Glass Animals

brit indie rock-együttes

A Glass Animals egy brit indie rock együttes, amelyet Oxfordban alakítottak 2010-ben. Az együttes frontembere Dave Bayley, énekes, producer és dalszerző, akihez gyerekkori barátai, Joe Seaward, Ed Irwin-Singer és Drew MacFarlane csatlakoztak. Bayley szerezte és volt a producere mind a három Glass Animals albumnak. Az első lemezükön, a Zabán (2014) szerepelt a Gooey kislemez, amely platina minősítést ért el az Egyesült Államokban. Második stúdióalbumukat, a How to Be a Human Beinget méltatták a zenekritikusok és díjakat is nyert két kategóriában a 2018 MPG Awards díjátadón, amelyek közé tartozott az Év brit albuma, és jelölték Marcury-díjra is. A harmadik lemezük, a Dreamland volt az első önéletrajzi albumok és szerepelt rajta a Tokyo Drifting című kislemez, amely hetedik lett a Billboard Alternative Songs slágerlistán.

Glass Animals
Az együttes 2014-ben
Az együttes 2014-ben
Információk
EredetENG Oxford, Anglia[1]
Alapítva2010
Megszűntnincs
Műfaj
Kiadó
[2]
Tagok
Dave Bayley
Drew MacFarlane
Edmund Irwin-Singer
Joe Seaward

A Glass Animals weboldala
A Wikimédia Commons tartalmaz Glass Animals témájú médiaállományokat.
SablonWikidataSegítség

Heat Waves című daluk első helyezést ért el Ausztráliában 2021 februárjában és 2020-ban elsőnek választották a Triple J Hottest 100-on. 2022 márciusában elérte az egy milliárd streamet Spotifyon[3] és első lett a Billboard Hot 100-on is, miután 59 hetet töltött a listán.[4] A 64. Grammy-gálán jelölték őket a Legjobb új előadó kategóriában.

Története szerkesztés

2012–2015: a Zaba és középlemezek szerkesztés

Az együttes 2012. május 28-án adta ki debütáló középlemezét, a Leaflings-et, amelyen szerepelt a Cocoa Hooves kislemez. A Kaya Kaya Records független kiadón keresztül jelent meg, amely az XL Recordings leányvállalata. Ezzel egyidőben az együttes frontembere Dave Bayley a londoni King’s College-ben tanult, de elhagyta az egyetemet, miután Adele producere, Paul Epworth látta a Glass Animalst fellépni Londonban és leszerződtette őket a Wolf Tone kiadóhoz.[5]

2013-ban kiadták Black Mambo / Exxus EP középlemezüket Európában és a Glass Animals EP-t az Egyesült Államokban. A Black Mambo dal digitális kiadása hozta meg az első igazi sikert az együttesnek a zenekritikusok körében.[6] A Glass Animals középlemezen közreműködtek a Woozy című dalon Jean Deaux-val.

2014-ben játszott először az együttes az Egyesült Államokban. Austinban léptek fel a South by Southwesten.[7] Három további kislemezt adtak ki: a Poolst, a Gooeyt és a Hazeyt.[8][9][10]

Mind az öt kislemez szerepelt az együttes első stúdióalbumán, a 2014. június 6-án megjelent Zabán. Ugyanebben az évben előadták a Gooey című kislemezt a Late Night with Seth Meyers,[11] majd 2015 februárjában a The Late Show with David Letterman műsorán.[12] 2015-ben több, mint 130 koncertet adtak világszerte, amelyek közé tartozott két teltházas koncert Los Angelesben. Ezek mellett eladták az összes jegyet New Yorkban (T5), Milwaukee-ban (The Riverside) és Kansas Cityben (Midland Theatre).[13]

A Lose Control kislemezükön közreműködtek Joey Bada$$ rapperrel, amely 2015. október 6-án jelent meg.[14]

2016–2019: How to Be a Human Being szerkesztés

2016. május 16-án az együttes kiadta How to Be a Human Being albumuk első kislemezét, a Life Itselfet.[15] A dal 14. helyig jutott a Billboard alternatív dallistáján. Június 7-én adtak ki a dalhoz egy videóklipet és létrehoztak egy weboldalt a dal karaktere alapján. Július 25-én megjelent az album második kislemeze, a Youth, egy videóklippel együtt.[16] A dalt felhasználták az EA Sports FIFA 17 videójátékában. Négy nappal az album augusztus 26-i megjelenése előtt kiadták a Season 2 Episode 3 kislemezt.[17]

A How to Be a Human Being augusztus 26-án jelent meg a Wolf Tone és a Caroline International kiadókon keresztül. Az albumot idegenek történetei inspirálták, akikkel Bayley turnézás közben találkozott, minden dal egy más történetet mesél el, más perspektívákból.[18] Az albumot általánosan méltatták a zenekritikusok, de voltak, akiknek kevésbé tetszett, főleg azért, mert túl korainak tartották kiadását.[19] A Laneway Fesztiválokon hat különböző városban léptek fel.

2018 júliusában Joe Seaward dobos komolyan megsérült, mikor elütötte egy teherautó Dublinban. Az együttesnek ezért le kellett mondani a turné további részét.[20]

2019–napjainkig: Dreamland és a Heat Waves sikere szerkesztés

Miután befejezték a How to Be a Human Beinget népszerűsítő turnét, az együttes kiadott két kislemezt, a Tokyo Driftinget Denzel Curryvel[21] és a Your Love (Déjà Vu)-t 2020. február 19-én. Május 1-én pedig megjelent a Dreamland című kislemez, az album bejelentésével együtt, amelyet 2020. július 10-én terveztek kiadni.[22] Az albumot Seaward balesete után kezdte el szerezni Bayley, a kórházi látogatások közben. Emlékeket kezdett el gyűjteni és azokat dalokba írni. Ezekből az emlékekből alakult ki a nagyon személyes és nosztalgikus Dreamland album, amely tele van hivatkozásokkal Bayley gyerekkorára és életére.[3]

Június 28-án az együttes bejelentette, hogy elhalasztják az albumot, hogy a „Black Lives Matter mozgalmon, a rasszizmusról, illetve rendőrségi túlkapásokról szóló dialóguson maradjon a hangsúly világszerte.”[23] A Dreamland 2020. augusztus 7-én jelent meg a Polydor Records kiadón keresztül és második helyen debütált a Brit albumlistán. A Heat Waves című daluk szerepelt a FIFA 21-ben hallható dalok között. 2020. október 13-án pedig az Apple is felhasználta egyik eseményén. 2021. január 23-án a Heat Waves első lett Ausztráliában a Triple J Hottest 100 of 2020 listán. A következő hónapban az ARIA kislemezlistáján első lett.[24] 2022 márciusában elérte az egy milliárd streamet Spotifyon[3] és első lett a Billboard Hot 100-on is, miután 59 hetet töltött a listán.[4]

Az I Don’t Wanna Talk (I Just Wanna Dance) szerepel a FIFA 22 dalai között.

Tagok szerkesztés

Diszkográfia szerkesztés

Stúdióalbumok szerkesztés

Cím Részletek Legmagasabb pozíciók albumlistákon Eladások Minősítések
UK
[25]
AUS
[26]
BEL
(FL)

[27]
BEL
(WA)

[28]
CAN
[29]
IRL
[30]
NLD
[31]
NZ
[32]
SWI
[33]
US
[34]
Zaba
  • Megjelent: 2014. június 6.
  • Kiadó: Wolf Tone, Caroline International, Harvest
  • Formátumok: CD, LP, digitális letöltés
92 12 162 177
How to Be a Human Being
  • Megjelent: 2016. augusztus 26.
  • Kiadó: Wolf Tone, Caroline International
  • Formátumok: CD, LP, digitális letöltés
23 11 68 151 50 20 77 [a] 87 20
Dreamland 2 6 32 106 13 8 15 8 51 7
a — olyan albumot jelöl, amely nem szerepelt slágerlistán vagy nem jelent meg az adott régióban.

Remixalbumok szerkesztés

Cím Részletek
Remixes
  • Megjelent: 2015. február 17.[43]
  • Kiadó: Wolf Tone
  • Formátumok: digitális letöltés

Középlemezek szerkesztés

Cím Részletek
Leaflings
  • Megjelent: 2012. május 28.[44]
  • Kiadó: Kaya Kaya Records
  • Formátumok: digitális letöltés
Glass Animals
  • Megjelent: 2013.[45]
  • Kiadó: Wolf Tone
  • Formátumok: digitális letöltés
Pools
  • Megjelent: 2014.[46]
  • Kiadó: Wolf Tone
  • Formátumok: digitális letöltés
Adulthood
  • Megjelent: 2020. november 20.[47]
  • Kiadó: UMG Recordings
  • Formátumok: digitális letöltés
Adolescence
  • Megjelent: 2020. december 4.[48]
  • Kiadó: UMG Recordings
  • Formátumok: digitális letöltés
Childhood
  • Megjelent: 2021. január 8.[49]
  • Kiadó: UMG Recordings
  • Formátumok: digitális letöltés
Heat Waves (Expansion Pack)
  • Megjelent: 2021. március 18.[50]
  • Kiadó: Wolf Tone, Universal Music Operations Limited
  • Formátumok: digitális letöltés

Kislemezek szerkesztés

Cím Év Legmagasabb pozíciók slágerlistákon Minősítések Album
UK
[25]
AUS
[51]
BEL
(FL)

[27]
CAN
[52]
GER
[53]
IRL
[30]
NZ
[32]
SWI
[33]
US
[54]
WW
[55]
Cocoa Hooves[56] 2012 Leaflings EP
Psylla[57] 2013 Glass Animals EP
Black Mambo[58] Zaba
Pools[59] 2014
Gooey [b] 40 [c]
Hazey[64]
Lose Control[65]
(Joey Bada$$-szel)
2015 nem jelent meg albumon
Life Itself[66] 2016 [d] How to Be a Human Being
Youth[67] [e]
Season 2 Episode 3[68] [f]
Pork Soda[69] 2017
Agnes[70]
Tokyo Drifting
(Denzel Curryvel)[21]
2019 [g] [h] [i] Dreamland
Your Love (Déjà Vu)[74] 2020 [j] [k]
Dreamland[76] [l]
Heat Waves
(szóló vagy Iann Diorral)
5 1 5 3 2 5 3 1 1 1
It’s All So Incredibly Loud[89] [m]
Tangerine
(Arlo Parks közreműködésével)[91][n]
[o]
Space Ghost Coast to Coast
(Bree Runway-jel)[93][p]
2021 [q]
I Don’t Wanna Talk (I Just Wanna Dance)[94] 92 [r] Dreamland (+ Bonus Levels 2.0)
a — olyan albumot jelöl, amely nem szerepelt slágerlistán vagy nem jelent meg az adott régióban.

Promóciós kislemezek szerkesztés

Cím Év Album
Heart-Shaped Box (Quarantine Covers Ep. 1)[96] 2020 Nem jelent meg albumon
Young and Beautiful (Quarantine Covers Ep. 2)[97]

Más slágerlistán szereplő dalok szerkesztés

Cím Év Legmagasabb pozíciók slágerlistákon Album
NZ
Hot
[92]
US
Rock
[98]
The Other Side of Paradise 2016 45 How to Be a Human Being
Hot Sugar 2020 28 41 Dreamland
Waterfalls Coming Out Your Mouth 45
a — olyan albumot jelöl, amely nem szerepelt slágerlistán vagy nem jelent meg az adott régióban.

Megjegyzések

  1. A How to Be a Human Being nem szerepelt a NZ Top 40 Albums Charton, de második lett a NZ Heatseekers kislemezlistán.[36]
  2. A Gooey nem érte el a Brit kislemezlistát, de 36. volt a Brit hanglemezeladási listán.[60]
  3. A Gooey nem érte el a Billboard Hot 100 listát, de 20. volt a Hot Singles Sales listán.[61]
  4. A Life Itself nem érte ek a Flanders Ultratop 50 slágerlistát, de szerepelt az Ultratip listán.[27]
  5. A Youth nem érte el a Flanders Ultratop 50 slágerlistát, de szerepelt az Ultratip listán.[27]
  6. A Season 2 Episode 3 nem érte el a Flanders Ultratop 50 slágerlistát, de szerepelt az Ultratip listán.[27]
  7. A Tokyo Drifting nem érte el a Brit kislemezlistán, de 22. lett a hanglemezeladási listán.[71]
  8. A Tokyo Drifting nem érte el a Flanders Ultratop 50 slágerlistát, de szerepelt a Ultratip listán.[27]
  9. A Tokyo Drifting nem érte el a New Zealand Top 40 kislemezlistát, de 40. lett a New Zealand Hot Singles Chart listán.[72]
  10. A Your Love (Déjà Vu) nem érte el a Flanders Ultratop 50 slágerlistát, de szerepelt az Ultratip listán.[27]
  11. A Your Love (Déjà Vu) nem érte el a New Zealand Top 40 kislemezlistát, de 35. lett a New Zealand Hot Singles Chart listán.[75]
  12. A Dreamland nem érte el a New Zealand Top 40 kislemezlistát, de 28. lett a New Zealand Hot Singles Chart listán.[77]
  13. Az It's All So Incredibly Loud nem érte el a New Zealand Top 40 kislemezlistát, de 35. lett a New Zealand Hot Singles Chart listán.[90]
  14. A számok mind a szóló verziót, mind az Arlo Parks közreműködésével kiadott változatokat mutatják, bár csak csak az utóbbi jelent meg kislemezként.
  15. A Tangerine nem érte el a New Zealand Top 40 kislemezlistát, de 13. lett a New Zealand Hot Singles Chart listán.[92]
  16. A számok mind a szóló verziót, mind a Bree Runway közreműködésével kiadott változatokat mutatják, bár csak csak az utóbbi jelent meg kislemezként.
  17. A Space Ghost Coast to Coast nem érte el a New Zealand Top 40 kislemezlistát, de 25. lett a New Zealand Hot Singles Chart listán.[92]
  18. Az I Don't Wanna Talk (I Just Wanna Dance) nem érte el a New Zealand Top 40 kislemezlistát, de 22. lett a New Zealand Hot Singles Chart listán.[95]

Díjak és jelölések szerkesztés

Év Díjátadó Kategória Jelölt/Munka Eredmény For.
2022 Grammy-gála Legjobb új előadó Glass Animals Függőben [99]

Jegyzetek szerkesztés

  1. Hughes, Tim: Glass Animals bounce back from crash horror with hot new single Tokyo Drifting. Oxford Mail, 2019. november 25. [2020. december 27-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2022. március 8.)
  2. Glass Animals Return, Recruit Denzel Curry For the Triumphant ‘Tokyo Drifting’: Listen, 2019. november 13. [2020. december 27-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2022. március 8.)
  3. a b c Glass Animals ride the slow-burning 'Heat Waves' to Grammys (angol nyelven). AP NEWS, 2022. január 3. (Hozzáférés: 2022. március 8.)
  4. a b Trust, Gary: Glass Animals’ ‘Heat Waves’ Completes Record Run to No. 1 on Billboard Hot 100 (amerikai angol nyelven). Billboard, 2022. március 7. (Hozzáférés: 2022. március 8.)
  5. Glass Animals (New band of the day No 1,635) (angol nyelven). the Guardian, 2013. november 7. (Hozzáférés: 2022. március 10.)
  6. Black Mambo (angol nyelven). Hype Machine. (Hozzáférés: 2022. március 10.)
  7. (SXSW 2014 flavoured!) Video of the Moment #1460: Glass Animals. There Goes The Fear, a UK/US/IE Music Web site, 2014. február 27. [2022. március 10-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2022. március 10.)
  8. (2014. április 4.) „Gooey” (magyar nyelven).  
  9. (2014. január 1.) „Pools” (magyar nyelven).  
  10. (2014. január 1.) „Hazey” (magyar nyelven).  
  11. Watch Glass Animals Get “Gooey” Again on Late Night With Seth Meyers | The Lefort Report (amerikai angol nyelven), 2014. október 9. [2016. január 28-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2022. március 10.)
  12. Watch Glass Animals play ‘Gooey’ on Letterman (angol nyelven). DIY. [2016. január 26-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2022. március 10.)
  13. Glass Animals frontman Dave Bayley talks Disney Princesses, 2015 goals ahead of Saturday's sold-out Midland show (amerikai angol nyelven). The Pitch, 2014. december 19. (Hozzáférés: 2022. március 10.)
  14. (2015. október 5.) „Lose Control” (magyar nyelven).  
  15. Glass Animals tickle the feet with new single "Life Itself" -- listen (amerikai angol nyelven). Consequence, 2016. május 17. [2016. szeptember 13-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2022. március 10.)
  16. Glass Animals: Track-By-Track Guide to How To Be A Human Being (angol nyelven). pastemagazine.com, 2016. augusztus 22. [2017. január 18-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2022. március 10.)
  17. Glass Animals, Human Beings: Interview & Photos • Howl & Echoes (amerikai angol nyelven). Howl & Echoes, 2016. augusztus 26. [2017. január 18-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2022. március 10.)
  18. Tijerina, Daniela: Glass Animals On “How To Be A Human Being” (angol nyelven). Nylon. (Hozzáférés: 2022. március 10.)
  19. How to Be a Human Being by Glass Animals” (angol nyelven).  
  20. Nast, Condé: Glass Animals Cancel Tour After Drummer Hit by Truck (amerikai angol nyelven). Pitchfork, 2018. július 13. (Hozzáférés: 2022. március 10.)
  21. a b you guys worked that out too fast. november 13.....!!! GA + Denzel ps very very excited. pss if any producers want the sfx from the track you can still win them on the site psss this is gonna be fun live.. (Hozzáférés: 2019. november 10.)
  22. Glass Animals Announce New Album, Share 'Dreamland' (amerikai angol nyelven). SPIN, 2020. május 1. (Hozzáférés: 2022. március 10.)
  23. Glass Animals postpone the release of 'Dreamland' (ausztrál angol nyelven). NME, 2020. június 28. (Hozzáférés: 2022. március 10.)
  24. australian-charts.com - Discography Glass Animals. australian-charts.com. (Hozzáférés: 2022. március 10.)
  25. a b Glass Animals: full Official Chart history. Official Charts Company. [2020. december 27-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2022. március 8.)
  26. Discography Glass Animals. Hung Medien. australian-charts.com. [2015. január 29-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2022. március 8.)
  27. a b c d e f g Discographie Glass Animals (Flanders). Hung Medien. Ultratop. [2020. december 27-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2022. március 8.)
  28. Glass Animals albums (Walloonie). Ultratop. [2020. december 27-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2022. március 8.)
  29. Glass Animals | Canadian Album Charts (amerikai angol nyelven). Billboard. (Hozzáférés: 2022. március 8.)
  30. a b Discography Glass Animals. irishcharts.com . [2020. december 27-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2022. március 8.)
  31. Discografie Glass Animals (holland nyelven). MegaCharts / Dutchcharts. [2020. december 27-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2022. március 8.)
  32. a b charts.nz - Glass Animals NZ Peaks. charts.nz . (Hozzáférés: 2022. március 8.)
  33. a b Glass Animals in der Schweizer Hitparade. Hit Parade. [2020. december 27-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2022. március 8.)
  34. Glass Animals | Billboard 200 (amerikai angol nyelven). Billboard. [2016. június 19-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2022. március 8.)
  35. Upcoming Releases - HITS Daily Double. Hits Daily Double. [2016. augusztus 8-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2022. március 8.)
  36. NZ Heatseeker Albums Chart. Recorded Music NZ, 2016. szeptember 5. (Hozzáférés: 2022. március 8.)
  37. Copsey, Rob: Mercury Prize 2017: The real winners revealed. Official Charts, 2017. szeptember 14. [2020. december 27-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2022. március 8.)
  38. Rutherford, Kevin: Glass Animals Score Sales & Chart Bests With Sophomore Album. Billboard, 2016. szeptember 9. [2020. december 27-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2022. március 8.)
  39. How to Be a Human Being | Certified | BPI (angol nyelven). BPI. (Hozzáférés: 2022. március 9.)
  40. Taylor Swift’s ‘Folklore’ Makes It a Third Week at No. 1 on Billboard 200 Chart. Billboard , 2020. augusztus 16. [2020. augusztus 17-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2022. március 8.)
  41. a b c Glass Animals | CAN Gold/Platinum (amerikai angol nyelven). Music Canada. (Hozzáférés: 2022. március 9.)
  42. a b c Glass Animals | US Gold & Platinum (amerikai angol nyelven). RIAA. (Hozzáférés: 2022. március 9.)
  43. Remixes. Apple Music . (Hozzáférés: 2021. április 22.)
  44. Leaflings - EP by Glass Animals on Apple Music. Apple Music . [2020. december 27-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2021. január 12.)
  45. Glass Animals - EP by Glass Animals on Apple Music. Apple Music . (Hozzáférés: 2021. január 12.)
  46. Pools - EP. Apple Music . (Hozzáférés: 2021. április 22.)
  47. ADULTHOOD - EP by Glass Animals on Apple Music. Apple Music . (Hozzáférés: 2021. január 12.)
  48. ADOLESCENCE - EP by Glass Animals on Apple Music. Apple Music . (Hozzáférés: 2021. január 12.)
  49. CHILDHOOD - EP by Glass Animals on Apple Music. Apple Music . (Hozzáférés: 2021. január 12.)
  50. Heat Waves (Expansion Pack) - EP. Apple Music . [2021. április 22-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2021. április 22.)
  51. Discography Glass Animals. australian-charts.com . [2015. január 29-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. január 9.)
  52. Glass Animals – Chart history: Canadian Hot 100. Billboard . (Hozzáférés: 2021. január 12.)
  53. Discographie Glass Animals. GfK Entertainment. (Hozzáférés: 2021. október 15.)
  54. Glass Animals – Chart History - Hot 100. Billboard . (Hozzáférés: 2022. január 11.)
  55. Glass Animals – Chart History - Billboard Global 200. Billboard . (Hozzáférés: 2021. július 8.)
  56. Cocoa Hooves by Glass Animals on Apple Music. Apple Music . [2020. december 27-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. szeptember 4.)
  57. Psylla by Glass Animals on Apple Music. Apple Music . [2020. december 27-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. szeptember 4.)
  58. Black Mambo by Glass Animals on Apple Music. Apple Music . [2020. december 27-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. szeptember 4.)
  59. Pools - Single by Glass Animals on Apple Music. Apple Music . [2020. december 27-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. szeptember 4.)
  60. Official Physical Singles Chart Top 100. Official Charts Company. [2020. december 27-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. július 13.)
  61. Glass Animals Chart History: Hot Singles Sales. Billboard. [2021. január 13-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. december 21.)
  62. Gooey | Certified | BPI (angol nyelven). BPI. (Hozzáférés: 2022. március 9.)
  63. a b ARIA Charts - Accreditations - 2018 Singles. Australian Recording Industry Association. [2018. május 19-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. június 20.)
  64. Hazey - Single by Glass Animals on Apple Music. Apple Music . [2020. december 27-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. szeptember 4.)
  65. Lose Control - Single by Glass Animals & Joey Bada$$ on Apple Music. Apple Music . [2020. december 27-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. szeptember 4.)
  66. Life Itself - Single by Glass Animals on Apple Music. Apple Music . [2020. december 27-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. szeptember 4.)
  67. Youth - Single by Glass Animals on Apple Music. Apple Music . [2020. december 27-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. szeptember 4.)
  68. Season 2 Episode 3 - Single by Glass Animals on Apple Music. Apple Music . [2020. december 27-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. szeptember 4.)
  69. Pork Soda - Single by Glass Animals on Apple Music. Apple Music . [2020. december 27-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. szeptember 4.)
  70. Agnes - Single by Glass Animals on Apple Music. Apple Music . [2020. december 27-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. szeptember 4.)
  71. Official Physical Singles Chart Top 100. Official Charts Company. [2020. december 27-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. szeptember 4.)
  72. NZ Hot Singles Chart. Recorded Music NZ, 2019. november 25. [2019. november 22-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2019. november 22.)
  73. ARIA Charts – Accreditations – 2021 Singles. Australian Recording Industry Association. [2020. augusztus 10-i dátummal az [ eredetiből] archiválva]. (Hozzáférés: 2022. február 6.)
  74. Your Love (Déjà Vu) - Single by Glass Animals on Apple Music. Apple Music . [2020. december 27-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. szeptember 4.)
  75. NZ Hot Singles Chart. Recorded Music NZ, 2020. március 2. [2020. február 28-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. február 29.)
  76. Wilson, Zanda: Glass Animals detail new album & drop title track 'Dreamland'. Music Feeds, 2020. május 3. [2020. december 27-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. június 30.)
  77. NZ Hot Singles Chart. Recorded Music NZ, 2020. május 11. [2020. december 27-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. május 9.)
  78. TOP AFP/AUDIOGEST Semana 52 de 2021 (portugál nyelven). Associação Fonográfica Portuguesa. (Hozzáférés: 2022. március 11.)
  79. ARIA Charts – Accreditations – 2022 Singles. Australian Recording Industry Association. [2020. augusztus 10-i dátummal az [ eredetiből] archiválva]. (Hozzáférés: 2022. február 7.)
  80. Heat Waves | Certified | BPI (angol nyelven). BPI. (Hozzáférés: 2022. március 9.)
  81. Gold-/Platin-Datenbank (Glass Animals) (német nyelven). Bundesverband Musikindustrie. (Hozzáférés: 2022. március 4.)
  82. Certificazioni - FIMI (it-IT nyelven). www.fimi.it. (Hozzáférés: 2022. március 11.)
  83. Glass Animals | Sverigetopplistan (svéd nyelven). Sverigetopplistan. (Hozzáférés: 2022. március 11.)
  84. Glass Animals "Heat Waves" | IFPI. ifpi.dk. (Hozzáférés: 2022. március 11.)
  85. IFPI Charts. web.archive.org, 2021. október 3. [2021. október 3-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2022. március 11.)
  86. Música, El portal de. „Heat Waves - Glass Animals | EPDM” (amerikai angol nyelven).  
  87. New Zealand single certifications – Glass Animals – Heat Waves. Recorded Music NZ. (Hozzáférés: 2022. február 8.)
  88. ZPAV :: Bestsellery i wyróżnienia - Wyróżnienia - Platynowe płyty CD - Archiwum. bestsellery.zpav.pl. (Hozzáférés: 2022. március 11.)
  89. Richards, Will: Glass Animals share intense new track 'It's All So Incredibly Loud'. NME, 2020. július 31. [2020. december 27-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. augusztus 4.)
  90. NZ Hot Singles Chart. Recorded Music NZ, 2020. augusztus 10. [2020. szeptember 17-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. augusztus 8.)
  91. Tangerine (feat. Arlo Parks) - Single by Glass Animals on Apple Music. Apple Music . [2020. december 27-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. október 21.)
  92. a b c * "Tangerine", "Hot Sugar", and "Space Ghost Coast to Coast": NZ Hot Singles Chart. Recorded Music NZ, 2020. augusztus 17. [2020. december 27-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. augusztus 15.)
  93. Space Ghost Coast To Coast (with Bree Runway) (angol nyelven). (Hozzáférés: 2021. május 20.)
  94. Moore, Sam: Listen to Glass Animals’ funky new single "I Don’t Wanna Talk (I Just Wanna Dance)". NME , 2021. szeptember 10. (Hozzáférés: 2021. szeptember 11.)
  95. NZ Hot Singles Chart. Recorded Music NZ, 2021. szeptember 20. (Hozzáférés: 2021. szeptember 17.)
  96. Heart-Shaped Box (Quarantine Covers Ep. 1). Apple Music . (Hozzáférés: 2021. április 22.)
  97. Young and Beautiful (Quarantine Covers Ep. 2). Apple Music . (Hozzáférés: 2021. április 22.)
  98. Glass Animals – Chart History – Hot Rock Songs. Billboard. [2020. december 27-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2021. szeptember 8.)
  99. 2022 GRAMMYs Awards Show: Complete Nominations List. www.grammy.com. (Hozzáférés: 2022. március 9.)