Georg Draudt

(1729-1798) evangélikus lelkész

Georg Draudt (Brassó, 1729. december 9.1798. március 6.) evangélikus lelkész.

Georg Draudt
Született1729. december 9.
Brassó
Elhunyt1798. március 6. (68 évesen)
Állampolgárságamagyar
Foglalkozásalelkész
SablonWikidataSegítség

Kilencéves korában árván maradt. Iskoláit szülővárosában végezte, majd 1748-ban a hallei egyetemre ment. Tanulmányait félbeszakítva beteg bátyját kísérte haza, aki Pozsonyban meghalt; azután 1750 áprilisától a jénai egyetemen folytatta tanulmányait. 1753-ban tért vissza és Brassóban gimnáziumi tanár lett. 12 éven át dolgozott itt, s közben két és fél évig igazgató is volt; hivatali ideje alatt a könyvtár fejlesztésére is figyelmet fordított. 1771-től Brassóban, 1774-ben Volkányba s ugyanabban az évben Feketehalomra választották lelkésznek. Ezekben a községekben az oktatás színvonalának emelésével is foglalkozott; példáját a Barcaság több településén követték. Részt vett a berethalmi és nagyszebeni zsinatokon; 1795–1796-ban dékánnak választották.

  • Halotti búcsúbeszéd (Abdankungsrede) Schobel Katalin temetésén (Brassó, 1769.)
  • Über den Ursprung der Burzenländischen Sachsen oder Teutschen in Siebenbürgen (a Siebenbürgische Quartalschriftben III. 1793. 194–207. l.)
  • Kéziratban: J. N. J. Ordnung der Bruderschaft in dem k. freien Dorf Wolkendorf, im Jahre 1774 im Monat July (welche im Jahre 1803 auch vom Kronstädter Magistrat genehmigt wurde) 4-rét 38 l.;
  • Kéziratban: Unmassgebliche Beantwortung einiger zur Aufklärung der Geschichte der Deutschen in Siebenbürgen entworfenen Fragen (1789.)
  • Kéziratban: Diejenige Schrift, welche im J. 1794 in den neuen Thurmknopf des Marktes Zeiden gelegt worden ist, und eine Chronik von Zeiden enthält. (Megjelen a Quellen zur Geschichte der Stadt Brassó című gyűjteményben a 20. század elején).