Holder
A holder (H), esetenként labdafogó az amerikai futball egyik játékosa. Ő kapja el a centertől vagy a long snappertől a snap során hátraadott labdát mezőnygól, vagy touchdown utáni extra pont kísérleténél.
Jellemzői
szerkesztésA holder általában a csapat egy másik pozíciójú játékosa, általában egy punter, wide receiver vagy egy quarterback. Mivel a feladata nagy koncentrációkészséget és jó kezeket igényel, ezért általában a quarterback a legjobb holder egy csapatban.
Fő feladata
szerkesztésHa az átlövő jobblábas, akkor ő a bal térdét a földön tartva azzal a ponttal szemben helyezkedik el, ahonnan az átlövő lőni készül. Az ujja hegyével arra a pontra támaszkodik, ahová majd a labdát helyezi. Így kijelöli a placekicker számára a célt. Ezután a jobb tenyerét a center vagy long snapper felé tartja, így neki is célpontot kínál. A labdát így egyenesen a kezeihez kapja. Ha megvan, lehelyezi a földre a labdát, úgy, hogy a varrás a kapufák felé nézzen (mivel a varrás helyzete befolyásolja az ellőtt labda röppályáját). A labdát az ujjával tartja az egyik csúcsán, hogy az közel függőleges helyzetben legyen. Nem nyomja be a talajba, csak tartja, mert az is befolyásolhatja a rúgás ívét.
Egyéb feladatai
szerkesztésAz úgynevezett fake field goal alatt, mikor csak úgy tesz a támadó fél, mintha kapura rúgna, de helyette a labdát mégis előre juttatják first down vagy touchdown reményében, a snap során hátrapasszolt labdát a holder vagy előrepasszolja egy fogadónak, vagy elkezd futni a labdával. Ezt megteheti akkor is, ha a snap nagyon rossz volt, és nem lehet jól elrúgni a labdát. De ez a lehetőség ritkán sikeres, mert a holdert gyorsan blokkolják a defense egységei.
Akkor is a holdert használják, ha olyan erős a szél, hogy kezdő- vagy szabadrúgásnál a labda nem tud magától megállni a tartójában.
Külső hivatkozások
szerkesztés- Barry Cawley - Charles Brodgen: Hogyan játsszák? Amerikai Futball ISBN 9631097668
- NFL hivatalos oldala
Amerikai futball-pozíciók | |||||||
---|---|---|---|---|---|---|---|
Offense | Defense | Special teams | |||||
Linemen | Guard, Tackle, Center | Linemen | Nose tackle, Tackle, End, Edge rusher | Rúgó játékosok | Placekicker, Punter, Kickoff specialist | ||
Quarterback | Linebacker | Snapping | Long snapper, Holder | ||||
Backs | Halfback, Fullback, H-back, Wingback | Backs | Cornerback, Safety | Visszahordás | Punt returner, Kick returner | ||
Elkapók | Wide receiver, Tight end, Slotback | Nickelback, Dimeback | Szerelés | Gunner | |||
Formációk - Pozíciók története - Stratégia |