Giovanni Schiaparelli
Giovanni Virginio Schiaparelli (ejtsd: dzsovanni virdzsínió szkiaparelli, 1835. március 14. – 1910. július 4.) olasz csillagász és tudománytörténész. Az Olasz királyság szenátora, a római Accademia dei Lincei professzora, emellett majd negyven éven át a milánói Brera Obszervatórium igazgatója. Számos tudományos megfigyelés és felfedezés köthető a nevéhez, ismertségét mégis annak köszönheti, hogy a Mars megfigyelése közben csatornákat vélt felfedezni a felszínen, amelyet mások intelligens lények munkájának véltek.
| Giovanni Schiaparelli | |
 | |
| Született | 1835. március 14. Savigliano[1] |
| Elhunyt | 1910. július 4. (75 évesen) Milánó |
| Állampolgársága | olasz (1861. március 17. – 1910. július 4.) |
| Nemzetisége | olasz |
| Foglalkozása |
|
| Tisztsége | Olasz Királyság szenátora |
| Iskolái | Torinói Egyetem |
| Kitüntetései |
|
| Sírhelye | Cimitero Monumentale |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Giovanni Schiaparelli témájú médiaállományokat. | |
| Sablon • Wikidata • Segítség | |
Élete és munkássága szerkesztés
Tanulmányait Berlinben és az oroszországi Pulkovóban (Oroszország) végezte. 1862 és 1900 között a milánói Brera Obszervatórium igazgatója volt. Schiaparelli korának egyik legnagyobb tudósa volt a klasszikus asztronómia területén. Legfőbb kutatási területe a meteorok és a kettőscsillagok vizsgálata volt. A Perseida és Leonida meteorrajok vizsgálatával igazolta, hogy a meteoresők összefüggésbe hozhatók egy nagyobb üstökös csóvájával, ami ebben az esetben a Tempel-Tuttle üstököst jelentette. Ennek a felfedezésnek az alapján bizonyították be, hogy a meteorok az üstökösök után, azok csóvájában haladnak. Felvetette annak lehetőségét (ez később beigazolódott), hogy a Merkúr és a Vénusz bolygók is – hasonlóan a Földhöz – saját tengelyük körül forognak.
1889-ben felvetette, hogy a Merkúr forgási periódusa 88 nap, azaz megegyezik keringési idejével. 1964-ben derült csak ki, hogy a Merkúr kötött keringése nem 1:1, hanem 2:3 arányú.[3] 1861-ben felfedezte a Hesperia nevű kisbolygót.
Mars szerkesztés
Schiaparelli megfigyeléseit kora távcsöveivel végezte, melyek felbontása még csekélynek mondható. Megfigyelései alapján óceánokat és kontinenseket feltételezett a Marson, illetve ezeken a kontinenseket párhuzamos vonalakat vélt találni. Ezt olaszul 'canali'-nak írta, amit tévesen fordítottak és felszíni képződmény helyett mesterséges csatornaként került be a köztudatba, és ezzel tápot adva évtizedeken át a bolygó lakott voltát feltételezőknek. Később Vicenzo Cerulli csillagász megállapította, hogy a "csatornák" vélhetően optikai csalódás következményei.
Elismerések szerkesztés
Életében kapott díjak
- A Királyi Asztronómiai Társaság Aranymedálja (1872)
- Bruce-érem (1902)
Róla nevezték el
Könyvei szerkesztés
- 1873 - Le stelle cadenti (Hullócsillagok)
- 1893 - La vita sul pianeta Marte (Élet a Marson)
- 1925 - Scritti sulla storia della astronomia antica (Klasszikus asztronómiáról szóló írások) három kötetben Bolognában adták ki. Reprint: Milanó, Mimesis, 1997.
Jegyzetek szerkesztés
- ↑ Senato Website
- ↑ List of Royal Society Fellows 1660-2007. Royal Society
- ↑ Balázs, Bartha, Marik: Csillagászattörténet. TIT. 1982.
