I. Vilmos szicíliai király
I. (Gonosz) Vilmos (olaszul: Guglielmo il Malo) (Palermo, 1120 – Palermo, 1166. május 7.) szicíliai király 1154-től haláláig. Kemény kezű uralkodása alatt sikerrel fojtotta el a meg-megújuló bárói szervezkedéseket.
| I. Vilmos | |
 | |
| Szicíliai király | |
| Uralkodási ideje | |
| 1154. február 26. – 1166. május 7. | |
| Elődje | II. Roger |
| Utódja | II. Vilmos |
| Életrajzi adatok | |
| Uralkodóház | Hauteville-ház |
| Született | 1120[1] Palermo |
| Elhunyt | 1166. május 7. (45-46 évesen)[2] Palermo |
| Nyughelye |
|
| Édesapja | II. Roger szicíliai király |
| Édesanyja | Kasztíliai Elvira |
| Testvére(i) |
|
| Házastársa | Navarrai Margit |
| Gyermekei |
|
.svg) | |
 A Wikimédia Commons tartalmaz I. Vilmos témájú médiaállományokat. | |
| Sablon • Wikidata • Segítség | |
Vilmos II. Roger fiaként született, és 1148-tól (bátyja halála) volt a trónörökös, 1151-től pedig társuralkodó. Édesapja halála után, 1154-ben lett Szicíliai egyeduralkodója. Bari Maione nevű minisztere tanácsára folytatta Roger politikáját, és tovább erősítette a királyi hatalmat a városokkal és a bárókkal szemben. A bárók azonban Vilmos unokaöccse, Loritello Róbert vezetésével Barbarossa Frigyes német-római császárhoz fordultak segítségért. Frigyes tervezett hadjárata végül elmaradt, így a bárók I. Manuél bizánci császárt keresték meg szövetségesnek. 1155-ben a bizánciak Dél-Itáliába hatoltak, és megszállták Apuliát. Vilmos viszont Brindisi közelében fényes győzelmet aratott felettük, és visszafoglalta tartományait.[3]
A király 1156-ban a beneventói konkordátumban rendezte vitáját IV. Adorján pápával, Adorján pedig elismerte Vilmos fennhatóságát a dél-itáliai normann területek felett. 1158–1160 folyamán Szicília elvesztette afrikai birtokait, 1160-ban pedig meggyilkolták Maione minisztert. A bárók Vilmos trónfosztására törő kísérlete is csaknem sikerrel járt, a királyság déli részén pedig lázongások törtek ki (a lázadók a palermói palotát is feldúlták). Vilmosnak kemény kézzel kellett helyreállítania a rendet.[3]
Ugyanakkor türelmes volt a királyság területén élő muzulmánok iránt, és udvarát sok nevezetes muszlim személyiség (pl. a földrajztudós Abu Abdalláh al-Idríszi) felkereste. Vilmos támogatta az irodalmat és a tudományokat. „Gonosz” melléknevét ellenfelei adták neki.[3]
A király 1166-os halála után fia, II. Vilmos örökölte Szicíliát.
Jegyzetek
szerkesztésForrások
szerkesztés- Uralkodók és dinasztiák: Kivonat az Encyclopædia Britannicából. A. Fodor Ágnes – Gergely István – Nádori Attila – Sótyné Mercs Erzsébet – Széky János. Budapest: Magyar Világ Kiadó. 2001. ISBN 963 9075 12 4
Irodalom
szerkesztés- Francesco Panarelli: Guglielmo I d ̕Altavilla. In: Mario Caravale (szerk.): Dizionario Biografico degli Italiani (DBI). 60. kötet: Grosso–Guglielmo da Forlì. Istituto della Enciclopedia Italiana, Roma 2003.
- Berardo Pio: Guglielmo I d ̕Altavilla. Gestione del potere e lotta politica nell ̕Italia normanna (1154–1169) (= Il mondo medievale. 24. kötet). Patron, Bologna 1996, ISBN 88-555-2389-9
- Horst Enzensberger: Guillelmi I. regis diplomata. (Codex diplomaticus regni Siciliae, 1: Diplomata regum et principum e gente Normannorum 3), Köln/Wien 1996, ISBN 3-412-00689-0
- Horst Enzensberger: Der „böse“ und der „gute“ Wilhelm: Zur Kirchenpolitik der normannischen Könige von Sizilien nach dem Vertrag von Benevent (1156). In: Deutsches Archiv für Erforschung des Mittelalters 36. kötet, 1980, 385–432. oldal (Digitalisat).
- Klaus-Peter Todt: Wilhelm I. König von Sizilien. In: Biographisch-Bibliographisches Kirchenlexikon (BBKL). 13. kötet, Bautz, Herzberg 1998, ISBN 3-88309-072-7, 1270–1274. h.
- Giovanni Battista Siragusa: Historia o Liber de Regno Siciliae e la Epistola ad Petrum Panormitanae Ecclesiae thesaurarium di Ugo Falcando [Fonti per la storia d'Italia 22], Roma 1897
- Carlo Alberto Garufi, Romualdi Salernitani Chronicon Rerum Italicarum Scriptores, N.S. t. VII/1 Città di Castello 1935.
| Előző uralkodó: II. Roger |
Szicíliai uralkodó 1154–1166  |
Következő uralkodó: II. Vilmos |