Horn György

(1951–) magyar pedagógus

Horn György (1951. november 24. –) magyar pedagógus, a magyar alternatív pedagógia meghatározó alakja. Az Alapítványi és Magániskolák Egyesületének elnöke,[1] az Alternatív Közgazdasági Gimnázium pedagógiai vezetője.

Horn György
Született 1951. november 24. (69 éves)
nem ismert
Állampolgársága magyar
SzüleiHorn Miklós
Foglalkozása
  • pedagógus
  • iskolaigazgató
Kitüntetései

ÉletpályájaSzerkesztés

Pedagóguscsalád első gyermekeként született. 1976-ban végzett közgazdász tanárként, de már 1975 óta teljes állású pedagógusként dolgozott. 1975 és 1983 között két osztály osztályfőnökeként az I. István Közgazdasági Szakközépiskola tanára volt. 1983-ban az ország legfiatalabb középiskola igazgatója lett. A Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem gyakorló iskoláját, a II. Rákóczi Ferenc Közgazdasági Szakközépiskolát vezette az Alternatív Közgazdasági Gimnázium (AKG) alapításáig, 1988-ig, melynek kitalálója, elindítója és társaival együtt alapítója volt.

MűveiSzerkesztés

  • Horn Miklós–Horn György: A politikai gazdaságtan középiskolai tanításának módszertana; Tankönyvkiadó, Bp., 1981

Díjai, elismeréseiSzerkesztés

Kiss Árpád- és Apáczai Csere János-díjas (2007) pedagógus.

JegyzetekSzerkesztés

ForrásokSzerkesztés

További információkSzerkesztés