Feröeri forgalmi rendszámok

Ez a közzétett változat, ellenőrizve: 2021. február 13.

A feröeri forgalmi rendszámok (feröeriül: nummarspjaldur, tsz. nummarspjøldur) jelenlegi generációját 1996-ban vezették be. Kék keretben, fehér alapon sötétkék számokból és betűkből áll. A forgalmi rendszámok szabály szerint két betűből és három számból állnak (pl. AB 123), de lehetőség van egyéni betű- és számkombinációkra is. A tábla bal oldalán kék sávban található a feröeri autójel (FO) és Feröer zászlaja.[1][2]

Feröeri forgalmi rendszám

Bár Feröer Dánia függő területe, széles körű autonómiát élvez, így többek között saját rendszámokat bocsát ki. Feröer nem tagja az Európai Uniónak.

Történelem

szerkesztés

Az első feröeri rendszámok fekete alapon fehér számsort tartalmaztak.

1958–1975

szerkesztés

Az eredeti fekete rendszámokat 1958-tól a Fø betűkombinációval egészítettek ki. Ebben az időszakban a kereskedelmi (teher, taxi, busz) és a magánautók rendszáma is négy számjegyből állt, de utóbbiaké 1971-től öt számjegyű lett.[3]

Az egyes számtartományokat a következő járműkategóriáknak osztották ki:

  • 4000 – 4999: kereskedelmi gépjárművek
  • 5000 – 6999: magánautók, 1970-ig[3]
  • 8000 – 9999: motorkerékpárok[2]
  • 50 000 – 59 999: magánautók, 1971 után[3]

1976–1995

szerkesztés
 
1996 előtti rendszám, teherautón

1976-ban felváltották őket a fehér alapon fekete írással és F kezdőbetűvel ellátott táblák, egységesen öt számjeggyel.[3] A magánautók rendszámai 60 000-től 89 999-ig terjedhettek, majd amikor ezt a számot 1992-ben elérték, 50 000-től folytatták a számozást. A tehergépjárművek számai kisebbek voltak, a vontatmányok pedig négyjegyű számot kaptak.[2][4]

Az egyes számtartományokat a következő járműkategóriáknak osztották ki:

  • 1000 – 9999: vontatmányok (utánfutók, pótkocsik)[2]
  • 10 000 – 18 999: 3,5 t feletti teherautók, egysoros rendszámtábla
  • 19 000 – 19 999: 3,5 t feletti teherautók, kétsoros rendszámtábla[3]
  • 20 000 – 28 999: 3,5 t alatti teherautók, egysoros rendszámtábla
  • 29 000 – 29 999: 3,5 t alatti teherautók, kétsoros rendszámtábla
  • 30 000 – 38 999: taxik, egysoros rendszámtábla[2]
  • 40 000 – 48 999: autóbuszok, egysoros rendszámtábla[3]
  • 49 000 – 49 999: autóbuszok, teherautók, kétsoros rendszámtábla
  • 50 000 – 59 999: magánautók, egysoros rendszámtábla, 1992 után[2]
  • 60 000 – 88 999: magánautók, egysoros rendszámtábla, 1992 előtt[4]
  • 89 000 – 89 999: magánautók, kétsoros rendszámtábla[3]
  • 90 000 – 99 999: motorkerékpárok[4]
 
Zászló és országkód

A jelenlegi rendszámokat 1996-ban vezették be. Az új rendszerben a rendszámok már nincsenek számtartományok szerint szétosztva a járműkategóriák részére.[2] Az új sorozat első darabjain a zászlót és országkódot tartalmazó matrica rossz minőségű volt, és nem állta az időjárás viszontagságait, ezért ezeket kivonták a forgalomból.[3] Feröer autójele korábban FR volt, de ekkor FO-ra változtatták, hogy a francia .fr internetes tartománykód bevezetése ne okozzon kavarodást.

1998-1999 óta van lehetőség egyéni betű- és számkombinációkra.[2]

Az első kék diplomata-rendszámot (CD 100) 2007 októberében adták ki Feröeren, miután Izland 2007 elején konzulátust nyitott a szigeteken. Eiður Guðnason konzul korábban Izland kínai nagykövete volt, és Feröeren is nemzetközi diplomata státuszt élvez.[5]

Hivatkozások

szerkesztés
  1. Nummarspjøldur (feröeri nyelven). Akstovan. [2009. április 9-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. június 8.)
  2. a b c d e f g h License plates of the Faroe Islands (angol nyelven). Olav's License Plate Pictures, 2000. október 21. (Hozzáférés: 2010. június 8.)
  3. a b c d e f g h License plates of the Faroe Islands (angol nyelven). Olav's License Plate Pictures, 2000. október 21. [2008. augusztus 1-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. június 8.)
  4. a b c License plates of the Faroe Islands (angol nyelven). Olav's License Plate Pictures, 2000. október 21. [2011. május 19-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. június 8.)
  5. Eirikur Lindenskov: Eiður Guðnason fær fyrsta diplomatbilin í Føroyum (feröeri nyelven). portal.fo, 2007. október 24. (Hozzáférés: 2008. december 6.)[halott link]

További információk

szerkesztés
A Wikimédia Commons tartalmaz Feröeri forgalmi rendszámok témájú médiaállományokat.