Főmenü megnyitása

Fekete Péter (Szombathely, 1963. augusztus 6. –) államtitkár, Jászai Mari-díjas magyar színházi rendező, előadóművész, cirkuszművész, korábban bűvész, a Fővárosi Nagycirkusz igazgatója. A Békéscsabai Jókai Színház korábbi és a Szarvasi Vízi Színház művészeti igazgatója, a Magyar Teátrum színházi lap főszerkesztője. 2002 és 2004 között a Nemzeti Színház oktatási és külkapcsolati igazgatója volt. 2007-2015 ig a békéscsabai színház igazgatója. Miniszteri biztosként 2011-ben a megyei előadóművészeti intézmények átadását felügyelte, 2012-ben a Nemzeti Színház majd 2015-ben a Pesti Magyar Színház vezetőváltásával kapcsolatos ügyeket vezette, 2015-től a nemzeti cirkuszművészeti stratégia kidolgozásáért felel, felügyeli, irányítja a magyar cirkuszművészet magújítási folyamatát, készítette elő az épülő új Nemzeti Cirkuszművészeti Központot. Művészi, rendezői alkotó munkáját a Fővárosi Nagycirkusz igazgatójaként az ott futó produkciók rendezéseiben mutatja meg. Nős, két felnőtt gyermeke van.[1]

Fekete Péter
Életrajzi adatok
Született 1963. augusztus 6. (56 éves)
Szombathely
Pályafutása
Aktív évek 1987
Díjai
Jászai Mari-díj2015
További díjakA Magyar Érdemrend lovagkeresztje (2014)

ÉleteSzerkesztés

Fekete Péter Jászai-díjas rendező nevét a kilencvenes évek közepén ismerhette meg a magyar felsőoktatás és előadó-művészeti világ. Öt éven át több mint húsz alkalommal hozott angol nyelvű színházi előadásokat Nagy-Britanniából Magyarországra, ellátva a teljes magyar felsőoktatást, az összes magyar főiskola és egyetem angol tanszékét a nyelvoktatást segítő produkciókkal. A hét évig tartó nemzetközi művészeti és oktatási projekt több mint hatvan állomásán tízezer magyar diák kapott angol anyanyelven előadott színházi élményt és lehetőséget találkozásra, elemző beszélgetésekre külföldi kortársaival. Az alapos tervezési folyamattal előkészített projekt a brit-magyar államközi kulturális program részeként évekig működött sikerrel.

2002-től a Nemzeti Színház vezetése csábította haza az akkor Cardiffban főiskolai tanárként dolgozó rendezőt, a külkapcsolatok vezetésével, valamint oktatási és igazgatási feladatokkal bízták meg. Megszervezte a Megyejárás programot, ahol a vidéki előadó-művészet legkiválóbb képviselői méltó fellépési lehetőséget kaptak a nemzet színházában. Meglepő és innovatív ötletekkel állt elő, s állhatatosan megvalósította a lehetetlennek tűnő elképzeléseket is. A HÉV sínekre hozott be vonatot a Nemzeti Színház mellé, művészeti díjat alapított, de közben trükk-tervezéseivel a Nemzeti Színház színpadán is bemutatkozott a közönségnek. Két év szervezőmunka után visszahúzta szíve a színpadhoz, 2005-2006 között Szabadkán, a Szabadkai Népszínházban rendezett. Kés a tyúkban c. előadása és Csáth Géza: Kicsi Emma rendezése jelentős díjakat nyert.

2007-ben hívták Békéscsabára, ahol előbb a színház mellett működő iskola, majd a színház igazgatását bízták rá. Az ő nevéhez fűződik a színházi háttérszakmák fontosságának elismertetése, képzésük magyarországi beindítása. Irányítása alatt létrejött a Jókai Színház mellett működő művészeti, oktatási és közművelődési központ, az Ibsen Ház, amely az ország egyik legmodernebb stúdiószínházi tere, s egyben a színházi háttérszakmák gyakorlati képzésének bázisa lett. A békéscsabai műhelyből kikerülő szakemberek ma az ország szinte valamennyi színházában megtalálhatók.

A Békéscsabán eltöltött nyolc igazgatói év alatt létrehozta és beindította a Szarvasi Vízi Színházat, megépítette a Jókai Porondszínházat, Közép-Európa kiemelkedő cirkusz-színházi mobil színterét, létrehozta a Magyar Teátrum Díjat, mellyel évente az előadó-művészeti háttérszakmák legkiválóbb képviselőit jutalmazzák. Ellátta a Vidéki Színházak Szövetségének elnöki tisztjét, felelős kiadója volt a Bárka irodalmi folyóiratnak, alapító főszerkesztője a Magyar Teátrum színházi havilapnak. Miniszteri megbízottként irányította a megyei színházak átadás-átvételi folyamatát, melynek során homogén helyzet alakult ki a vidéki színházak fenntartói körét illetően: valamennyi megyei színház zökkenőmentesen megyeszékhelyi fenntartásba került. Szakmai munkáját 2013-ban Magyar Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetéssel, 2014-ben Jászai Mari-díjjal ismerték el.

A békéscsabai időszak alatt több mint húsz előadást, gálát, nagyrendezvényt rendezett, játékteret, látványt tervezett, tanított a Jókai Színház mellett működő iskolában. Feldolgozta és televíziós programsorozattal bemutatta, népszerűsítette a színházi háttérszakmákat, kiemelve és megbecsülve azok legkiválóbb hazai képviselőit. Az irányítása alatt álló színház társulata számos nemzetközi és hazai fesztiválon szerepelt sikerrel, a meghívások és díjak mellett a békéscsabai közönség osztatlan és hangos megbecsülése minősíti munkáját.

2015-től miniszteri biztosként készíti elő a Nemzeti Cirkuszművészeti Központ építését, valamint vezeti a Fővárosi Nagycirkuszt és annak működtető intézményét, a MACIVA Nonprofit Kft-t.

Jelentős szerepe van a cirkuszművészet újra-pozícionálásában országon belül, s határon túl egyaránt. Rövid időn belül az Európai Cirkuszművészeti Szövetség elnökségi tagjává, valamint a Közép-európai Cirkuszművészeti Egyesület elnökévé választották. A világ jelentős cirkuszművészeti szakmai rendezvényeink állandó meghívottja, a legjelentősebb nemzetközi versenyek zsűritagja, szakmai konferenciák előadója. A 2018-as év egyik legnagyobb sikere, hogy az európai cirkuszművészet 250 éves jubileumi évének nyitórendezvényét Magyarországra sikerült szerveznie, melyet kirobbanó nemzetközi sikerrel bonyolított le.

2011-2018 között az EMMI Színházművészeti Bizottság, az Emberi Erőforrás Minisztere tanácsadó testületének tagja. 2018. június 1-től az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára.  

Színpadi rendezéseiSzerkesztés

  • Csáth Géza-Gerard O'Neil-Fekete: Little Emma (Bute Theatre Cardiff)
  • Barker: Judith (Bute Theatre Cardiff)
  • Selmeczi György-Czakó Gábor: Disznójáték — Pigs (Merlin Színház, Budapest)
  • Cervantes: Don Quijote (Bute Theatre Cardiff)
  • Shaffer: The Private Ear (Bute Theatre Cardiff)
  • Greene: Travels with My Aunt (Bute Theatre Cardiff)
  • Barker: The Possibilities (Bute Theatre Cardiff)
  • Harold Pinter: Betrayal (Bute Theatre Cardiff)
  • Albee: Who’s Afraid of Virginia Woolf? (Bute Theatre Cardiff)
  • Friendship: The Legend of King Arthur and Merlin (Bute Theatre Cardiff)
  • Lionel Hampton: Treats (Bute Theatre Cardiff)
  • Tennessee Williams: The Glass Managerie (Bute Theatre Cardiff)
  • Pinter: The Lover (Bute Theatre Cardiff)
  • Harrower: Knives in Hens (Cardiff)
  • Levin: Deathtrap (Merlin Színház, Budapest)
  • Egressy Zoltán: Spinach’n Chips (Merlin Színház, Budapest)
  • Harrower: Kés a tyúkban (Szabadka)
  • Egressy Zoltán: Spinach’n Chips (New End Theatre London)
  • Csáth Géza: Emma (Szabadka)
  • Békés Pál-Mikó István: Egy kis térzene (Békéscsabai Jókai Színház)
  • Selmeczi-Czakó: Disznójáték (Békéscsabai Jókai Színház)
  • Dale Wassermann-Mitch Leigh-Joe Darion: La Mancha lovagja (Békéscsabai Jókai Színház, Porondszínház)
  • Brestyánszki B. Rozália: Csörte (Békéscsabai Jókai Színház)
  • Orient - zenés színház (Békéscsabai Jókai Színház, Művészetek Háza Gödöllő)
  • Ballance – Fővárosi Nagycirkusz Budapest 2015
  • Atlantisz gyermekei- Vízicirkusz – Fővárosi Nagycirkusz Budapest 2016
  • Ludas Matyi - Fővárosi Nagycirkusz Budapest 2016
  • Dima Karácsonya - Fővárosi Nagycirkusz Budapest 2016
  • Cirkuszi szomszédolás - Fővárosi Nagycirkusz Budapest 2017
  • Jégbezárt Cirkuszvilág – Fővárosi Nagycirkusz Budapest 2017
  • Ezüstbojtár – Csokonai Színház, Debrecen, Fővárosi Nagycirkusz 2017
  • Lyrical Circus Late Night Show – költői cirkusz-színházi előadás 2018 (Best Show price – Firebird Production Price – XII. Budapest Cirkuszfesztivál, különdíj)
  • Atlantis Flight-Vízicirkusz –Fővárosi Nagycirkusz 2018
  • Gálaestek, nagyrendezvények, rendezése 100-as nagyságrendben folyamatosan
  • Magyar Teátrumi Díj – díjátadó gálaestek rendezése

Díszlet, Játéktér, Illúzió-, effekt-, trükk-, tervező munkákSzerkesztés

  • Cabaret - trükk (rendező: Andrew Neil - Cardiff)
  • Shin Zeng mesék - trükk (baletfilm - Bavaria Filmstúdió, München)
  • Chicago - trükk (rendező: Caroll Tod - Cardiff)
  • The Duchess of Mulfi – trükk (Cardiff)
  • Csipkerózsika - trükk (rendező: Magács L. - Budapest Fővárosi Nagycirkusz)
  • Hetedhét - trükk (rendező: Jordán T. - Budapest Merlin Színház)
  • Iglic - trükk (rendező: Zsótér Sándor - Budapest, Víg Színház)
  • Jacques - trükk (rendező: Balázs Zoltán - Budapest Maladype)
  • Bolondok iskolája - trükk (rendező: Balázs Zoltán - Budapest Maladype)
  • Theomachina - trükk (rendező: Balázs Zoltán - Budapest Bárka Színház)
  • Holdbéli csónakos - trükk (rendező: Valló Péter - Budapest Nemzeti Színház)
  • Paravarieté - trükk (rendező: Znamenák István - Kaposvári Csiky Gergely Színház)
  • Emma - trükk (rendező: Fekete Péter – Szabadka)
  • Disznójáték - trükk (rendező: Fekete Péter – Békéscsaba)
  • Nem félünk a farkastól – trükk (rendező: Konter László - Békés Megyei Jókai Színház)
  • Aida - trükk (rendező: Szomor György - Békés Megyei Jókai Színház Porondszínház)
  • Cseresznyéskert - trükk (rendező: Jordan Tamás - Weöres Sándor Színház Szombathely)
  • Aska és a farkas - trükk (rendező: Hernyák György - Békés Megyei Jókai Színház)
  • Egressy Zoltán: Sóska, sültkrumpli - díszletterv (rendező: Koleszár Bazil Péter - Békés Megyei Jókai Színház)
  • Elton John-Tim Rice: Aida - porondszínházi játéktér kialakítása (rendező: Szomor György) - Békés Megyei Jókai Színház)
  • Pataki Éva: Edith és Marlene – játéktér (rendező: Tege Antal - Békés Megyei Jókai Színház)
  • Ivan Holub: Javor vitéz - trükk (rendező: Czajlik József - Békés Megyei Jókai Színház)
  • Mijicic-Senker-Skrabe: Trenk, avagy a vad báró - trükk (rendező: Soós Péter - Békés Megyei Jókai Színház)
  • Zalán Tibor-Greifenstein János: Csínom Palkó - játéktér (rendező: Greifenstein János) - Békés Megyei Jókai Színház)
  • Circus Hungaricus - játéktér-játékmester (rendező: Vidnyánszky Attila - Békés Megyei Jókai Színház Porondszínház)
  • Kálmán Imre: Csárdáskirálynő – játéktér (rendező: Seregi Zoltán - Békés Megyei Jókai Színház)
  • Dale Wassermann-Mitch Leigh-Joe Darion: La Mancha lovagja - játéktér, trükkök, díszletszobrok (rendező:Fekete Péter - Békés Megyei Jókai Színház)
  • Dumas-Szomor-Pozsgai: Monte Cristo grófja – díszletterv (rendező: Szomor György - Békés Megyei Jókai Színház)
  • Brestyánszki B.R.: Csörte – díszlet, játéktér (rendező: Fekete Péter - Békés Megyei Jókai Színház)
  • Szomor György-Román Sándor: Frank Sinatra A hang - játéktér, trükk, effektek (rendező: Szomor György - Békés Megyei Jókai Színház Porondszínház)
  • Jókai Mór: A kőszívű ember fiai - díszletterv (rendező: Seregi Zoltán - Békéscsabai Jókai Színház)
  • Mikszáth Kálmán: Szent Péter esernyője - díszlet, játéktér (rendező: Katkó Ferenc - Békéscsabai Jókai Színház)
  • Shakespeare: Lear király - speciális effektek (rendező: Chris Rolls - Békéscsabai Jókai Színház)
  • Tennessee Williams: Üvegfigurák - díszlet, játéktér (rendező: Seregi Zoltán - Békéscsabai Jókai Színház)
  • Bóbita-fantáziák zenés verses mese - játéktér (rendező: Tarsoly Krisztina - Békéscsabai Jókai Színház)
  • Bartus Gyula-Benedekfi István-Benedekfi Zoltán: Lovak – díszlet és látványterv (rendező: Bartus Gyula - Békéscsabai Jókai Színház)
  • Kurt Weill-Bertolt Brecht: Koldusopera - díszletterv (rendező: Katkó Ferenc - Békéscsabai Jókai Színház)
  • Orient zenés színház - játéktér és látványterv (rendező: Fekete Péter - Békéscsabai Jókai Színház, Művészetek Háza Gödöllő)
  • Thomas Mann: Mario és a varázsló - játéktér és trükk (rendező: Kovács Frigyes - Békéscsabai Jókai Színház
  • Ludas Matyi – cirkusz-színházi előadás – szcenika, trükktechnika (rendező: Fekete Péter - Fővárosi Nagycirkusz)
  • Dima karácsonya – szcenika, trükktechnika (rendező: Fekete Péter– Fővárosi Nagycirkusz)
  • Cirkuszi szomszédolás – szcenika, trükktechnika (rendező: Fekete Péter – Fővárosi Nagycirkusz)
  • Jégbezárt cirkuszvilág – szcenika, trükktechnika (rendező: Fekete Péter – Fővárosi Nagycirkusz )
  • Ezüstbojtár – szcenika, trükktechnika (rendező: Fekete Péter– Fővárosi Nagycirkusz, Debreceni Nemzeti Színház )
  • Koronázási Ünnepi Játékok - artistaművészeti elemek rendezése, (Rendező: Szikora János)
  • Lyrical Circus Late Night Show - szcenika, trükktechnika (rendező: Fekete Péter – Fővárosi Nagycirkusz)
  • Atlantic Flight – Nagy Cirkuszi Utazás - szcenika, trükktechnika (rendező: Fekete Péter – Fővárosi Nagycirkusz)

Szakértői és kutatási munkákSzerkesztés

  • 1996-1997 British Accreditation Council (felsőoktatási akkreditációs biztos)
  • 1996-2002 „T. I. E. English Language Theatre in Hungarian University Education” - Angol Nyelvű Színház a Magyar Felsőoktatásban program (a Brit-Magyar Államközi Kultúregyezmény Britannisztika Projekt alprojektje Welsh College of Music and Drama - Oktatási Minisztérium)
  • 1996 A színház felhasználhatósága az oktatásban - (Welsh College of Music and Drama)
  • 1996 Az illúzió színházi felhasználhatósága - Welsh College of Music and Drama)
  • 1997 Megvalósíthatósági tanulmány: a Merlin Színház kamaratermének kialakítása, működtetése
  • 1999 Összegző értékelés - Szombathely város (Vas megye) önálló színháza létrehozásának lehetőségei és feltételei
  • 2000 Az ELTE budapesti, lágymányosi városrészi campusán létesítendő kulturális-művészeti és szórakoztató központjának kultúrával, előadó művészettel, színházzal kapcsolatos koncepciója
  • 2000 Színház-technológiai szakértő az új Nemzeti Színház tervpályázata második díjas pályaművében (az Ekler tervező team tagja)
  • 2001 Megvalósíthatósági tanulmány Szombathely város felkérésére egy önálló, szombathelyi székhelyű színház beindítására
  • 2002 Színháztechnológiai szakértő a tatabányai színház átépítésére kiírt pályázathoz (a Gaskó tervező team tagja)
  • 2003 A Megyejárás program megalkotója és működtetője (Nemzeti Színház Budapest)
  • 2003 A Nemzeti Különjárat - vonattal a HÉV-sínre című projekt megalkotója (Nemzeti Színház Budapest)
  • 2005 A Budapesti Őszi Fesztivál hivatalos találkozóhelye, az AKKU létrehozása és ügyvezetése
  • 2006 Megvalósíthatósági tanulmány egy Békéscsabai székhelyű komplex színházi oktatási intézmény kialakítására (Békéscsaba)
  • 2008 Szombathelyi Weöres Sándor színház tervpályázati anyag (Megina Team - színháztechnológiai szakértő)
  • 2008 Színháztechnikai szakértő - stúdiószínház átépítése (Békéscsaba Jókai Színház)
  • 2009 Színháztechnikai szakértő - Szombathelyi Színház tervpályázat (Megina Team)
  • 2009 Színháztechnikai szakértő - Pécs Koncertterem tervpályázat (Megina Team)
  • 2009 Színháztechnikai szakértő - IBSEN Kulturális és Oktatási Központ és Stúdiószínház építés (Békéscsaba)
  • 2009 Jókai Porondszínház (cirkusz-színház) tervező, létrehozó
  • 2011-2012 MACIVA Felügyelő Bizottság tagja
  • 2011-2012 Nemzeti Erőforrás Minisztérium - miniszteri megbízott - megyei fenntartású előadó-művészeti intézmények átadás-átvétele a Konszolidációs Törvénynek megfelelően
  • 2011-től Nemzeti Erőforrás Minisztérium – Színházművészeti Bizottság – Tag
  • 2013.február 1. – 2013. június 30. – miniszteri biztos – Nemzeti Színház átadás-átvétel
  • 2015. március 1-től – miniszteri biztos – a nemzeti cirkuszművészeti stratégia kidolgozása
  • 2015. április – miniszteri biztos – a Pesti Magyar Színház igazgató átadás-átvétel
  • 2017. január - Európai Cirkuszművészeti Szövetség (European Circus Association – ECA - elnökségi tag)

Film, TelevízióSzerkesztés

2007 Egy kis térzene – tv film (rendező)

2010 – 2017 Magyar Teátrum Gála (rendező) 

2011 Színházi háttérszakmák bemutatása MTV 21 műsorból álló sorozata (felelős szerkesztő, műsorvezető )

2014 Békési anekdoták: A disznóperzselés kisfilm (producer)

2014 Békési anekdoták: A nősülés kisfilm (producer)

2014 Békési anekdoták: A kóstoló (producer)

2015 - 2017 ARTista Cafe – Mit neked cirkusz (felelős szerkesztő)

2016 Budapest Cirkuszfesztivál –televíziós felvétel (rendező)

2018 Budapest Cirkuszfesztivál – televíziós felvétel (rendező)

Publikációk, Könyvek, LektorálásokSzerkesztés

2007-től Bárka irodalmi folyóirat - felelős kiadó

2007 Színpadtechnika Központi Alapprogram - szerkesztő

2009-től Magyar Teátrum, színházi havilap - alapító, főszerkesztő

2009 Színész II tankönyv - lektor

2010 Színházi Munkavédelmi Tankönyv – lektor

2014 Szín-játékok Zalán 60 könyv - Békéscsabai Jókai Színház - szerkesztő

2014 Theatres in Hungary - Outside the Capital könyv – szerkesztő

2015 Balogh Tibor: Színjátszók versenyben – társszerkesztő

2016 Lektorálási munkák: szakképzések és részszakképzések szakmai és vizsgakövetelményének kidolgozását, modulkövetelményeinek átvizsgálása

a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Oktatási és Képzési Igazgatósága részére:

- Előadóművészeti jegypénztáros

- Előadóművészeti közönségkezelő

- Előadóművészeti szervező

- Közönségforgalmi felügyelő

- Színpad-és porondtechnikus

- Színpadi alsógépkezelő

- Színpadi díszítő-berendező

- Színpadi magasépítő

- Zsinórpadlás kezelő 

KonferenciákSzerkesztés

2009. november 28. - Budapest Művészetek Palotája

előadás, prezentáció: RendhagyÓra – programsorozat bemutatása

2010. április 1. - Színházi munkavédelmi konferencia a Békés Megyei Jókai Színházban

előadás: Munkavédelem a színházban

2011. október 28. - Budapest Országgyűlés - kulturális szakmai nyílt nap

előadás: A média és a színház együttműködésének, a televíziós közvetítések, közös produkciók létrehozásának fontossága

2013. április 8. - Mindentudás Színházi Egyeteme a Békéscsabai Jókai Színházban

előadás: Gondolatcsírától a tapsig

2013. szeptember 10. - Budapest, Thália Színház - Vidéki Színházak Fesztiválja

előadás: Különleges színházi játszóhelyek

2014. június 7. - Pécsi Országos Színházi Találkozó

előadás: Színház és oktatás

2014. július 24. - Románia, Tusványos - Bálványosi Szabadegyetem

előadás: A kortárs magyar dráma

2014. augusztus 28. - Veszprémi Előadó-művészeti Szakmai Konferencia

Poszter előadás: Párbeszéd a magyar előadó-művészet fejlődéséért

Poszter előadás: Új, keletkező színház szakmák – az akadálymentesítés kapcsán

Poszter előadás: A színházi háttérszakmák erkölcsi megbecsülése és annak szükségessége

2015. szeptember 8. - Győri Nemzeti Színház - „Színházat vegyenek” - színházmarketing konferencia - marketing a színházigazgató szemével

előadás: A színházi produkciók létrehozásának és működtetésének belső kommunikációja, létrehozásának feltételrendszere

2016. október 12. - Kijev Karpenko Kary University of Theatre Film and Television

angol nyelvű előadás: The importace of the theatrical complementary, support and backstage professions in the development of theatre and performing art

2016. október 18. - Brüsszel - EU Parlament - Conference on the future of Circus Art on the European Union

angol nyelvű poszter előadások:

- Responsibility for the renewal of the Circus Arts in Europe. Past, present and future of the Circus Arts

- New Hungarian Circus Art Centre will serve Central-european circus art

- Circus Art serve public interest trough helping educational aims

- Training professionals in different circus in different circus backstage jobs

- Circus Art on Unesco’s list of Intangible Cultural Heritage

- Circus Art surving public interest as a carrier of social consciouness and resposibility

2016. október 24. - Budapest Pesti Magyar Színház - Akadálymentesítés az előadóművészet területein Nemzetközi Konferencia

előadás: új előadó-művészeti háttérszakmák keletkezése az esélyegyenlőség jegyében

2016. október 29. - Wuhan Kína - 12. Nemzetközi Kinai Akrbata Fesztivál és Szakmai Konferencia

angol nyelvű előadás: How to achieve the prosperity and development of the circus art. Responsibility for the Renewal of the Circus Arts.

2017. október 5-6. – Nemzetközi Előadóművészeti Konferencia, Budapest, Képzőművészeti Egyetem

angol nyelvű előadás: The importance and necessity of the training of performing arts’ offstage disciplines

2018. január 10. – ECA-konferencia, Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivál

angol nyelvű előadás: The future of the education in Capital Circus – Introducing circus pedagogy in Hungary

2018. augusztus 9. - Kárpát-Haza Magyar Konferencia és Üzletember Fórum, Csángó Fesztivál

2018. szeptember 7. – Párbeszéd a magyar színház jövőjéről 5.

2018. október 4-6. A Magyarországi Tájházak Szövetsége XVI. Országos Szakmai Konferenciája és Találkozója

előadás: A tájházak szerepe a kulturális akadálymentesítés folyamatában

2018. október 27. – ECA-konferencia, Wiesbaden, European Youth Circus Festival

angol nyelvű előadás: UNESCO – The Way and Experience of How to Be on the National List of Intangible Heritage, the Possibilities of Sharing the Experience with European Countries

DíjaiSzerkesztés

ForrásokSzerkesztés

  1. Archivált másolat. [2015. április 2-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. március 7.)

További információkSzerkesztés