Finkey Ferenc

(1870–1949) ügyész, akadémikus

Finkey Ferenc (Sárospatak, 1870. január 30. – Sárospatak, 1949. január 23.) magyar jogtudós, egyetemi tanár, koronaügyész, az MTA tagja.

Finkey Ferenc
Született 1870. január 30.
Sárospatak
Elhunyt 1949. január 23. (78 évesen)
Sárospatak
Állampolgársága magyar
Nemzetisége magyar
Foglalkozása jogtudós,
egyetemi tanár,
koronaügyész
Tisztség Magyarország legfőbb ügyésze (1935–1940)
A Wikimédia Commons tartalmaz Finkey Ferenc témájú médiaállományokat.


ÉleteSzerkesztés

Finkey Pál gimnáziumi tanár hatodik gyermekeként, Finkey Ferenc 1870. január 30-án született Sárospatakon. Nagyon korán jutott árvaságra. 1872-ben édesapját kolerajárvány, édesanyját pedig „szívszakadás” miatt veszítette el.

Alsóbb iskolai tanulmányait és a Református Jogakadémiát szülővárosában végezte az utolsó félévet – a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetemen. 1892 januárjában itt szerzett jogi doktorátust.

Nagy feltűnést keltett első, 1895-ben megjelent „Az egység és többség tana a büntetőjogban” című monográfiája, amelyben a Kúria gyakorlatát bírálva adott iránymutatást a bűnhalmazat körüli viták egységes alapon történő megoldására a bírói gyakorlatban. Ezt a monográfiát nyújtotta be a kolozsvári egyetem jogi karán kezdett habilitációs eljárásához. A próbaelőadás elengedésével a kar egyhangú dicsérettel habilitálta, 1896-ban a büntetőjog és az eljárási jog magántanára lett. Ugyanebben az évben, augusztus 25-én feleségül vette Radácsy György jeles sárospataki teológiai tanár hat lánya közül a legidősebbet, a 19 esztendős Radácsy Erzsébetet. Gyermekük nem született.

Állami ösztöndíjjal – a büntető intézetek tanulmányozása érdekében – 1899–1900-ban nyugat-európai, 1909-ben svájci, 1910-ben egyesült államokbeli tanulmányutat tett.

Sátoraljaújhelyen és Poprádon töltött ügyvédjelölti gyakorlat és egyéves kassai katonai szolgálat után, jogászi pályafutását 1893 októberétől a sárospataki Jogakadémián a büntetőjog és a jogbölcselet helyettes tanáraként kezdte, és 1894-ben rendkívüli, 1896-ban nyilvános rendes tanárként folytatta A kiváló előadó nagy hangsúlyt helyezett a gyakorlati oktatásra: hallgatóit a sátoraljaújhelyi és budapesti esküdtszéki tárgyalásokra, javítóintézetekbe és fegyházakba is elvitte. 1912-től a kolozsvári egyetem első büntető-eljárásjogi professzora, 1915 szeptemberétől 1921-ig pedig az újonnan alapított pozsonyi Erzsébet Egyetemen a büntetőjog és a bűnvádi eljárás rendes tanára lett. Utóbbi felsőoktatási intézményben 1917–1918-ban a Jogtudományi Kar dékánja, 1918 áprilisától néhány hónapig az egyetem rektora, majd az egyetem Pécsre és a fővárosba mentésének aktív segítője. Az I. világháború utáni trianoni határváltozások és Pozsonyból történő kiutasítása következtében 1921 szeptemberétől a Szegedre menekült volt kolozsvári egyetemre került, ahol két tanéven át rendes nyilvános tanárként oktatott, és 1923 májusáig a szegedi egyetem büntetőjogi tanszékét vezette. Elhagyva a tanári pályát, május 15-től az igazságügy szolgálatába szegődött. Előbb koronaügyész-helyettes, 1930 októberétől kúriai tanácselnökként a büntetőtanács vezetője, végül 1935 júniusától 1940-ben történt nyugdíjazásáig koronaügyészként (ma legfőbb ügyész) tevékenykedett. Utóbbival egyidejűleg hivatalból a felsőház tagja és 1936-tól 1940-ig kérvényezési bizottságának elnöke lett. 1940. február végén vonult nyugalomba, ebben az évben a szegedi egyetem díszdoktorává avatták. Az igazságügy-miniszter megbízásából – új kinevezéssel – elvállata a Fiatalkorúak Budapesti Felügyelő Hatóságának elnöki tisztségét, amit 1942 és 1944 között töltött be. Fővárosi lakása a bombázások során megsemmisült, ezért 1945-ben visszaköltözött Sárospatakra.

79 éves korában, 1949. január 23-án, szülővárosában halt meg, és ugyanott családi sírboltban temették el. Emlékének ápolására 1991 februárjában megalakult a Finkey Ferenc Bűnügyi Reform Társaság, és 2000-ben az Országos Ügyészi Egyesület Finkey Ferenc-díjat alapított.

Munkássága, kutatási területeSzerkesztés

Finkeyt a szakma a büntetőjog – amelynek mindhárom ágát művelte – kiemelkedő szaktekintélyének ismerte és ismeri el. Az anyagi büntetőjog prominens képviselője, a büntetőeljárás liberális irányzatának híve, a büntetéstan alapjainak megteremtője, a következetes és humánus büntetés-végrehajtás szószólója volt. Első jelentősebb munkája 1895-ben jelent meg Az egység és többség tana a büntetőjogban címmel, ez adta alapját a magántanári képesítés elérésének. A továbbiakban egymás után írta a tudományos alapossággal megalkotott, kiváló szakkönyveket, tanulmányokat, több mint 360 művet. Közülük kiemelkedik A magyar büntetőeljárás tankönyve (1899-ben), és az 1902-től öt kiadást megért A magyar büntetőjog tankönyve. 1904-ben publikálta első érdemibb börtönügyi tanulmányát a Büntetési rendszerünk egyszerűsítése témakörben, 1908-ban pedig A tételes jog alapelvei és vezéreszméi című jogbölcseleti kézikönyvet. A rendkívül termékeny jogtudós cikkeinek és tanulmányainak lelőhelyét a következő szakfolyóiratok adják: Sárospataki Lapok, A Jog, Jogtudományi Közlöny, Büntetőjog Tára, Magyar Jogász Újság, Jogállam, Bünügyi Szemle, Miskolci Jogászélet, Bírák és Ügyészek Lapja, Jogászegyleti Értekezések, Magyar Jogi Szemle stb.

Szellemi teljesítményei elismeréséül 1908-ban, a korszak nagy tekintélyű jogászainak – Wlassics Gyulának és Balogh Jenőnek – ajánlásával a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává, majd 1929-től rendes, 1938-tól tiszteleti tagjává választották. 1927-től 1937-ig a tudós testület Jogtudományi Bizottságának ügyvezető elnöki teendőit is ellátta. Kétszer nyerte el az Akadémia díját: 1913-ban jogfilozófiai kézikönyvéért a Kautz Gyula-díjat, 1921-ben A magyar büntetőeljárás tankönyve című, több bővített kiadásban megjelent munkájáért a Marczibányi-jutalmat. 1916 januárjában királyi udvari tanácsosi, 1936 novemberében magyar királyi titkos tanácsosi címmel, nyugdíjba vonulása alkalmából a Magyar Érdemrend nagykeresztjével tüntették ki. Egyetemi jogtanári, bírói, koronaügyészi hivatása mellett több társadalmi, szakmai egyesületben is szerephez jutott. 1932-tól 1937-ig az Országos Bírói és Ügyvédi Vizsgabizottság helyettes elnöke, 1938-tól 1940-ig elnöke. Ezek mellett társelnöke volt a Magyar Büntetőjogi és Kriminológiai Társaságnak, elnöke a Sárospataki Diákok Szövetségének, tagja a Magyar Jogászegyletnek és a Nemzetközi Büntetőjogi Egyesületnek. A Református Egyház presbiteri és aljegyzői feladatait is ellátta.

Közéleti, társasági tevékenységeSzerkesztés

A sárospataki diák Gyorsírókör, Tornaegylet, Zeneegylet, Olvasókör elnöke (1887—1891); Országos Patronage Szövetség vál. tagja; Pozsonyi Patronage Egylet vál. tagja (1915-), alelnöke (1917—); Pozsonyi Pártfogók Körének elnöke (1916—); Pataki Diákok Orsz. Szövetsége Budapesti Egyesülete elnöke.

Egyházi tisztségeiSzerkesztés

Presbiter Sárospatakon (1912-ig), Pozsonyban (1915—1921), Bp.-en a budahegyvidéki egyházközségben (1944-ig); alsózempléni egyházmegye világi aljegyzője; tiszáninneni ref. egyházkerület világi aljegyző; zsinati pótképviselő (1904—1907); szlovenszkói tiszáninneni ref. egyházkerület tanácsbírája (1920— 1922); dunamelléki ref. egyházkerület tanácsbírája (1925—), a M. Prot. írod. Társ. tagja.

Akadémiai tagságaSzerkesztés

  • az MTA levelező tagja (1908)
  • az MTA rendes tagja (1929).
  • az MTA tiszteletbeli tagja (1938)

Díjai, kitüntetéseiSzerkesztés

  • MTA Kautz Gyula-díja (1913),
  • m. kir. udvari tanácsos (1916. jan.)
  • Az MTA Marczibányi-jutalma (1922)
  • m. kir. titkos tanácsos (1936. nov.)
  • Magyar Érdemrend nagykeresztje (1940)

EmlékezeteSzerkesztés

Emlékének ápolására 1991 februárjában megalakult a Finkey Ferenc Bűnügyi Reform Társaság, és 2000-ben az Országos Ügyészi Egyesület Finkey Ferenc-díjat alapított.

Sírja Sárospatakon a református temetőben található (12, N/A, 1, Finkey sírkert)[1]

MűveiSzerkesztés

JegyzetekSzerkesztés

ForrásokSzerkesztés

  • Általános kislexikon I. (A–K). Főszerk. Bárány Lászlóné. Budapest: Magyar Nagylexikon. 2005. ISBN 963-9257-24-9
  • Domokos Andrea: Finkey Ferencről.= Ügyészek Lapja, 2009. XVI. évf. 2. szám., 45–54. p.
  • Finkey Ferenc életrajza Országgyűlési Könyvtár - Magyar Jogi Portál.
  • Finkey Ferenc 1870–1949. Emlékkönyv [Szathmáry Béla (szerk.)]. Sárospatak: Jogászok a Kultúráért Alapítvány, 1995. 210 p.
  • Finkey Ferenc. In: Szegedi egyetemi almanach 1921–1995. Szeged: Hungaria, 1996. p.38.
  • Finkey Ferenc. In: Fejezetek az ügyészség 130 éves történelméből 1871–2001. Horányi Miklós (szerk.) Budapest: Publicitás Print Kft., 2002. p.84-85.
  • HIT – TUDÁS – ALÁZAT 60 éve hunyt el Finkey Ferenc
  • Horváth Tibor: Finkey Ferenc emlékére. = Jogtörténeti Szemle, 2006. 2. szám, 77–81. p.
  • https://www.jogiforum.hu/arckepcsarnok/1
  • Jogi lexikon, Budapest : CompLex, 2009. 726 p.
  • Ködöböcz József: Finkey Ferenc élete és munkássága: 1870–1949. Miskolc–Sárospatak: Felsőmagyarország, 1995. 169 p.
  • Kőhalmi László: Finkey Ferenc, a magyar magister juris criminalis.= Collega, 2000. IV. évf. 4. szám, p.18–22.
  • Kovács I. Gábor: Két sárospataki születésű egyetemi tanár: Finkey Ferenc és Finkey József In: SZÉPHALOM 25., a Kazinczy Ferenc Társaság évkönyve, 2015
  • Madarassy-Molnár Máté: Hit–tudás–alázat. 60 éve hunyt el Finkey Ferenc. = Iustum Aequum Salutare, 2008. IV. évf. 4. szám, p.239–248.
  • Magyar életrajzi lexikon I. (A–K). Főszerk. Kenyeres Ágnes. Budapest: Akadémiai. 1967. 512. o.  
  • A Magyar Tudományos Akadémia tagjai. 1. kötet. Budapest: MTA Társadalomkutató Központ–Tudománytár, 2003. p. 349–350.
  • Palló József: A magyar börtönügy arcképcsarnoka: Finkey Ferenc. = Börtönügyi Szemle, 2008. XXVIII. évf. 2. szám, p.87–88.

További információkSzerkesztés

Finkey Ferenc digitalizált művei az Országgyűlési Könyvtárban


  •   Jogportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap