A hidasgyík vagy tuatara (Sphenodon punctatus) a hüllők osztályába felemásgyíkok (Sphenodontia vagy Rhynchocephalia) rendjébe és a hidasgyíkfélék (Sphenodontidae) családjába tartozó, Új-Zélandon őshonos faj. Maori nyelven a neve tuatara.

Infobox info icon.svg
Hidasgyík
Tuatara (5205719005).jpg
Természetvédelmi státusz
Nem fenyegetett
Status iucn EX icon blank.svg Status iucn EW icon blank.svg Status iucn CR icon blank.svg Status iucn EN icon blank.svg Status iucn VU icon blank.svg Status iucn NT icon blank.svg Status iucn LC icon.svg
Rendszertani besorolás
Ország: Állatok (Animalia)
Törzs: Gerinchúrosok (Chordata)
Altörzs: Gerincesek (Vertebrata)
Osztály: Hüllők (Reptilia)
Rend: Felemásgyíkok (Rhynchocephalia)
Család: Hidasgyíkfélék (Sphenodontidae)
Nem: Sphenodon
Faj: S. punctatus
Tudományos név
Sphenodon punctatus
(Gray, 1842)
Szinonimák
  • Sphenodon punctatum
Elterjedés
World.distribution.rhynchocephalia.colour contrast.png
Hivatkozások
Wikifajok

A Wikifajok tartalmaz Hidasgyík témájú rendszertani információt.

Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Hidasgyík témájú kategóriát.

A két hidasgyík-faj jelenlegi elterjedése

A Cook-szoros egyik szigetén (North Brother Island) egy másik hidasgyíkfaj, Brother-szigeti hidasgyík (Sphenodon guntheri) él. Egy harmadik faj, a Sphenodon diversum csak kövületekből ismert. Mindössze ez a két élő hidasgyík-faj képviseli a hüllők négy rendje közül egy egyiket a mai élővilágban.

ElterjedéseSzerkesztés

Új-Zéland északi partjainál, valamint a Cook-szoros szigetein honos. Jelenleg 32 apró védett szigeten élnek. Wellingtonban 2005-ben létesítették a 250 hektáros Karori-rezervátumot az őshonos madarak, rovarok és egyéb állatok védelmezésére és tenyésztésére.

2016 januárjában a Chester Zoo bejelentette, hogy őshazáján, Új-Zélandon kívül először sikerült fogságban szaporítani a tuatarát.[1]

MegjelenéseSzerkesztés

Az idős hímek teste a 75 cm hosszúságot is elérheti, de átlagos testhossza nem haladja meg a fél métert. Pikkelyekből álló taraj van a háti oldalon. Szabadon álló hasi bordái is vannak, amelyek nem érintkeznek a gerincoszloppal. Ez a dinoszauruszokra jellemző sajátosság. Megfigyelések szerint 35 év körül élnek a vadonban, de sokkal tovább, akár több mint 100 évet is fogságban.

Érdekessége a „fejtetői szem” (a tobozszem), amely a feje tetején helyezkedik el, félúton a két igazi szem között.

Amikor a fiatal tuatara kikel, furcsa „csőrt” visel az orra hegyén (ezzel vágja fel a pergamenszerű tojáshéjat), és a feje búbján világosan látható a tobozszem. Fedetlen folt ez, amit virágszirmokhoz hasonlóan pikkelyek vesznek körül sugarasan. A pikkelyek fokozatosan benövik ezt a szemet, és mire az állat felnő, a folt már nem látható. Sok kísérlettel próbálták megállapítani, hogy használja-e valamire a tuatara ezt a szemet (különféle hullámhosszúságú elektromágneses sugarakat bocsátottak rá, köztük hősugárzást is), de a „szem” funkciója azóta is rejtély a kutatók számára.[2]

 
A ma élő pikkelyes hüllők kladogramja[3]
1. Hidasgyíkok
2. Gyíkok
3. Kígyók
4. Krokodilok
5. Madarak
Jól látható, hogy a "gyíkok" polifiletikus csoport. Az ágak hossza az ábrán nem arányos a elágazások idejével, csak azok sorrendjét szemlélteti.

ÉletmódjaSzerkesztés

A felnőtt állat szárazföldi és éjjeli életmódot folytat, bér gyakran sütkérezik a napon, hogy felmelegítse a testét. A fiatal egyedek a fák és kövek alatt bújnak meg és nappal aktívak valószínűleg azért, mivel a felnőtt fajtársaik hajlamosak a kannibalizmusra. A hidasgyík más hüllőkhöz képest jóval hidegebb hőmérsékletet is képes elviselni, ugyanakkor téli álmot alszik.[4] Aktív marad még 5 °C-os hőmérsékleten is,[5] addig a 28 °C feletti hőmérséklet már végzetes a számára. A tuatara optimális testhőmérsékete 16-21 °C, ami a legalacsonyabb az összes ismert hüllő közül.[6] Testhőmérséklete más hüllőfajokéhoz képest alacsonyabb, egy nap során átlag 5,2–11,2 °C, míg általában a hüllők napi testhője 20 °C körül mozog.[7] Alacsonyabb testhője révén lassú az anyagcseréje.

Fészkelési időszakban a különböző viharmadárfélék egy szigeten osztozik a tuatarával. A hüllők a madarak által vájt odúba találnak menedékre vagy pedig ásnak maguknak egy saját "lakosztályt". A tengeri madarak ürüléke segít fenntartani a gerinctelen állatok populációit, amelyek a hidasgyík táplálékának jelentős részét teszik ki; amik lehetnek bogarak, tücskök és pókok. Ugyanakkor ehet még békát, gyíkot, madártojást és fiókákat.[8] Teljes sötétségben semmilyen táplálkozási kísérletet nem figyeltek meg.[9] A tengeri madarak tojásai és fiókái, mint szezonális táplálékforrások, jótékony zsírsavakat biztosítanak a hidasgyík számára.[10] Mind a hím, mind a nőstény territoriális, a betolakodóval szemben fenyegetően viselkednek, sőt meg is haraphatják. A harapása súlyos sérülést okozhat.[11] A hidasgyík harap, ha megközelítik és a lehetséges támadót nem engedi el egykönnyen.[12]

 
Portré

ForrásokSzerkesztés

JegyzetekSzerkesztés

  1. Az Independent cikke, 2016. január 31.
  2. Gerald Durrell: Vadászat felvevőgéppel, Táncsics Könyvkiadó, 1970
  3. Fry BG et al. 2005. "Early evolution of the venom system in lizards and snakes." Nature doi:10.1038/nature04328 (online 17 November 2005).
  4. Tuatara: Facts. Southland Museum, 2006. január 18. [2007. június 9-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2007. június 2.)
  5. New arrivals thrill staff at sanctuary. Otago Daily Times, 2009. március 24. (Hozzáférés: 2009. március 23.)
  6. Sphenodon punctatus. Animal Diversity Web. University of Michigan Museum of Zoology, 1999. (Hozzáférés: 2006. április 22.)
  7. (1998) „Metabolism of tuatara, Sphenodon punctatus”. Comparative Biochemistry and Physiology A 119 (2), 519–522. o. DOI:10.1016/S1095-6433(97)00459-5.  
  8. (2019) „Tuatara and a new morphometric dataset for Rhynchocephalia: Comments on Herrera-Flores et al.”. Palaeontology 62 (2), 321–334. o. DOI:10.1111/pala.12402.  
  9. (1988. június 8.) „Behaviour of young tuatara (Sphenodon punctatus) in total darkness”. Tuatara 30, 36–38. o.  
  10. Forráshivatkozás-hiba: Érvénytelen <ref> címke; nincs megadva szöveg a(z) encyclo nevű lábjegyzeteknek
  11. Tuatara: Life History, Te Ara – the Encyclopedia of New Zealand 
  12. Lutz 2005, p. 24.

FordításSzerkesztés

  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Tuatara című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

További információkSzerkesztés