Főmenü megnyitása

Gilbert- és Marshall-szigeteki hadműveletek

A Gilbert- és Marshall-szigeteki hadműveletek a második világháborúban a csendes-óceáni hadszíntéren végrehajtott amerikai katonai akciók voltak. Az amerikaiak 1943 novembere és 1944 februárja között stratégiai fontosságú szigeteket foglaltak el, hogy elvágják Japánt déli területeitől, illetve megkönnyítsék a Japán Birodalom fontos bázisainak és magának a szigetországnak a bombázását. A hadműveleteket az amerikai flotta és a tengerészgyalogság hajtotta végre. A Gilbert-szigeteki offenzíva, amelynek célja Tarawa, Makin és Abemama elfoglalása volt, a Galvanikus hadművelet (Operation Galvanic) kódnevet kapta.[1][2]

Gilbert- és Marshall-szigeteki hadműveletek
Második világháború
Amerikai gép a USS Washington felett
Amerikai gép a USS Washington felett
Dátum 1943 november – 1944 február
Helyszín Csendes-óceáni hadszíntér
Eredmény Amerikai győzelem
Harcoló felek
Flag of the United States (1912-1959).svg
Amerikai Egyesült Államok
Flag of Japan.svg
Japán Birodalom
Parancsnokok
Flag of the United States (1912-1959).svg Chester Nimitz
Flag of the United States (1912-1959).svg William Halsey
Flag of the United States (1912-1959).svg Holland Smith
Flag of the United States (1912-1959).svg Richmond K. Turner
Flag of the United States (1912-1959).svg Ralph C. Smith
Flag of the United States (1912-1959).svg Marc A. Mitscher
Flag of the United States (1912-1959).svg Harry W. Hill
Flag of the United States (1912-1959).svg Thomas E. Watson
Flag of Japan.svg Abe Koso
Flag of Japan.svg Kanemicu
Flag of Japan.svg Sibazaki Keidzsi
Flag of Japan.svg Isikava Szejzo
Flag of Japan.svg Akijama Monzo
Flag of Japan.svg Hara Csuicsi
Flag of Japan.svg Nisida Josimi
Veszteségek
3300 halott
4830 sebesült
17 000 halottbr/>

ElőzményekSzerkesztés

A japánok három nappal a Pearl Harbor elleni támadás után foglalták el a Gilbert-szigeteket. Makin-szigeten repülőteret építettek, és számos atollon helyeztek el helyőrséget, hogy szemmel tarthassák a szövetségesek hadmozdulatait a Csendes-óceán déli részén.[3] 1942. augusztusában az amerikaiak végrehajtották a makini rajtaütést, amely nyilvánvalóvá tette a japánok számára, mennyire sebezhetők a szigeteken kialakított állásaik.[4] Az akciót követően a japánok valódi erődítményekké alakították át a szigeteket, és megerősítették a helyőrségeket. A legnagyobb és stratégiai szempontból legfontosabb sziget a Tarawa-atoll volt.[1]

Az amerikai tengerészgyalogosok 1942. augusztus 17–18-án végrehajtották a makini rajtaütést, amelynek célja a japán létesítmények lerombolása, foglyok ejtése és információgyűjtés volt. A rajtaütés másik fontos feladata az volt, hogy elterelje a japánok figyelmét az amerikaiak guadalcanali hadjárata és a Tulagi partraszállásáról. A makini rajtaütés az első olyan szárazföldi akciók közé tartozik a második világháborúban, amelyben az amerikaiak támadóan léptek fel. Habár a tengerészgyalogosoknak sikerült semlegesíteniük a japán helyőrséget, az akció nem érte el kitűzött célját, viszont azáltal, hogy rámutatott a japán helyőrségek sebezhetőségére, arra sarkallta a birodalmat, hogy nagyobb gondot fordítson a védelemre. Ez később súlyos emberveszteséget okozott az amerikai inváziós erőknek.[5]

Az 1943 januári casablancai konferencián a szövetségesek elfogadták azt az alapelvet, hogy először a németeket kell legyőzni, Japánt csak a náci Németország kapitulációja után kell térdre kényszeríteni. Az európai hadműveletekkel párhuzamosan azonban a csendes-óceáni térségben is megkezdődtek az akciók. Az amerikaiak a „szigetről szigetre ugrás” jegyében összehangolt haditengerészeti, légi és kétéltű hadműveleteket indítottak különböző stratégiai fontosságú szigetek ellen.[6]

TarawaSzerkesztés

 
Tengerészgyalogosok halott társaik fedezékében

A Tarawa-atoll északra az egyenlítőtől, délnyugatra Hawaiitól fekszik, ez utóbbitól négyezer kilométer választja el, Truktól, a japánok nagy haditengerészeti bázisától pedig mintegy 1300 kilométer. A sziget az Egyesült Államok és Ausztrália, illetve Új-Zéland közötti kommunikációs vonalon feküdt, így logikus választás volt a megtámadása.[7] A sziget háromszög alakú, keleti oldala 29 kilométer, déli oldala 19 kilométer hosszú. Számos kisebb szigetből áll, a legnagyobb a délnyugati csücskén található Betio. A japánok 1941. december 10-én érkeztek a szigetre, és egy légi bázist építettek. A szigetet megerősítették, a tengerparton kókuszfa törzsekből 1-2 méter magas falat építettek, amelyek mögött géppuskafészkeket helyeztek el. Az atollon 62 nehéz- és 44 könnyűgéppuska, valamint négy 140 milliméteres és négy 203 milliméteres parti löveg várta az inváziós sereget. A helyőrség mintegy négyezer katonából állt.[8][9]

November 19-én az amerikai flotta – csatahajók, repülőgép-hordozók, cirkálók, rombolók és az ellátmányt szállító egyéb hajók – megérkezett Tarawához. Az amerikaiak az atollok elfoglalására kidolgozott új taktikájukat alkalmazták: a tengerészgyalogosok partra szállása előtt a haditengerészet és a légierő hevesen bombázta a szigetet.[9] Másnap megkezdődött a partraszállás. A japánok parancsnoka a csata elején meghalt. Hiánya és a szétbombázott kommunikációs vonalak miatt a japánok nem tudtak komoly ellentámadást indítani, amíg az amerikaiak sebezhetőek voltak.[8]

MakinSzerkesztés

 
Elfoglalt japán bunker

A Makin-atoll főszigete, Butaritari védelme a lagúna partjára összpontosított, ahol a hidroplánbázis volt. A japánok két harckocsiakdály-rendszert építettek ki. A nyugati a lagúna kétharmadáig húzódott, nagyjából három és fél méter széles, másfél méter mély volt. A vonalat egy tankelhárító ágyú, hat géppuska- és ötven lövészállás védte. A keleti akadály a nyugatinál kicsit szélesebb és mélyebb volt. Ezt szögedrótok és a másikhoz hasonló lőállások védték. A sziget másik, óceán felőli oldalán számos megerőstett pozíció várta a támadókat, 8 hüvelykes lövegekkel, harckocsielhárító-fegyverekkel, tíz géppuska- és 85 lövészállással.[10]

November 20-án 6 óra 3 perckor megkezdődött a partraszállás a Vörös kódnevű parton. Több jármű fennakadt a korallzátonyokon, utasaik így kénytelenek voltak derékig érő vízben gázolni a part felé. Ezzel párhuzamosan megindult a második partraszállás is a Sárga-part ellen. Az amerikai csapatok előrenyomulását nem tudták megállítani a fák koronájában rejtőzködő japán mesterlövészek és a különböző tűzerejű bunkerek. Az ellenállási gócok csak ideig-óráig lassították a haladást, amíg a hatalmas túlerőben lévő támadók meg nem semmisítették azokat. November 21-23-án az amerikaiak harckocsik segítségével folytatták a sziget megtisztítását. A japánok vesztesége 550 halott és 105 fogoly volt, utóbbiak építőmunkások voltak. November 24-én, a kora hajnali órákban a japán I–175-ös tengeralattjáró megtorpedózta a Liscome Bay repülőgép-hordozót, amely csak néhány órával korábban érkezett Makinhoz. A torpedó a légibombaraktárat találta el, és a robbanássorozat gyorsan elsüllyesztette a hajót. A Makinnál meghalt amerikaiak túlnyomó többsége a Liscome Bayen szolgált.[10]

Más ütközetekSzerkesztés

  • Abemama – 1943. november 20-án egy felderítő század szállt partra a Nautilus tengeralattjáróról, és megtámadta az atoll 25 tagú helyőrségét. A csata gyorsan eldőlt, valamennyi japán elesett.[11]
  • Kwajalein – Az atollért 1944. január 21. és február 3. között folyt a harc. A tengerészgyalogosok az atoll két pontján szálltak partra. A megszállók csaknem nyolcezer embert vesztettek az ütközetben.
  • Eniwetok – Az ütközet 1944. február 17. és 23. között zajlott. Az atoll értékét leszállópályája és kikötője jelentette, ahonnan támogatni lehetett az északnyugatra fekvő Mariana-szigetek invázióját.

MegítéléseSzerkesztés

Holland M. Smith tábornok, az V. Kétéltű Hadtest főparancsnoka a makini rajtaütést okolta azért, hogy a japánok a fő hadműveletek idejére igazi erődrendszereket építettek ki a szigeteken. Úgy gondolta, hogy Tarawát ki lehetett volna kerülni, ezáltal megmentve több ezer amerikai katona életét.[2][3] Chester Nimitz admirális és a flotta más parancsnokai ezzel szemben azon az állásponton voltak, hogy a Gilbert-szigeteken kiépített repterek elengedhetetlenül fontosak voltak a Marshall-szigetekért indított offenzívák során.[1][2]

JegyzetekSzerkesztés

  1. a b c Benis M. Frank and Henry I. Shaw, Jr., History of U.S. Marine Corps Operations in World War II, Vol. 5; Victory and Occupation, (New York, NY: Penguin Books, 1990).
  2. a b c Gen. Holland M. Smith and Perry Finch, Coral and Brass, (New York: Viking, 1974, 1976).
  3. a b Samuel Eliot Morison, History of United States Naval Operations in World War II, Vol. 7; Aleutians, Gilberts and Marshalls: June 1942-April 1944, (Edison, NJ: Castle Books, 2001).
  4. Bruce F. Meyers, Swift, Silent, and Deadly: Marine Amphibious Reconnaissance in the Pacific, 1942-1945, (Annapolis, MD: Naval Institute Press, 2004).
  5. Pearl Harbor To Guadalcanal, History Of The Marine Corps Operations In World War II, Volume I, p. 284.
  6. History of War
  7. History of War 1
  8. a b PWOE 1
  9. a b History.com 1
  10. a b History.com: Gilbert Islands Campaign: Capturing Makin Atoll. (Hozzáférés: 2014. szeptember 2.)
  11. The Pacific War Online Encyclopedia: Abemama. [2014. szeptember 3-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. augusztus 28.)

ForrásSzerkesztés