat: 5000
Elnöki Testőrség: 4200
Az Al-Aksza Mártírjainak Brigádja: Néhány ezer[3]
Veszteségek
83 halott165 halott
98 civil halott, Körülbelül ezer-ezer sebesült mindkét oldalon.

A konfliktus a két meghatározó palesztin párt, a Fatah és a Hamász között folyik.

1959-ben palesztin menekültek alapították a Fatah mozgalmat,[4] amely ma a palesztin függetlenségért küzdő egyik meghatározó mozgalom, majd a palesztin szervezetek összefogásával 1964-ben létre jött a Palesztinai Felszabadítási Szervezet (PFSZ).

A Gázai övezetben kezdődött az első intifáda, miután 1987. december 7-én egy izraeli tehergépkocsi összeütközött egy palesztin személygépkocsival, megölve négy palesztint. A tüntetések és megmozdulások hamarosan átterjedtek Jeruzsálemre és Ciszjordániára is. A hat évig tartó harcokban 1087 palesztint, köztük 240 gyermeket, 100 izraeli civilt és 60 izraeli katonát öltek meg a megszállt palesztin területeken.[5] Az intifáda kitörése nyomán alakította Ahmed Jászín 1987 végén a Hamász-t.

Az intifáda jelentős társadalmi és gazdasági terheket rótt Izraelre, így az izraeli kormány végül tárgyalóasztalhoz kényszerült, hogy az izraeli-palesztin viszonyt rendezze. A tárgyalások eredményeként 1993-ban született osloi megállapodások elhozták az intifáda végét. A megindult békefolyamat azonban az ezredfordulóra kudarcba fulladt, mivel nem szélesedett a palesztin önrendelkezés, nem jött létre az önálló és életképes palesztin állam, sőt, tovább folyt a törvénytelen zsidó telepek építése a megszállt palesztin területeken. A Hamász kritikusan szemlélte az osloi megállapodások megkötését, a békefolyamat kudarcában saját álláspontja helyességét látta igazolva.

2000 szeptemberében kezdődött a második intifáda. A 2005-ig tartó összecsapásokban, illetve a palesztin gerillák által elkövetett öngyilkos merényletekben közelítőleg 3000 palesztin, 1000 izraeli és néhány külföldi állampolgár is életét vesztette. A Gázai övezetben élt a Hamász vezetője Ahmed Jászín. Az intifáda alatt az izraeli hadsereg és titkosszolgálatok többször is megpróbálták megölni, végül 2004. március 22-én az IDF helikoptere AGM–114 Hellfire rakétákat lőtt ki rá, mikor reggeli imáról távozott egy mecsetből.[6] A támadás megölte Jászint és testőreit, de végzett kilenc járókelővel is.

Abd el-Azíz ar-Rantíszi lett a Hamász új vezetője. Egy Jászinról való megemlékezésen kijelentette, he declared that "Az izraeliek nem lesznek biztonságban... Harcolni fogunk ellenük Palesztina, egész palesztina felszabadításáig."[7]Rantíszit végül április 17-én ölte meg egy célzott izraeli rakétacsapás.[8]

Jászín és ar-Rantíszi meggyilkolásának hatására története során először a Hamász lett a legnépszerűbb palesztin ellenállási mozgalom Ciszjordánia és a Gázai övezet lakói közt egyaránt.[9]

Az intifáda Izraelnek súlyos társadalmi és gazdasági gondokat okozott, így az izraeli kormány, élén Aríél Sárón miniszterelnökkel a Gázai övezet feladása mellett döntött, mert a 21 zsidó telep és azok néhányezer lakója biztonságának fenntartása aránytalanul magas költséggel járt, a Gázai övezet hivatalos annektálása pedig a több, mint kétmillió palesztin izraeli állampolgárrá válását, ezzel az izraeli nemzetiségi arányok felborulását jelentette volna.[10] A Knesszet 2005. február 16-án hagyta jóvá a tervet. Bár a zsidó telepeket felszámolták, az izraeli hadsereg pedig elhagyta a Gázai övezet területét, annak határait, felségvizeit és légterét máig is teljes ellenőrzése alatt tartja, és Izrael fenntartotta magának a jogot, hogy hadereje bármikor behatolhasson az övezet területére.[11] A határzár gázai övezeti oldalán az izraeliek széles biztonsági sávot jelöltek ki, ahová a palesztinok nem léphetnek be, ezzel megfosztva az övezet lakóit földjeik használatának jogától.

Miután a Hamász nagy meglepetésre megnyerte a nemzetközi ellenőrök által is tisztának tartott 2006-os palesztin törvényhatósági választásokat[12] a Fatah nem volt hajlandó együttműködni vele, ami palesztin belharcokhoz vezetett. Izrael a 2006-os választások óta tartja katonai zárlat alatt a Gázai övezet szárazföldi és tengeri határát, valamint légterét.[13] A zárlat fenntartását Egyiptom is segíti, a Gázai övezet-Egyiptom határ lezárásával, amire az Izraellel kötött megállapodásai kötelezik. Az Amerikai Egyesült Államok, az Európai Unió, néhány nyugati és arab ország is Hamász elleni szankciókat léptetett életbe. A Fatah és Hamász közti feszültség a Gázai övezetben fegyveres harcokba torkollott, aminek eredményeként a Fatah kiszorult az övezetből. A Hamász 2007 óta irányítja egyedül a Gázai övezetet.

A feszült viszonyt többször megkísérelték rendezni. Folytak erre vonatkozó tárgyalások 2008-2009-ben, de azok megakadtak, miután 2008. december 27-én Izrael háborút indított a Gázai övezet ellen.

2013-2014 során az Amerikai Egyesült Államok megkísérelt új életet lehelni a 2000. óta halott izraeli-palesztin béketárgyalásokba. John Kerry külügyminiszter ugyan sikerrel ültette tárgyalóasztalhoz az izraeli és palesztin felet, de a tárgyalássorozat végül kudarcba fulladt. Az izraeli-palesztin béketárgyalásokkal párhuzamosan a palesztin Fatah és Hamász is megkísérelte rendezni évtizedes feszült viszonyát, és lépéseket tett a palesztin egység megteremtésére. 2014. április 23-án a Fatah és a Hamász megegyezett egy palesztin egységkormány létrehozásáról és új törvényhozási választások tartásáról. Az egyezség tényét Izrael kormánya a béketárgyalások megszűntetésének ürügyéül használta fel.[14][15][16][17]

Ennek ellenére megalakult egy palesztin szakértői kormány, amelynek nem volt Hamász-tag a miniszterei közt. A kormány fél évig állt fen, majd Mahmúd Abbász, a Palesztin Nemzeti Hatóság elnöke a Hamásszal történő egyeztetés nélkül átalakította azt, ezzel ismét megakasztva a palesztin politikai egység helyreállítását.

Máig (2024 tavasza) több megegyezés született a megbékélésről, új palesztin választások tartásáról, de ezek végül sosem vezettek eredményre. Ennek eredményeként a 2006-os választások óta nem voltak törvényhatósági választások Palesztinában.

Lásd még

szerkesztés
  1. Religious war in Gaza, 2007. február 3.
  2. Factional fighting in Gaza imperils unity government Henry Chu, Los Angeles Times, 2007. május 17.
  3. Factional fighting in Gaza imperils unity government Henry Chu, Los Angeles Times, 2007. május 17.
  4. A Fatah történelme, dióhéjban (1954-2008) Archiválva 2011. szeptember 24-i dátummal a Wayback Machine-ben judapest.org, 2008. augusztus 3.
  5. B'Tselem Statistics; Fatalities in the first Intifada.
  6. Special Report: Shaikh Ahmed Yassin's Assassination”, Al Jazeera , 2004. március 1.. [2012. július 9-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2012. július 24.) 
  7. Myre, Greg. „After Sheik Is Slain, Hamas Picks Fiery Figure as Its Leader in Gaza”, The New York Times, 2004. március 24. (Hozzáférés: 2010. április 23.) 
  8. Leader of Hamas for just 25 days, he fought for a free Palestine. The Guardian . Guardian News and Media Limited, 2004. április 19. (Hozzáférés: 2015. június 3.)
  9. Hroub, Khaled (2004). „Hamas after Shayk Yasin and Rantisi”. Journal of Palestine Studies XXXIII (4), 21–38. o. DOI:10.1525/jps.2004.33.4.021. (Hozzáférés: 2015. március 22.) 
  10. Maximum Jews, Minimum Palestinians: Ehud Olmert speaks out: Israel must espouse unilateral separation – withdrawal to lines of its own choosing. It's the only answer to the demographic danger, says this latter-day realist., 13.11.2003
  11. Israel's control of the airspace and the territorial waters of the Gaza Strip. btselem.org. [2014. június 28-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. július 13.)
  12. Aaron D. Pina: Palestinian Elections - February 9, 2006. Congressional Research Service - The Library of Congress, 2006
  13. Palmer Report Did Not Find Gaza Blockade Legal, Despite Media Headlines. Amnesty International USA
  14. Hamas and Fatah unveil Palestinian reconciliation deal”, BBC, 2014. április 23. 
  15. Israel suspends peace talks with Palestinians after Fatah-Hamas deal. The Guardian, 24 April 2014
  16. Fatah and Hamas agree landmark pact after seven-year rift. Peter Beaumont and Paul Lewis, The Guardian, 24 April 2014
  17. The rival Palestinian leaderships of Fatah and Hamas made a fresh attempt ... Archiválva 2014. április 24-i dátummal a Wayback Machine-ben.. France 24/AP, 23 April 2014

További információk

szerkesztés