Havasi István (művelődésszervező)

(1936-1993) magyar általános iskolai tanító, tanár, művelődésszervező, a Gyulai Várszínház első igazgatója

Havasi István (Gyula, 1936. december 25. – Gyula, 1993. április 18.) általános iskolai tanító, tanár, művelődésszervező, a Gyulai Várszínház első igazgatója.

Havasi István
Született 1936. december 25.
Gyula
Elhunyt 1993. április 18. (56 évesen)
Gyula
Állampolgársága magyar
Nemzetisége magyar
Foglalkozása pedagógus,
művelődésszervező,
színigazgató
SablonWikidataSegítség

Életrajza Szerkesztés

1936. december 25-én egy németvárosi család első gyermekeként született meg. Alapfokú tanulmányait is Gyulán végezte a katolikus egyházi iskolában.

A gyulai tanítóképzőben szerezte meg diplomáját. Ebben az időszakban ismerkedett meg a néptánccal, s az 1950-ben alakuló Béke Táncegyüttes alapító tagja lett. Adottságai, szorgalma nagyban hozzájárultak az együttes művészeti elképzelésének megvalósításához.

Tanítói pályafutását Csárdaszálláson tanyai tanítóként kezdte, majd Mezőberényben tanított. 1959-ben hazakerült Gyulára, az Erkel Ferenc Művelődési Ház vezetője lett, később népművelési felügyelőként is tevékenykedett. Fontos szerepe volt többek között a Gyulai Nyári Művésztelep 1960-as évek végi megtelepedésében.

1963-ban a Gyulai vár udvarán nagy közönségsiker mellett több hangversenyt rendeztek, és ezek fedték fel a várudvar kiváló akusztikai adottságait. Miszlay István, aki akkor a Békéscsabai Jókai Színház rendezője volt, álmodta meg a történelmi gyulai várban egy nyári színház ötletét. Havasi Istvánt 1964-ben kinevezték városi népművelési felügyelőnek, és egyben megbízták a Várszínház társadalmi igazgatójának is. Elévülhetetlen érdeme van abban, hogy a Gyulai Várszínházban fő cél a klasszikus és történelmi drámák bemutatása lett, egy igazi sokszínű alkotóműhely teremtődött meg, pályázatokkal és az ehhez szükséges működési feltételek megteremtésével. 1978-tól az önálló várszínház vezetője lett.

Nemcsak a magyar történelmi drámák nívós bemutató helye lett, hanem kiszélesítette a műfajok kínálatát az évtizedek alatt: opera, operett, musical, népzene, jazz, dráma, önálló estek jelentették a magas kulturális színvonalat. 29 évadot irányított és szervezett végig.

A színház harmincadik évadára készülve szíve felmondta a szolgálatot, 1993. április 18-án hirtelen meghalt.

Emlékezete Szerkesztés

  • 1995-ben a város képviselő-testülete létrehozta a Havasi István-díjat, amelyet a várszínház kiemelkedő szereplőinek ítélnek oda évenként.

Díjai, elismerései Szerkesztés

  • „Kiváló Polgár” címmel ismerte el városvezetés korszakalkotó munkáját.

Források Szerkesztés