Fehér bot
A fehér bot a vakok és gyengénlátók közlekedését segítő eszköz, amely elsődlegesen lehetővé teszi a felhasználó számára, hogy akadályokat vagy tájékozódási jeleket tapogasson le a környezetében, de a látók számára is hasznos, hogy a használóját vakként vagy látássérültként felismerjék, és megfelelő gondossággal viszonyuljanak hozzájuk. Az utóbbi az oka a bot fehér színének.
| Fehér bot | |
 | |
| A hosszú fehér bot, a csökkentlátók mozgásának, felismerésének elsődleges jelzője | |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Fehér bot témájú médiaállományokat. | |
| Sablon • Wikidata • Segítség |
Típusai
szerkesztés
- Hosszú fehér bot: Elsősorban olyan mobilitási eszközként tervezték, amely a használója útvonalain lévő objektumok észlelésére szolgál. Hossza a használó magasságától függ, és hagyományosan a padlótól a használó szegycsontjáig ér. Ez a legismertebb változat, bár egyes szervezetek előnyben részesítik a sokkal hosszabb botok használatát.[1]
- Vezetőbot: Rövidebb, amely általában a padlótól a használó derekáig ér, korlátozottabban alkalmas mobilitási eszközként. A járdák és lépcsők észlelésére szolgál. A vezetőbot a testen átlósan is használható védelem céljából, és figyelmezteti használóját az előtte álló akadályra.
- Azonosítóbot: (röviden ID-bot és ismert mint jelzőbot a brit angolban). Elsősorban másokat hivatott figyelmeztetni használójára, de nem olyan mértékben, amikor szükség lenne hosszú botra vagy más változatra.[2] Gyakran könnyebb és rövidebb, mint a hosszú bot, és nem használható mobilitást segítő eszközként.
- Támbot: A látássérültek számára fizikai stabilitásuk biztosítására tervezték, a bot azonosító eszközként is működik. Nagyon korlátozott potenciállal rendelkezik mint mobilitási eszköz.
- Gyermekbot: Ez a variáns pontosan úgy működik, mint a felnőttek hosszú botja, de gyermekeknek készült, így kisebb és könnyebb.
- Zöld bot: Néhány országban, például Argentínában használják, jelezve, hogy használója csökkent látású, míg a fehér bot azt jelzi, hogy használója teljesen vak.[3]
A mobilitási botok gyakran alumíniumból, grafittal megerősített műanyagból, vagy más, szálerősítésű műanyagból készülnek, és a felhasználó preferenciáitól függően sokféle változatban kaphatók.
Összecsukható hosszú bot
szerkesztés
A fehér botok összecsukhatóak vagy merevek lehetnek, mindkét változatnak előnye és hátránya is van. Az Amerikai Egyesült Államokban a Vakok Országos Szövetsége megállapítja, hogy az egyenes botok könnyedsége és nagyobb hossza nagyobb mozgási biztonságot tesz lehetővé, bár az összecsukható botok könnyebben tárolhatók, és előnyöket biztosítanak zsúfolt területeken, pl. osztályteremben, vagy közösségi eseményeken.[3][4]
Története
szerkesztés
Fehér bottípusok
szerkesztés
A vakok évszázadok óta használják a mobilitás eszközeként,[5] de csak az első világháború után vezették be a fehér botot.
1921-ben James Biggs, bristoli fotós baleset következtében megvakult, ezért kényelmetlen volt az otthonán kívüli közlekedése, így fehérre festette a sétabotját, hogy könnyebben látható legyen.[6] 1931-ben Franciaországban Guilly d'Herbemont nemzeti vakvezető mozgalmat indított a vakok számára. Február 7-én több francia miniszter jelenlétében szimbolikusan átadta az első két fehér botot vakoknak. Az első világháborús vak francia veteránoknak és civileknek 5000-nél több fehér botot küldtek.[7] Az Egyesült Államokban a fehér bot bevezetését George A. Bonham a Lions Clubs Internationalnek tulajdonítja.[8] 1930-ban egy Lions-klubtag megfigyelte, ahogy egy vak ember fekete bottal próbált átkelni az úttesten, amely alig volt látható az autósok számára a sötét utcaburkolaton. A Lionsos úgy döntött, a botot fehérre festi, hogy jobban láthatóvá tegye. 1931-ben a Lions Clubs International elindított egy programot, amely promotálta a fehér bot használatát a vakok számára.
Az első speciális fehérbot-rendeletet 1930 decemberében, Illinois-ban, Peoriában hozták meg, amely a vak gyalogosok védelmét szolgálta és a fehér botot hordozónak szabad utat biztosított.[9] A második világháborús veteránok rehabilitációs szakembere, Richard Edwin Hoover, a Valley Forge-i hadsereg kórházában továbbfejlesztette a hosszú botot.[10] 1944-ben Hoover fogta a fehér botot (amely eredetileg fából készült), és egy hétig naponta bement vele a kórházba. Ez idő alatt kifejlesztette a „hosszú bot”-képzést, vagyis a Hoover-módszert. Azóta a „könnyű, hosszú bottechnika atyjának” nevezik. Az alaptechnika az, hogy a lábujjat a test közepétől a lábak előtt oda-vissza fordítsuk. A botot a hátsó láb előtt kell letenni, mintegy a személy lépéseit megelőzve. Mielőtt más rehabilitátorokat vagy „orientátorokat” tanított volna, új technikáját egy különleges bizottsággal kellett elfogadtatnia, ami rendelkezett arról, hogy könnyű, hosszú fehér botok készüljenek az európai frontok veteránjai számára.[11] 1964. október 6-án a HR 753-as kongresszus közös állásfoglalását aláíratták az Amerikai Egyesült Államok elnökével, hogy minden év október 15. napját a „fehér bot biztonsági napjának” hirdesse ki. Lyndon B. Johnson volt az első, aki ezt bejelentette.[12]
A fehér botra vonatkozó jogszabályok
szerkesztés
Összecsukható bot
szerkesztésMiközben a fehér bot általánosan elfogadott mint a „vakság jelképe”, a különböző országokban még mindig eltérő szabályok vonatkoznak arra, hogy mit tekintenek „vakbotnak”.
Az Egyesült Királyságban a fehér bot azt jelzi, hogy az egyén látássérült, de normális hallása van; piros sávok hozzáadásával pedig azt, hogy a felhasználó siketvak. Az Egyesült Államokban a törvények államonként változnak, de a fehér botot hordozó személyeknek az úton való áthaladásakor mindig elsőbbségük van. Joguk van arra, hogy a botjukat bármely nyilvános helyen is használhassák. Bizonyos esetekben törvénytelen, ha a nem-vak ember fehér botot használ, azzal a szándékkal, hogy szabad utat kapjon.[3][4]
2002 novemberében Argentína olyan törvényt fogadott el, hogy a gyengénlátók zöld botot használhatnak: a nemzet „elfogadja a zöld bot használatát egész Argentínában a tájékozódás és a mobilitás eszközeként. Súlyuk, hosszúságuk, fogásuk és a fluoreszkáló gyűrűjük tekintetében olyanok, mint a vakok által használt fehér botok”.[13]
Németországban a fehér botot hordozó embereket a Vertrauensgrundsatz (bizalmi elv) nem tartalmazza, így más közlekedési résztvevők nem hivatkozhatnak rájuk, hogy betartsák az összes közlekedési szabályt és gyakorlatot. Bár nincs általànos kötelezettség, hogy a vak vagy egyéb fogyatékossággal élő személy jelölje meg magát, a közlekedési balesetben anélkül részt vevő vak vagy látássérült személy felelősségre vonható a károkozásért, kivéve, ha bizonyítja, hogy a jelölés hiánya nem állt okozati vagy egyéb módon összefüggésben a balesettel.
Gyermekbotok
szerkesztésSok országban, köztük az Egyesült Királyságban, a fehér botot általában nem vezetik be a gyermek esetében. 7 és 10 év között a közelmúltban kezdték el bevezetni, amint a gyermek megtanulja, hogyan járjon a segítségével.[14][15]
Joseph Cutter és Lilli Nielsen, a vak és fogyatékossággal élő gyermekek fejlődésének kutatói úttörőként kezdtek új kutatást a gyermekek mobilitásáról. Cutter Önálló mozgás és a vak gyerekek közlekedése című könyve[16] azt javasolja, hogy a botot a lehető leghamarabb be kell vezetni, hogy a vak gyermek megtanulja használni, természetesen és szervesen mozogni vele, ugyanúgy, ahogy egy látó gyermek megtanul járni. A hosszabb bot, orr vagy az állmagasságig ajánlott, hogy kompenzálja a gyermek éretlenebb fogását, aki hajlamos arra, hogy a bot fogantyúját oldalról tartsa, ahelyett, hogy elölről fogná. Érett bottechnika nem várható el a gyermektől: a stílus és a technika akkor finomítható, amikor a gyermek idősebb lesz.
Jegyzetek
szerkesztés- ↑ Nichols, Allan: Why Use the Long White Cane?, 1995. [2010. március 30-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2019. március 25.)
- ↑ The Cane Explained. Royal National Institute of Blind People
- ↑ a b c Code of Federal Regulations: 1985-1999
- ↑ a b Education of the Visually Handicapped: The Official Publication of Association for Education of the Visually Handicapped, Volumes 1-3 ISBN 0-7246-3988-8 p. 13
- ↑ Kelley, Pat: Historical Development of Orientation and Mobility as a Profession. OrientationAndMobility.org, 1999. [2012. február 5-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. január 20.)
- ↑ Mobility of Visually Impaired People: Fundamentals and ICT Assistive Technologies ISBN 978-3-319-54444-1 p. 363
- ↑ Bailly, Claude (1990), "Les débuts de la canne blanche", l'Auxilaire des aveugles, <http://dherbemont.free.fr/en/textes/cannes.html>. Hozzáférés ideje: 20 January 2012
- ↑ White Cane DayArchiválva 2002. október 27-i dátummal a Wayback Machine-ben.
- ↑ White Cane History. American Council of the Blind. [2020. június 27-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2017. november 30.)
- ↑ Koestler, Frances A: Historical Chronologies , The Unseen Minority: A Social History of Blindness in the United States. American Printing House for the Blind. [2018. július 9-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. január 20.)
- ↑ Weiner, W.R., Welsh, R.L., & Blasch, B. B. (Eds.): Foundations of orientation and mobility (3rd ed., Vol. I), 2010 ISBN 978-0-89128-448-2
- ↑ ""White Cane Safety Day Archiválva 2015. február 24-i dátummal a Wayback Machine-ben", National Federation of the Blind. Retrieved 16 August 2016.
- ↑ Personas con Baja Visión (spanish nyelven). Información Legislativa y Documental . The Government of Argentina, 2002. december 27. (Hozzáférés: 2015. március 31.)
- ↑ hozzáférés 2012. február[halott link]
- ↑ Archivált másolat. [2015. november 2-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2019. május 12.)
- ↑ Cutter, Joseph (2007), Independent Movement and Travel in Blind Children ISBN 1-59311-603-9 hozzáférés 2012. február
Fordítás
szerkesztésEz a szócikk részben vagy egészben a White cane című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
További információk
szerkesztésKapcsolódó szócikkek
szerkesztés
