Gróh Gyula
Gróh Gyula (Esztergom, 1886. január 16. – Budapest, 1952. február 23.) magyar kémikus, fizikokémikus, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. Jelentős tudományos eredményeket ért el a szerves és szervetlen molekulaszerkezetek reakciókinetikájának radiokémiai és spektroszkópiai vizsgálata terén. 1917-től 1950-ig volt különböző felsőoktatási tanintézetekben az általános kémia főiskolai, illetve egyetemi tanára. 1945-től 1948-ig a Királyi Magyar Természettudományi Társulat elnöke.
Gróh Gyula | |
Életrajzi adatok | |
Született | 1886. január 16. Esztergom |
Elhunyt | 1952. február 23. (66 évesen) Budapest |
Sírhely | Visegrád |
Ismeretes mint |
|
Iskolái | |
Felsőoktatási intézmény | Budapesti Tudományegyetem (1908) |
Pályafutása | |
Szakterület | kémia |
Kutatási terület | fizikai kémia, radiokémia, biokémia |
Tudományos fokozat | bölcsészdoktor (1908) |
Munkahelyek | |
Magyar Királyi Állatorvosi Főiskola, Budapest | ny. r. főiskolai tanár (1917–34) |
József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, Budapest | ny. r. egyetemi tanár (1934–36) |
Pázmány Péter Tudományegyetem, Budapest | ny. r. egyetemi tanár (1936–50) |
Akadémiai tagság | levelező tag (1925), rendes tag (1936) |
A Wikimédia Commons tartalmaz Gróh Gyula témájú médiaállományokat. |
Gróh István (1867–1936) iparművész, művészetkritikus és Gróh József (1883–1969) jogász, politikus öccse. Német nyelvű publikációit Julius Gróh néven jegyezte.
Életútja
szerkesztésAlapiskoláit a kassai és rozsnyói premontreieknél végezte. Tizennégy éves korában elárvult, s felkerült a fővárosba, ahol vegyészetet tanult a Magyar Királyi Állami Felső Ipariskola technológiai intézetében. 1904-ben az esztergomi bencés gimnáziumban leérettségizett, és beiratkozott a Budapesti Tudományegyetemre, egyúttal 1906-ig a Központi Szőlészeti Kísérleti Állomás és Ampelológiai Intézet napidíjasaként tartotta fenn magát. 1906-ban Tangl Ferenc maga mellé vette asszisztensnek a Magyar Királyi Állatorvosi Főiskola állatélettani intézetébe. Gróh 1908-ban szerezte meg bölcsészdoktori oklevelét.
1909-től 1913-ig a Tangl Ferenc által irányított Magyar Királyi Állatélettani és Takarmányozási Kísérleti Állomás segédvegyészeként dolgozott. Időközben 1911-ben Walther Hermann Nernst berlini fizikokémiai intézetében volt vendéghallgató, s egyúttal biokémiai kutatásokat is végzett. 1914-ben a karlsruhei műszaki főiskolán folytatott fotokémiai vizsgálatokat.
Hazatérést követően, 1914-ben kinevezték a Magyar Királyi Állatorvosi Főiskola vegytani tanszékére segédtanárnak. 1917-ben a vegytan nyilvános rendes főiskolai tanárává lépett elő, s 1934-ig vezette a tanszéki munkát. Ezzel párhuzamosan 1922-ben habilitált a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen, s a kémiai mechanika előadója lett. 1934 után, az állatorvosi főiskola műegyetemi integrációját követően, a József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen folytatta az oktatómunkát az általános kémia nyilvános rendes egyetemi tanáraként. 1936-ban átvette a Pázmány Péter Tudományegyetem, ahol a Buchböck Gusztáv halálával megüresedett III. számú kísérleti és fizikai kémiai tanszék vezetője lett. 1938-tól 1950-ig az általános kémia tanszékvezető nyilvános rendes egyetemi tanára volt, ezzel párhuzamosan 1937-től 1950-ig igazgatóként vezette az egyetemen általa szervezett általános kémiai és radiológiai intézetet. 1950-ben nyugdíjazták, ezt követően az Országos Gabona- és Lisztkísérleti Állomáson dolgozott egészsége megrendüléséig, 1951 őszéig.
Munkássága
szerkesztésFő kutatási területe a fizikai kémia, azon belül a reakciókinetika és a radiokémia volt. 1915 és 1922 között Hevesy Györggyel a világon elsőként alkalmazták a radioaktív nyomjelzés módszerét a szilárd és olvasztott ólom öndiffúziós sebességének mérésére. Jelentős eredményeket ért el az acetaldehid oxidációs sebességének mérése, a jód reakciókinetikai vizsgálata terén, emellett Magyarországon elsőként foglalkozott a molekulák kémiai szerkezetének meghatározására alkalmas Raman-spektroszkópiával (1931).
Munkásságának másik jelentős vonulatát fizikai megközelítésű biokémiai kutatásai alkották. Többek között spektroszkópiai módszerekkel behatóan tanulmányozta a gabonafehérjék kémiai szerkezetét, reakciókinetikai és szolvatációs tulajdonságait, a vérszérum fehérjéinek abszorpciós színképét. Leírta a fehérjék fémkomplexeit, kidolgozta az aminosavak mikrobiológiai racemizációjának meghatározási módszerét.
1946-ban az ő kezdeményezésére indult meg az okleveles vegyészek egyetemi képzése. Tankönyvírói munkássága szintén jelentős volt. Az első ízben 1918-ban megjelent Általános kémia című összefoglalója 1955-ig tíz kiadást ért meg, ezenkívül Olaszországban 1928 és 1945 között négy ízben jelent meg, de 1923-ban németül, később törökül is kiadták. Szerves kémiai áttekintése 1919 és 1957 között, szervetlen kémiai monográfiája pedig 1920 és 1949 között hét-hét kiadást ért meg. Könyvei mellett száznál több tanulmánya, szakcikke jelent meg. 1940-től 1948-ig szerkesztette a Kémikusok Lapja című szakfolyóiratot.
Társasági tagságai és elismerései
szerkesztés1925-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 1936-ban rendes tagjává választották. Az Akadémia 1949. évi átszervezésekor tanácskozó taggá minősítették, s rendes tagságát csak 1989-ben posztumusz állították vissza. 1918-tól rendes tagja volt a Szent István Akadémiának, 1945-től 1947-ig a Magyar Természettudományi Akadémiának.
Vezető tisztségeket töltött be több hazai tudományos egyesületben is. 1923-tól 1932-ig az alelnöki munkát látta el a Királyi Magyar Természettudományi Társulat kémiai–ásványtani szakosztályában, 1945-től 1948-ig pedig a társulat elnöke volt. 1940–1942-ben alelnöke, 1942-től 1948-ig elnöke volt a Magyar Kémikusok Egyesületének. A nemzetközileg is elismert tudóst 1920-ban a Német Kémiai Társaság rendkívüli, 1947-ben a londoni Királyi Kémiai Társaság rendes tagjává választották.
Főbb művei
szerkesztés- Chemiai laboratóriumi munkák jegyzőkönyve: A budapesti m. kir. állatorvosi főiskola hallgatói részére. Esztergom: Buzárovits ny. 1916.
- Általános kémia: Főiskolai és egyetemi hallgatók részére. Budapest: Kilián. 1918.
- Kurzes Lehrbuch der allgemeinen Chemie. Berlin: Springer. 1923.
- Organikus chemia: A szénvegyületek rövid áttekintése főiskolai és egyetemi hallgatók részére. Budapest: Németh. 1919.
- Anorganikus chemia: Főiskolai és egyetemi hallgatók részére. Budapest: Németh. 1920.
- Atómrombolás, elemátalakítás. Budapest: Természettudományi Társulat. 1935.
- Fizikai kémia. Budapest: Franklin ny. 1940. (Erdey-Grúz Tiborral, Náray-Szabó Istvánnal és Schay Gézával)
- Bepillantás a kémiába. Budapest: Népszava. 1948.
Jegyzetek
szerkesztésForrások
szerkesztés- Magyar életrajzi lexikon I. (A–K). Főszerk. Kenyeres Ágnes. Budapest: Akadémiai. 1967. 622–623. o.
- Magyar tudóslexikon A-tól Zs-ig. Főszerk. Nagy Ferenc. Budapest: Better; MTESZ; OMIKK. 1997. 344–345. o. ISBN 963-85433-5-3
- Magyar nagylexikon VIII. (Ff–Gyep). Főszerk. Bárány Lászlóné. Budapest: Magyar Nagylexikon. 1999. 834. o. ISBN 963-85773-9-8
- Új magyar életrajzi lexikon II. (D–Gy). Főszerk. Markó László. Budapest: Magyar Könyvklub. 2001. 1106–1107. o. ISBN 963-547-414-8
- A Magyar Tudományos Akadémia tagjai 1825–2002 I. (A–H). Főszerk. Glatz Ferenc. Budapest: MTA Társadalomkutató Központ. 2003. 431–432. o.
További információk
szerkesztés- Gróh Gyula. Pécsi egyetemi almanach 1367–1999 (Hozzáférés: 2022. január 28.)
- Gróh Gyula. Magyar állatorvosi panteon (Hozzáférés: 2022. január 28.)