Főmenü megnyitása

Godfrey Reggio (New Orleans, 1940. március 29. –) amerikai filmrendező, a kísérleti dokumentumfilmezés úttörője, a Qatsi-trilógia alkotója.

Godfrey Reggio
Geoffrey Reggio (1995) by Erling Mandelmann.jpg
Született 1940. március 29. (79 éves)[1]
New Orleans[2]
Állampolgársága amerikai
Foglalkozása

A Wikimédia Commons tartalmaz Godfrey Reggio témájú médiaállományokat.

ÉleteSzerkesztés

New Orleans városában született, Louisiana államban, az Egyesült Államokban. 14 évet töltött csendes imával, mint a katolikus Keresztény Testvériség tagja, mielőtt filmezni kezdett volna. Az 1960-as években Új Mexikóban tanított, ahol társalapítóként részt vett a Young Citizens for Action nevű programban, amely az utcai bandákba tömörült fiataloknak szervezett programokat és nyújtott nekik segítséget. Ugyanitt elindítója volt a La Clinica de la Gente programnak, amely mintegy 12 ezer embernek segített abban, hogy orvosi ellátásban részesüljön. 1972-ben pedig Santa Fé városában alapította meg többedmagával az Institute for Regional Education, amely a helyi oktatást hivatott elősegíteni programokkal, egy nonprofit szerveződés keretében. Több haladó szellemű társadalmi mozgalomba bekapcsolódott, majd figyelme egyre erőteljesebben terelődött a modern világ problematikáira, a mértéktelen fogyasztásra és a természet kizsákmányolására. 1993-ban meghívták, hogy vegyen részt egy új iskola fejlesztésében, amelyet a Benetton cég alapított. A Fabrica - Jövő, Jelen néven futó iskola 1995-ben nyílt meg Trevisoban, Olaszországban. Jelenleg Santa Fében él.

MunkásságaSzerkesztés

Reggio legismertebb munkája a Qatsi-trilógia, amely a kultikus Koyaanisqatsi - Kizökkent világ című munkával indult az 1980-as évek elején. A teljesen egyedi filmnyelvvel dolgozó alkotó elhagyta a narrációt, a képsorokat csak Philip Glass zenéi kísérik. A time-lapse és slow motion technikákkal dolgozó Reggio ezzel a filmmel új műfajt teremtett, amelyhez a későbbi munkáiban, a Powaqqatsiban és a Naqoyqatsiban is visszatér. Emellett olyan alkotókat inspirált filmjeivel, mint a Koyaanisqatsit fényképező Ron Fricke, aki később önálló filmekkel jelentkezett (ld. Baraka, Samsara).

FilmjeiSzerkesztés

  • Koyaanisqatsi (1982) aka: Koyaanisqatsi: Life Out of Balance
  • Powaqqatsi (1988) aka: Powaqqatsi: Life in Transformation
  • Songlines (1989)
  • Anima Mundi (1992) aka: The Soul of the World
  • Evidence (1995)
  • Naqoyqatsi (2002) aka: Naqoyqatsi: Life as War
  • The Holy See (TBA)

JegyzetekSzerkesztés

  1. Discogs (angol nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
  2. Integrált katalógustár. (Hozzáférés: 2014. december 19.)

FordításSzerkesztés

  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Godfrey Reggio című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.

További információkSzerkesztés

Kapcsolódó szócikkekSzerkesztés