Gerhard Barkhorn

német vadászpilóta

Gerhard Barkhorn (Königsberg, 1919. május 20.Köln, 1983. január 6.) német vadászpilóta.

Gerhard Barkhorn
Született1919. május 20.
Königsberg, Kelet-Poroszország
Meghalt1983. január 6. (63 évesen)
Frechen, Németország
SírhelyTegernsee
Állampolgárságanémet
Nemzetiségenémet
Fegyvernem Luftwaffe 1937–1945
Bundesluftwaffe 1956–1975
Rendfokozataaltábornagy
EgységeJG 2
JG 52
JG 6
JV 44
CsatáiII. világháború
Kitüntetései
Lovagkereszt kardokkal és tölgyfalombokkal
Halál okaközúti baleset
A Wikimédia Commons tartalmaz Gerhard Barkhorn témájú médiaállományokat.

Kezdetek szerkesztés

Gerhard Barkhorn 1919. május 20-án született Königsbergben. 1937-ben csatlakozott a Luftwaffe-hoz. A kiképzést 1938-ban kezdte meg. A kiképzés végeztével 1940 elején Jagdgeschwader 2-hoz került hadnagyi rangban.

Második világháború szerkesztés

Barkhorn első bevetésein Bf 109-es vadászgéppel repült Belgium és Franciaország felett, később Anglia légterében. Ezeken a bevetéseken egyetlen gépet sem győzött le, őt azonban a La Manche csatorna felett kétszer is lelőtték. 1940. augusztus 1-jén átkerült a 6./JG 52 kötelékébe. Rövid időn belül megkapta az I. osztályú Vaskeresztet. Egy alakulatban szolgált Hans-Joachim Marseille-jel.

1941-ben, a Barbarossa hadművelet alatt, a JG 52-t keletre helyezték át. Nem sokkal ezután, a 120. bevetésén megszerezte élete első légi győzelmét,[1] amikor lelőtt egy szovjet pilótát. A szovjet vadászgépek ekkor nem jelentettek komoly kihívást a Bf 109-eseknek. Ez a győzelem reményeket táplált Barkhornban. Novemberre megszerezte 10. igazolt győzelmét, ezért főhadnaggyá léptették elő.[2]

1942. május 21-én, Barkhornt kinevezik a 4./JG 52 parancsnokává. Folytatta győzelmei sorát, amikor is 1942. július 19-én, egy nap alatt 6 gépet lőtt le a Bf 109F típusú repülőgépével. Bár július 25-én súlyosan megsebesült és 2 hónapig lábadozott, kalandvágya kifogyhatatlan maradt. Októberben visszatért alakulatához és 64. igazolt győzelme után megkapta a Vaskereszt lovagkeresztjét.[3] 1942. december 19-én elérte a bűvös 100-as határt és a lovagkeresztjéhez átvehette a tölgyfalombokat.[4] Ez idő tájt kapta meg a JG 52 az új gépeket, a Bf109 G–6-os változatot.

Gerhard Barkhorn, ekkor már százados és a II./JG 52 parancsnoka.[5] Ekkor érte el 150. győzelmét. A 200-adikat 1943. november 30-án vívta meg. A 250. egy szovjet gép lelövése volt 1944. február 13-án. Ennek elismerésére kapta meg a Lovagkereszt kardokkal és tölgyfalombokkal ékesített fokozatát. Barkhornt 1944. május 1-jén őrnaggyá léptették elő.

1944. május 31-én lelőtte egy orosz P–39 Airacobra. A gépét sikerült a saját vonalak mögött letennie, majd négy hónapra kórházba került. Októberben tért vissza, megszerezve 275. győzelmét. Barkhorn utolsó győzelmét, a 301-ediket, 1945. január 5-én aratta.

1945. január 16-án kijelölték a JG 6 parancsnokává, ahol a hazai légteret kellett védenie a szövetséges bombázóktól. Pár héttel később Adolf Galland felkérte, hogy csatlakozzon a JV 44-hez, az első sugárhajtású gépekkel[6] felszerelt alakulathoz. Utolsó bevetését,[7] 1945. április 21-én repülte. A hajtómű felmondta a szolgálatot, kényszerleszállást kellett végrehajtania. Amikor le akart szállni, a reptér felett P–51 Mustangok csaptak le rá, de csak könnyű sérüléseket szenvedett. Hadifogságba került.

Háború után szerkesztés

Barkhorn 1956-ban csatlakozott az újjá alakult Luftwafféhoz, ahol 1975-ig szolgált altábornagyi rendfokozatban, többek között a Harrier elődjének, a Kestrelnek a csapatpróbáit vezette. Ő és felesége Christl autóbalesetet szenvedett 1983. január 6-án, ahol mindketten életüket vesztették.

Érdemei, kitüntetései szerkesztés

Érdemei szerkesztés

  • Összesen 1104 bevetést repült
  • 301 igazolt légigyőzelmet aratott
  • Csapásérték: 3,67

Kitüntetései szerkesztés

Jegyzetek szerkesztés

  1. 1941. július 2.
  2. 1941. november 11.
  3. 1942. augusztus 23.
  4. 1943. január 11.
  5. 1943. szeptember 1.
  6. Messerschmitt 262
  7. 1104.

Fordítás szerkesztés

  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Gerhard_Barkhorn című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.