II. Mithridatész pártus király
II. Mithridatész (vagy Nagy Mithridatész; pártus nyelven 𐭌𐭄𐭓𐭃𐭕 Mihrdāt) a Pártus Birodalom királya I. e. 124-től i. e. 91-ig.
II. Mithridatész | |
Királyok királya | |
II. Mithridatész méd stílusú ékköves fejfedőben a pénzérméjén | |
Pártus király | |
Uralkodási ideje | |
I. e. 124 – I. e. 91 | |
Elődje | I. Artabanosz |
Utódja | I. Gotarzész |
Életrajzi adatok | |
Uralkodóház | Arszakidák |
Született | nem ismert Nisza |
Elhunyt | I. e. 91 Ktésziphón |
Édesapja | I. Artabanosz vagy Priapatiosz |
Gyermekei | I. Gotarzész III. Mithridatész |
A Wikimédia Commons tartalmaz II. Mithridatész témájú médiaállományokat. | |
Sablon • Wikidata • Segítség |
Mithridatészt azután koronázták királlyá, hogy elődje, I. Artabanosz elesett a keleti nomádok ellen vívott küzdelemben. Válságban lévő birodalmat örökölt, amelyet keletről és nyugatról egyaránt szorongattak. Mithridatész előbb a lázongó tartományokat és vazallusokat csillapította le. A Babilont is megszálló lázadó dél-mezopotámiai Harakéné királyával kiegyezett, de a korábbi vazallus Elümaiszt fegyverrel csatolta vissza a birodalomhoz. Ő volt az első aki a pártusok uralmát kiterjesztette a Kaukázusra, vazallusává tette Örményország és talán Ibéria és Albánia királyait. Keleten legyőzte a nomádokat és visszafoglalta az általuk elcsatolt Szakasztánt és Nyugat-Baktriát. I. e. 114/113 körül a Szeleukida Birodalomtól elvette az Eufrátesz-menti Dura Európosz határvárost, majd meghódította az Örményországtól délre fekvő Adiabénét, Gordüénét és Oszroénét. Ő volt az első pártus uralkodó, aki felvette a diplomáciai kapcsolatot a rómaiakkal és a kínaiakkal. Halálakor birodalma az Eufráteszől az Indusig terjedt.
Származása
szerkesztésII. Mithridatész apjának kiléte nem teljesen tisztázott. A 2. századi római történetíró, Iustinus szerint elődjének, I. Artabanosznak a fia volt.[1] Egy i. e. 119-ből származó ékírásos tábla viszont arról ír, hogy Mithridatész bosszút állt a bátyját, Artabanoszt meggyilkoló nomádokon; vagyis Artabanosz apja, Priapatiosz volt az ő apja is.[1] Ezt látszik alátámasztani egy i. e. 90/91-es osztrakon, amelyen egy pártus királyt (feltehetően I. Gotarzészt) említenek: "Arszakész király, Priapatiosz unokája (aki) (I.) Arszakész unokaöccsének fia" (a pártus uralkodók trónra lépésük után a dinasztiaalapító Arszakész nevét vették fel címként).[1] Ennek az elméletnek ellentmond viszont, hogy Priapatiosz i. e. 176-ban meghalt, vagyis Mithridatésznak erősen középkorúnak kellett lennie uralomra jutásakor; idősebbnek II. Phraatész és I. Mithridatész alkalmasabb korú fiainál.[2] Priapatiosz ismert fiaitól (I. Mithridatész és I. Artabanosz) eltérően II. Mithridatész nem használta a Theopatorosz ("akinak atyja isten") jelzőt.[2][3] A fenti ékírásos tábla nem írja, hogy az a bizonyos Artabanosz király volt, lehetett magas rangú arisztokrata is.[2]
Neve, a Mithridatész az iráni Mihrdāt névnek a görög átirata; ennek jelentése "Mithra ajándéka".[4] Mithra a rend, igazság, fény istene a zoroasztriánus mitológiában.
Uralkodásának kezdetei, hadjáratok Mezopotámiába és a Kaukázusba
szerkesztésMithridatész válságos időszakban került a Pártus Birodalom trónjára, amikor azt nyugat és kelet felől egyaránt fenyegették. A keleti nomádok több megalázó vereséget mértek a pártusokra; az előző két uralkodó, II. Phraatész és I. Artabanosz is az ellenük vívott csatákban esett el.[5] Egyik első cselekedeteként kiegyezett a pártus uralom ellen korábban fellázadt harakénéi (dél-mezopotámiai) Hüszpaoszinésszel, aki korábban egy időre Babilont is elfoglalta. Hüszpaoszinész beleegyezett, hogy pártus vazallus legyen és jóindulata jeléül visszaadta Arszakész fatrónusát.[6] [7] Mithridatész ezután a Perzsa-öböl északi partján fekvő Elümaisz felé fordult, amely korábban közvetlen pártus kormányzás alatt állt, de I. Artabanosz halála után a független elámita Pittit király elfoglalta.[8] Hadjáratot vezetett Elümaiszba, elfoglalta Szúzát és csatában legyőzte Pittitet.[9] Ekkoriban halt meg a 85 éves Hüszpaoszinész és a király a pártus Szindatészt nevezte ki Harakéné kormányzójául.[10]
II. Mithridatész volt az első, aki a Kaukázus térségére is kiterjesztette a pártus uralmat.[11] I. e. 120 körül megtámadta a stratégiai fontosságú Örmény Királyságot és vazallusi esküt kényszerített ki annak uralkodójától, I. Artavazdésztől.[11] Artavazdész kénytelen volt túszként átadni neki Tigranészt (fiát vagy unokaöccsét).[11][12] A későbbi századokban Örményország ellenőrzése mindvégig a pártus külpolitika fókuszpontjában maradt és több háborúhoz vezetett a térségben terjeszkedő Római Birodalommal.[11] Lehetséges hogy más kaukázusi államok, mint Ibéria vagy Albánia szintén is kénytelenek voltak elismerni a pártus fennhatóságot, legalábbis ideiglenesen.[13] A három kaukázusi államban számos pártus érmét találtak a régészek, mutatva szoros kapcsolataikat a birodalommal.[14] Eközben Babilónia az arab fosztogató portyáktól szenvedett, így Mithridatész egy jelentősebb hadsereget küldött ellenük, akik súlyos vereséget mértek a portyázókra. Nem tudjuk, hogy ezt a kontingenst maga a király vagy egyik hadvezére vezette-e. A sereget ezt követően valószínűleg visszarendelték Médiába, hogy csatlakozzon a keleti nomádok ellen szervezett hadjárathoz.[15]
Keleti háborúk
szerkesztésIustinus szerint Mithridatész megbosszulta szüleit vagy őseit (ultor iniuriae parentum), vagyis megtámadta és legyőzte a tokhárokat, akik megölték I. Artabanoszt és II. Phraatészt.[2][16] A pártusok a korábban elvesztett Nyugat-Baktriát is visszafoglalták a szkítáktól.[2] A pártus pénzleletek és egyes feliratok arra utalnak, hogy II. Mithridatész Baktrát, Kampürtepát és Termizt is uralta, vagyis visszaszerezte azokat a területeket, amelyeket még névrokona, I. Mithridatész hódított meg fél évszázaddal korábban.[17] A pártusok számára létfontosságú volt az Amu-Darja középső folyásának (benne Amul városával) ellenőrzése, mert itt tudták feltartóztatni a transzoxániai és szogdiai nomádok betöréseit.[18] Ezen a vidéken (középső Amu-Darja, Nyugat-Baktria) egészen II. Gotarzész idejéig († i. sz. 51) bocsátottak ki pártus pénzeket.[18]
A nomádok korábban megszállták a Pártus Birodalom keleti tartományát, Drangianát és a szakák nagy tömegben le is telepedtek itt; annyira, hogy a régiót ezután Szakasztánnnak (ma Szisztán) nevezték.[19][20] Valamikor i. e. 124 és 115 között Mithridatész nagy sereget küldött ellenük, élén a Szurán-házból való hadvezérrel.[21] Szakasztán annaktálása után a király a vezért nevezte ki örökös kormányzójául.[21] A birodalom keleti határa ekkor egészen az Industól közvetlenül keletre elterülő Arakhósziáig terjedt.[22]
Terjeszkedés nyugaton, diplomáciai kapcsolatok
szerkesztésSzíria meghódítását már II. Phraatész is tervezte, miután i. e. 129-ben legyőzte VII. Antiokhosz szeleukida királyt, de idő előtti halála miatt a terv meghiúsult.[11] I. e. 114/113-ban Mithridatész elfoglalta az Eufrátesz-menti Dura-Európosz határvárost.[11] A Szeleukida Birodalom ekkor már a felbomlás küszöbén állt, állandó belharcok, felkelések, trónkövetelők jelentkezései destabilizálták.[11]
I. e. 96-95 körül Mithridatész Örményország vazallus királyává nevezte ki az udvarában túszként nevelkedő II. Tigranészt.[23][24] Tigranész cserébe átadott a birodalomnak "hetven völgyet" a Kaszpi-tenger mellékén;[25] valamint lánya, Ariazaté feleségül ment Mithridatész fiához, Gotarzészhez.[24] A következő évben Mithridatész meghódította Adiabénét, Gordüénét és Oszroénét, kitolva országa nyugati határát az Eufrátesz felső folyásig.[26] Itt találkoztak a pártusok először a rómaiakkal. I. e. 96-ban a király követet küldött Cilicia provincia kormányzójához, Sullához. A pártusok békés kapcsolatot szerettek volna ápolni a rómaiakkal, de miután a tárgyalások során Sulla udvariatlanul, nem egyenrangúan bánt a pártus megbízottal, Mithridatész kivégeztette a követet.[27][28]
I. e. 121-ben Vu császár legyőzte a hsziungnukat és kiterjesztette a kínai fennhatóságot Közép-Ázsia felé. Fergana térségében elérték a pártus befolyási övezet határát. I. e. 120-ban kínai követség járt a pártus fővárosban és a következő évtől megindult a kereskedelem a Selyemúton.[29]
Halála
szerkesztésII. Mithridatész I. e. 91-ben halt meg. Halála után (vagy már utolsó éveiben) három évtizedig tartó zavaros időszak kezdődött a birodalom életében, az úgynevezett "pártus sötét kor". Ennek történései jórészt homályba vesznek, csak a királyok (amelyek talán részben egymással párhuzamosan uralkodtak) személye ismert.[30] Ez a kor II. Oródész i. e. 57 körüli trónra kerülésével ért véget.[31] Mithridatész utóda az előkerült pénzleletek, domborművek, valamint a babiloni csillagászati feljegyzések alapján fia, I. Gotarzész volt.[32][33] Egy erősen károsodott dombormű szerint Gotarzész már apja idejében is a "szatrapák szatrapája" címet viselte.[32][33]
Marcus Iunius Iustinus így ír Mithridatészről (Világkrónika, XLII:II):
„[...] Mithridates következett örökösként, akinek véghezvitt tettei miatt a Nagy melléknevet adták, mert őseinek hírnevét felülmúlta lelkének nagyságával; égett a vágytól, hogy kiválóságban vetélkedjék velük. Ennek folytán a szomszédos népek ellen számos háborút viselt nagy vitézséggel, és számos népet csatolt a parthus királysághoz, sőt a scythákkal is nemegyszer szerencsésen megvívott, és így megbosszulta a szülein esett sérelmeket. Utoljára Artoasdes armeniai király ellen indított háborút.[34]”
Mithridatész pénzei
szerkesztésA pártus királyok uralmuk legitimizálásaképpen gyakran használtak az Óperzsa Birodalomra utaló címeket. Az első, aki a "királyok királya" (baszileusz baszileón) címet időnként feltüntette neve mellett, I. Mithridatész volt. Utódai felhagytak a szokással, amit II. Mithridatész i. e. 109/108 körül felelevenített.[35][29] Mind a pénzein, mind feliratokon látható ez a jelző, sőt a babilóni említésekben is (sar sarráni).[11]
Uralkodása elején Mithridatész a hellenisztikus uralkodók között gyakori Szótér ("Megmentő") jelzőt használta rövid ideig, Ekbatanában és Rhageszben vert pénzein.[36] Ennek pontos oka nem ismert, talán a nomádok felett aratott győzelmére utal, vagy vallásos utalás is lehetett (megmentő Mithra isten).[36] Az első Arszakidák baslik nevű sapkát viseltek a pénzen feltüntetett képmásaikon; olyat, amilyet a perzsa szatrapák hordtak.[35] I. Mithridatésztól kezdve ezt a hellenisztikus diadém váltotta fel. Eleinte így ábrázoltatta magát II. Mithridatész is, de később ezt lecserélte egy drágakövekkel díszített, magas, kucsmaszerű fejfedőre.[37] Ezt az ún. kolahot a méd arisztokraták viselték tradicionális ruházatuk részeként.[38] A későbbiekben számos más pártus király is ezt a fejfedőt viselte, különösen a birodalom kései korszakában;[39] sőt ezt hordták vazallusaik is, mint pl. Perszisz uralkodói.[35][40] A Pártus Birodalmat megdöntő szászánida I. Ardasír pénzein is megfigyelhető ez a fajta fejfedő.[41]
A korai pártus pénzekhez hasonlóan II. Mithridatész érméinek hátoldalán is egy hagyományos nadrágos pártus lovaglóruhába öltözött ülő íjász látható; az ekbatanai és rhageszi érméken azonban egy kis farokszerű ruhanyúlvány is megfigyelhető rajta.[41] I. e. 117–111 körül az íjász zsámolyát magas hátó trónus váltja fel és a "farok" is eltűnik.[41] Háború idején a hátlapon lovat vagy tegezt (gorütoszt) tüntettek fel.[42]
Jegyzetek
szerkesztés- ↑ a b c Curtis 2019, 27. o.
- ↑ a b c d e Olbrycht 2010, 151. o.
- ↑ Curtis 2012, 69. o.
- ↑ Mayor 2009, 1. o.
- ↑ Frye 1984, 212-213. o.
- ↑ Shayegan 2011, 111, 150–151. o.
- ↑ Shayegan 2011, 117. o.
- ↑ Shayegan 2011, 117–118. o.
- ↑ Shayegan 2011, 116–118. o.
- ↑ Shayegan 2011, 168. o.
- ↑ a b c d e f g h Olbrycht 2009, 165. o.
- ↑ Garsoian 2005.
- ↑ Olbrycht 2009, 170–171. o.
- ↑ Olbrycht 2009, 171. o.
- ↑ Olbrycht 2009, 149. o.
- ↑ Olbrycht 2015, 334. o.
- ↑ Olbrycht 2010, 151–152. o.
- ↑ a b Olbrycht 2010, 152. o.
- ↑ Frye 1984, 193. o.
- ↑ Bosworth 1997, 681–685. o.
- ↑ a b Gazerani 2015, 14. o.
- ↑ Olbrycht 2010, 153. o.
- ↑ Olbrycht 2009, 168. o.
- ↑ a b Dąbrowa 2018, 78. o.
- ↑ Olbrycht 2009, 165, 182. o.
- ↑ Kia 2016, 55, 186. o.
- ↑ Plutarch, Life of Sulla 5.4
- ↑ Dignas & Winter 2007, 12. o.
- ↑ a b Schippmann 1986, 525–536. o.
- ↑ Shayegan 2011, pp. 188–189; Sellwood 1976, p. 2; Mørkholm 1980, p. 33
- ↑ Sellwood 1976, 2. o.
- ↑ a b Shayegan 2011, 225. o.
- ↑ a b Rezakhani 2013, 770. o.
- ↑ Marcus Iunianus Iustinus: Világkrónika a kezdetektől Augustusig: Fülöp királynak és utódainak története. Szerk. Adamik Lajos, ford. Horváth János. Békéscsaba: Helikon Kiadó. 1992. ISBN 963 208 056 4 , 297–298. oldal
- ↑ a b c Dąbrowa 2012, 179. o.
- ↑ a b Curtis 2019, 29. o.
- ↑ Dąbrowa 2012, p. 179; Frye 1984, p. 217; Curtis 2019, p. 27
- ↑ Olbrycht 1997, 40. o.
- ↑ Brosius 2006, pp. 101–102; Curtis 2007, p. 15
- ↑ Sellwood 1983, 304. o.
- ↑ a b c Curtis 2019, 28. o.
- ↑ Olbrycht 2009, 151. o.
Források
szerkesztés- Strabo: Geographica.
- Justin: Epitome of the Philippic History of Pompeius Trogus.
- Assar, Gholamreza F.. A Revised Parthian Chronology of the Period 91-55 BC. Istituti Editoriali e Poligrafici Internazionali (2006). ISBN 978-8-881-47453-0
- Assar, Gholamreza F. (2009). „Artabanus of Trogus Pompeius' 41st Prologue”. Electrum 15, Kiadó: Kraków.
- Cambridge History of Iran, Cambridge University Press. ISBN 0-521-20092-X
- Bivar, A. D. H.. Gondophares, Encyclopaedia Iranica, Vol. XI, Fasc. 2, 135–136. o. (2002)
- Brosius, Maria (2006), The Persians: An Introduction, London & New York: Routledge, ISBN 0-415-32089-5
- Curtis, Vesta Sarkhosh & Stewart, Sarah, eds. (2007), The Age of the Parthians, Ideas of Iran, vol. 2, London: I. B. Tauris
- Curtis, Vesta Sarkhosh (2007), "The Iranian Revival in the Parthian Period", in Curtis, Vesta Sarkhosh and Sarah Stewart, The Age of the Parthians: The Ideas of Iran, vol. 2, London & New York: I.B. Tauris & Co Ltd., in association with the London Middle East Institute at SOAS and the British Museum, pp. 7–25, ISBN 978-1-84511-406-0
- Curtis, Vesta Sarkhosh. Parthian coins: Kingship and Divine Glory, The Parthian Empire and its Religions, 67–83. o. (2012. december 8.). ISBN 9783940598134
- (2019. december 8.) „From Mithradat I (c. 171-138 BCE) to Mithradat II (c. 122/1-91 BCE): the Formation of Arsacid Parthian Iconography”, 25–31. o.
- Colledge, Malcolm A. R.. Parthian art. Elek, 1–200. o. (1977)
- Dąbrowa, Edward (2009. december 8.). „Mithradates I and the Beginning of the Ruler-cult in Parthia”. Electrum 15, 41–51. o.
- (2010. december 8.) „The Arsacids and their State” XI, 21–52. o.
- Dąbrowa, Edward (2013. december 8.). „The Parthian Aristocracy: its Social Position and Political Activity”. Parthica 15, 53–62. o.
- (2018. december 8.) „Arsacid Dynastic Marriages”. Electrum 25, 73–83. o. DOI:10.4467/20800909EL.18.005.8925.
- The Arsacid Empire, The Oxford Handbook of Iranian History. Oxford University Press, 1–432. o. (2012. december 8.). ISBN 978-0-19-987575-7
- Rome and Persia in Late Antiquity: Neighbours and Rivals. Cambridge University Press (2007). ISBN 978-0-521-84925-8
- Frye, Richard Nelson. The History of Ancient Iran. C.H.Beck, 1–411. o. (1984). ISBN 9783406093975 „false.”
- Garthwaite, Gene Ralph (2005), The Persians, Oxford & Carlton: Blackwell Publishing, Ltd., ISBN 1-55786-860-3
- Garsoian, Nina. Tigran II, Encyclopaedia Iranica (2005)
- Gazerani, Saghi. The Sistani Cycle of Epics and Iran's National History: On the Margins of Historiography. BRILL, 1–250. o. (2015). ISBN 9789004282964
- Invernizzi, Antonio. Nisa, Encyclopaedia Iranica
- Katouzian, Homa (2009), The Persians: Ancient, Medieval, and Modern Iran, New Haven & London: Yale University Press, ISBN 978-0-300-12118-6
- Parthian and Elymaean Rock Reliefs, The Oxford Handbook of Ancient Iran. Oxford University Press (2013. december 8.). ISBN 978-0199733309
- Kennedy, David (1996), "Parthia and Rome: eastern perspectives", The Roman Army in the East, Ann Arbor: Cushing Malloy Inc., Journal of Roman Archaeology: Supplementary Series Number Eighteen, pp. 67–90, ISBN 1-887829-18-0
- Hansman, John F.. Elymais, Encyclopaedia Iranica, Vol. VIII, Fasc. 4, 373–376. o. (1998)
- The Persian Empire: A Historical Encyclopedia [2 volumes: A Historical Encyclopedia]. ABC-CLIO (2016. december 8.). ISBN 978-1610693912
- Mathiesen, Hans Erik. Sculpture in the Parthian Empire. Aarhus University Press, 1–231. o. (1992). ISBN 9788772883113
- Mayor, Adrienne. The Poison King: The Life and Legend of Mithradates, Rome's Deadliest Enemy. Princeton University Press, 1–448. o. (2009. december 8.). ISBN 9780691150260
- Mørkholm, Otto (1980). „The Parthian Coinage of Seleucia on the Tigris, c. 90-55 B.C.”. The Numismatic Chronicle 20, 33–47. o, Kiadó: Royal Numismatic Society. JSTOR 42667078.
- (2017. december 8.) „The Seleucids Imprisoned: Arsacid-Roman Hostage Submission and Its Hellenistic Precedents”, 25–50. o.
- Olbrycht, Marek Jan (1997. december 8.). „Parthian King's tiara - Numismatic evidence and some aspects of Arsacid political ideology” 2, 27–61. o.
- Olbrycht, Marek Jan. Mithridates VI Eupator and Iran, Mithridates VI and the Pontic Kingdom, Black Sea Studies. Aarhus University Press, 163–190. o. (2009). ISBN 978-8779344433
- (2010. december 8.) „The early reign of Mithradates II the Great in Parthia” 1, 144–158. o, Kiadó: Anabasis.
- Olbrycht, Marek Jan (2015. december 8.). „Arsacid Iran and the nomads of Central Asia – Ways of cultural transfer”, 333–390. o.
- (2016. december 8.) „The Sacral Kingship of the early Arsacids I. Fire Cult and Kingly Glory”, 91–106. o.
- Pourshariati, Parvaneh. Decline and Fall of the Sasanian Empire: The Sasanian-Parthian Confederacy and the Arab Conquest of Iran. London and New York: I.B. Tauris (2008). ISBN 978-1-84511-645-3
- Arsacid, Elymaean, and Persid Coinage, The Oxford Handbook of Ancient Iran. Oxford University Press (2013. december 8.). ISBN 978-0199733309
- Rezakhani, Khodadad. East Iran in Late Antiquity, ReOrienting the Sasanians: East Iran in Late Antiquity. Edinburgh University Press, 1–256. o. (2017). ISBN 9781474400305
- Schippmann, K.. Arsacids ii. The Arsacid dynasty, Encyclopaedia Iranica, Vol. II, Fasc. 5, 525–536. o. (1986)
- Schmitt, Rüdiger. Personal Names, Iranian iv. Parthian Period, Encyclopaedia Iranica (2005)
- Sellwood, David (1976). „The Drachms of the Parthian "Dark Age"”. The Journal of the Royal Asiatic Society of Great Britain and Ireland 1 (1), 2–25. o, Kiadó: Cambridge University Press. DOI:10.1017/S0035869X00132988. JSTOR 25203669.
- Shayegan, M. Rahim. Arsacids and Sasanians: Political Ideology in Post-Hellenistic and Late Antique Persia. Cambridge University Press, 1–539. o. (2011). ISBN 9780521766418
- The Coinage of the Parthians, The Oxford Handbook of Greek and Roman Coinage. Oxford University Press (2012. december 8.). ISBN 978-0195305746
Fordítás
szerkesztés- Ez a szócikk részben vagy egészben a Mithridates II of Parthia című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
Előző uralkodó: I. Artabanosz |
Következő uralkodó: I. Gotarzész |