Holt városoknak vagy halott városoknak nevezzük Szíria több száz bizánci időkből származó településmaradványát, amelyek az ókorban Bélosznak (latinosan Belus) nevezett mészkőmasszívumon fekszenek az Aleppói és Idlibi kormányzóságban. A települések a 4. századtól indultak fejlődésnek, és a 6. század közepére érték el ma ismert számukat és nagyságukat. Hanyatlásuk a 8. század második felétől kezdődött, és a 10. századtól kezdődően néptelenedtek el, amikor az újra megerősödő Bizánc és muszlim ellenfelei közötti harcok, illetve utóbb a keresztes háborúk színhelyévé váltak.

Piramidális sír (Bara)

ElhelyezkedésükSzerkesztés

A holt városok az átlagosan 4-500 méter magas Bélosz mészkővonulatain helyezkednek el. A hegység, melynek legmagasabb csúcsai 800 méter feletti magasságot is elérnek, mintegy 140 kilométer hosszan nyúlik el nagyjából észak-déli irányban, szélessége 20-40 kilométer között változik. Nyugaton az Orontész völgye választja el az Alavita-hegységtől, keleten szintén termékeny síkságba fut – ez utóbbin húzódik ma az Aleppó és Damaszkusz közti autópálya, amely a hagyományosan használt történeti útvonalat követi. A városok a hegység három jól elkülönülő vonulatán helyezkednek el: a legészakabbi az Aleppótól északnyugatra húzódó Simeon- és Halaka-hegység, a középső a nagyvárostól nyugatra eső Alá- és Barísa-hegység, a legdélebbi pedig a Závija-, másképp Ríha-hegység. A táj meglehetősen barátságtalan, mivel kevés a megművelhető föld, a legtöbb helyen a csupasz sziklák láthatóak.

TörténetükSzerkesztés

 
Emeletes villa maradványa (Szerdzsilla)

Bár néhány tudós szerint már a Szeleukidák idején létrejött néhány település, nincsenek erre utaló maradványok. A vizsgálatok tanúsága szerint a települések az 1. századtól kezdve alakultak ki, de fejlődésük 250 körül megakadt a Szent Cipriánhoz kötött pestisjárvány következtében. A fejlődés 340 körül indult újra, és 550 körül tetőzött. Georges Tchalenko elmélete szerint az Antiochia körüli nagyobb, termékenyebb síkság túlnépesedése vezethetett a mostohább körülmények kihasználásához. A városok húzó ágazata az olívaolaj-termelésük volt, amiből Antiochia kikötőjén keresztül az egész földközi-tengeri vidékre szállítottak. Fejlődésüket nem a 630-as években kezdődő arab uralom, hanem a kereskedelmi utak ebből fakadó megszakadása akasztotta meg, és a későbbi háborúk csak fokozták. A lakosság fokozatosan lejjebb vonult, a termékenyebb, gabonatermesztésre is alkalmas földekre. A muszlim uralom 12. századi helyreállítását követően rövid időre újra emelkedett a népesség száma, de aztán a települések egészen a késő 20. századi fellendülésig elnéptelenedtek és holt várossá váltak.

JellemzőikSzerkesztés

A holt városok alapvetően falusias jellegűek voltak, és arculatukat meghatározta a rendelkezésre álló nyersanyagok szűk köre: mivel alig akadt épületfa, szinte minden építmény kőből készült, leszámítva az esetleges cseréptetőt és annak faszerkezetét. A falak mellett a lépcsők, erkélyek, mennyezetek, sőt sokszor a tetők is ebből épültek. Tulajdonképpen ennek az időtálló építőanyagnak – és az elnéptelenedésnek – köszönhetően maradt meg olyan sok viszonylag jó állapotú épület. A követ olykor nem csak az épületek szerkezetében, hanem bútoranyagként is hasznosították: padok, szekrények készültek belőle. Talán az építőanyagok korlátozott volta miatt a holt városokban használt építkezési stílus nem sokat változott az évszázadok során. Külső hatások sem igazán érezhetőek a legnagyobb, viszonylag kései középületeket – mindenekelőtt a Szent Simeon bazilikát és a körülötte épült egyházi komplexumot – leszámítva.

Ismertebb holt városokSzerkesztés

Bár egyes számítások szerint akár 780 településmaradványt is a holt városok közé sorolhatunk, ezek közül nagyjából száz rendelkezik nagyobb kiterjedésű, látványosabb romokkal. Ezek közül a szócikk forrásául szolgáló mű (Burns: Monuments of Syria) által külön tárgyaltakat soroljuk fel a három zónára felosztva, betűrendben, az átírási nehézségek miatt a könyvben használt alakokat is feltüntetve. A három legismertebb közülük a Szent Simeon komplexum, Kalb Lauza és Szerdzsilla.

Északi övezet (Simeon- és Halaka-hegység)Szerkesztés

  • Barad
  • Baszufán (Basofan)
  • Burdzs Hajdar (Burj Haidar)
  • Burdzska (Burjke)
  • Dajr Szamán (Deyr Samaan), Oszlopos Szent Simeon kolostora
  • Fafirtin (Fafertin)
  • Harab Samsz (Kharrab Shams)
  • Musabbak (Mushabbak)
  • Katura (Qatura)
  • Rafáda (Refade)
  • Szent Simeon komplexum
  • Takla (Takleh)
  • Zarzíta (Zarzita)

Középső övezet (Alá- és Barísa-hegység)Szerkesztés

  • Bamukka (Bamuqqa)
  • Bakirha (Baqirha)
  • Behju (Behyo)
  • Beszhindlaja (Beshindlaya)
  • Burajdzs (Braij)
  • Bnabel
  • Dajhisz (Dayhis)
  • Kirkbiza (Kirkbizeh)
  • Kúkanaja (Kokanaya)
  • Meez
  • Kalb Lauza (Qalb Lozeh)

Déli övezet (Závija-hegység)Szerkesztés

  • al-Bara
  • Dana
  • Dzsaráda (Jeradeh)
  • Ruvajha (Ruweiha)
  • Szerdzsilla (Serjilla)

ForrásokSzerkesztés