Isszoszi csata

Nagy Sándor ázsiai hadjáratának győztes csatája az Óperzsa Birodalom ellen (i. e. 333)

Az isszoszi csata i. e. 333. november 5-én zajlott Anatólia délkeleti részén, az Isszoszi-öbölnél Nagy Sándor makedón uralkodó és III. Dareiosz perzsa nagykirály seregei között. Miután a támadó Nagy Sándor a granikoszi csatában legyőzte a kis-ázsiai perzsa kormányzókat, Dareiosz maga állt a birodalom hadseregének élére. A perzsáknak sikerült megkerülniük az Amanosz-hegység hágóinál várakozó makedónokat de eközben egy keskeny tengerparti síkságon kényszerültek megütközni velük, ahol nem bontakozhatott ki létszámbeli fölényük. Nagy Sándor szokásos taktikáját alkalmazta, a jobbszárnyon törte át az ellenfél arcvonalát, bár eközben saját balszárnya alig tudta feltartani a perzsa lovasság rohamait. A sikeres makedón támadás után Dareiosz elmenekült, a perzsa sereg összeroppant és menekülés közben hatalmas veszteségeket szenvedett. A csata után Dareiosz családja fogságba esett. Az isszoszi győzelem után Nagy Sándor dél felé fordult, Fönícia és Egyiptom meghódítására.

Isszoszi csata
Az isszoszi csata (pompeii mozaik)
Az isszoszi csata (pompeii mozaik)

Konfliktus Nagy Sándor hadjáratai
Időpont I. e. 333, november 5.
Helyszín Isszosz (Kilikia)
Eredmény döntő makedón győzelem
Szemben álló felek
Makedónia
Korinthoszi Szövetség
Óperzsa Birodalom
Parancsnokok
Nagy SándorIII. Dareiosz
Szemben álló erők
13 000 könnyűgyalogos
22 000 nehézgyalogos
5850 lovas[1]
Összesen: 40 850
30-80 000 könnyűgyalogos[2]
11 ezer lovas
10 000 halhatatlan
10 000 görög zsoldos[3]
Összesen: 50-60 000 (mai becslés)[4]
250-600 000 (korabeli források)
Veszteségek
452 halott
5 ezer sebesült[5][6]
20-40 ezer halott és sebesült[6]
Térkép
Isszoszi csata (Törökország)
Isszoszi csata
Isszoszi csata
Pozíció Törökország térképén
é. sz. 36° 51′ 53″, k. h. 36° 13′ 10″Koordináták: é. sz. 36° 51′ 53″, k. h. 36° 13′ 10″
A Wikimédia Commons tartalmaz Isszoszi csata témájú médiaállományokat.

ElőzményekSzerkesztés

 
Az isszoszi csata (Id. Jan Brueghel képe, 1602)
 
A hadseregek mozgása a csata előtt (vörössel jelölve a perzsák, kékkel a makedónok)

Nagy Sándor i. e. 334-ben kelt át Ázsiába és a granikoszi csatában legyőzte a helyi kis-ázsiai perzsa kormányzók (szatrapák) egyesített seregét. Ezután nekikezdett sorra elfoglalni a kis-ázsiai kikötővárosokat, hogy megfossza támaszpontjaitól a félelmetes perzsa flottát. Ostrommal bevette Milétoszt majd Halikarnasszoszt és keletre indult. Tarszoszban érte a hír, hogy III. Dareiosz perzsa király Babilonban hatalmas hadat gyűjt ellene. Nagy Sándor előreküldte Parmeniónt, hogy szállja meg az Isszoszi-öböl partvidékét és akadályozza meg, hogy a perzsa flotta csapatokat tegyen partra vagy utánpótlással lássa el Dareioszt. I. e. 333 őszének végén megtudta, hogy a perzsa hadsereg egy Szokhoi nevű szíriai városig nyomult előre. Ekkor összeszedte szétszórt csapatait és átvonult az Isszoszi-öböltől keletre fekvő Amanosz-hegységhez.

Dareiosz a közelgő tél - amikor jóval nagyobb hadinépének élelmezése nem lett volna megoldott - és föníciai városok lázongása miatt mielőbbi döntést akart. Bár egy szolgálatában álló makedón férfi és görög zsoldosai is figyelmeztették, hogy maradjon a széles síkságon, ahol létszámfölénye jobban érvényesülhet, a király attól tartott, hogy ellenfele megszökik előle. Azt tudta, hogy a makedónok elfoglalták az Amanosz hágóit, ezért északról megkerülte a hegységet. A perzsák ellenállás nélkül bevonultak Isszosz városába és ott hátrahagyott sebesült és beteg makedón katonáknak levágták a kezét. Dareiosz rájött, hogy a makedónok hátába került és elvágta utánpótlási vonalaikat. A tengerparti keskeny síkságon utánuk indult délkelet felé és mikor a Pinarosz folyónál felderítői jelentették, hogy Nagy Sándor északnak, feléje mozog, letáborozott.

Az ütközetre Isszosz városától délkeletre került sor a mai İskenderun közelében (a várost Nagy Sándor alapította Alexandria néven győzelme helyszínén), a kis Pinarosz folyó két partján. A folyót korábban a Deli Çay, újabban inkább a Payas folyóval azonosítják. Ezen a helyen a tenger és a hegyek közötti távolság mintegy 2,6 km, vagyis Dareiosz nem tudta kihasználni létszámfölényét.

A szembenálló felekSzerkesztés

Arrianosz és Plutarkhosz szerint (akik korábbi görög forrásokra alapozták becslésüket) a perzsa hadsereg 600 ezer fős volt[1] míg Diodórosz és Justinus 400 ezres, Curtius Rufus pedig 250 ezres seregről ír.

A mai történészek Arrianosz 600 ezres adatát valószínűtlennek tartják, mert a korabeli logisztika nem igazán tehette lehetővé 100 ezernél több ember mozgatását egy ütközetben. A német Hans Delbrück odáig ment, hogy 25 ezerre tette a létszámukat, míg mások[2] 100 ezer alattinak gondolják, amely magába foglalt 11 ezer lovast,[1] 10 ezer elit halhatatlant és 10 ezer görög zsoldost.[3]

Nagy Sándor hadserege valószínűleg nem számlált többet 40 ezer főnél, beleértve görög szövetségeseit is. Ebből 22 ezer lehetett nehézfegyverzetű gyalogos, 13 ezer könnyűfegyverzetű íjász és dárdás és 5850 lovas.[1]

A csata lefolyásaSzerkesztés

 
A szembenálló felek hadrendje a csata kezdetén
 
Az isszoszi csata lefolyása

Dareiosz egy nagyobb lovas kontingenst átküldött a Pinarosz déli partjára, hogy elővédharcaikkal elegendő időt adjanak neki a csatarandebe álláshoz. Az arcvonal centrumába görög zsoldosokat állított, hogy felfogják a makedón falanx támadását; őket perzsa nehézgyalogosok támogatták. Bal szárnya elnyúlt egészen a síkságot koszorúzó hegyvonulatig, túlhaladva az ellenség hadrendjét, ezért arcvonalát görög gamma betűt (Γ) formázva megtörte és egy részét a dombság alacsonyabb lejtőin állította fel, bekerítéssel veszélyeztetve a makedón jobbszárnyat. Ő maga középen állt fel, körülötte legjobb gyalogosaival, görög zsoldosokkal és lovas testőrségével. A király ezt követően visszahívta a Pinarosz túloldalára küldött lovasságát és a laposabb terepen elhelyezett jobbszárnyra irányította őket. Kisebb harcértékű csapatait egy második, tartalék vonalba sorakoztatta fel.[7]

A makedón hadsereg centrumát a Kraterosz (aki a teljes centrumért is felelt), Meleagrosz, Ptolemaiosz és Amüntasz parancsnokolta négy falanx képezte. A jobbszárnyat maga Nagy Sándor vezette és ide osztotta be a támadó gyalogságot (Koinosz és Perdikkasz falanxait és Nikanór pajzsos hüpaszpisztészeit), valamint a lovassága (hetairoszok, szariszophoroszok és a thesszáliaiak) zömét. A Parmenión vezette balszárny szerepe a védekezés volt; ide először csak a görög szövetségeseket állították, de amikor Nagy Sándor észrevette, hogy a perzsa lovasság a jobbszárnyon tömörül, az elit thesszáliai lovasságot rejtve átvezényelte saját balszárnyára.

A perzsák arcvonala felé közeledve a jobbszárny elé íjász és dárdás könnyűgyalogosokat és könnyűlovasokat küldött az ellenség zaklatására, valamint, egy kisebb - agriánus könnyűgyalogosokból, lovasokból és íjászokból álló - egységet Attaloszra bízott, hogy tartsa fel a jobbszárnyát fenyegető, dombokra felállt perzsákat. Attalosz külön parancs nélkül megtámadta a perzsa hadrend szélét és felűzte őket a hegység magasabb lejtőire; ezután az esetlegesen visszaszivárgó ellenség feltartására háromszáz lovast hagyott, maga pedig csatlakozott a jobbszárnyhoz.

Nagy Sándor kedvelt "üllő és kalapács" taktikáját alkalmazta az isszoszi csatában is: míg a centrum és a balszárny felfogja az ellenség támadását, a jobbszárnyon átüti a perzsák arcvonalát ás hátbatámadja azok derékhadát. Ennek megfelelően a folyón átgázolva heves támadással kezdtek a jobb oldalon és bár a perzsák keményen ellenálltak, soraik hamarosan meginogtak és hátrálni kezdtek. Eközben azonban a makedón centrum falanxai bajba kerültek, a meredek folyópart és az elit görög-perzsa gyalogság feltartóztatta őket és elszakadtak az előretörő jobbszárnytól. Arrianosz szerint százhúsz "jeles" makedón (feltehetően tiszt) esett itt el és támadásukat visszaverték. A balszárnyon pedig Parmenión csak nagy üggyel-bajjal tudta feltartani a rohamozó perzsa nehézlovasságot; az átirányított thesszáliai lovasság nélkül a védelem valószínűleg összeroppant volna.

 
Az isszoszi csata (Albrecht Altdorfer képe, 1529)

Mielőtt azonban a helyzet kritikussá vált volna, a jobbszárnynak sikerült megfutamítania az ellenséget, Nagy Sándor pedig lóra ülve személyesen vezette hetairosz lovasságát a perzsa derékhad oldalbatámadásában. Miután Dareiosz és testőrsége az elsők között kezdett menekülni, a harcrend felbomlott és zavarodott tömegként hátrafelé zúdult. A kisebb combsérülést szenvedett Nagy Sándor előbb felmentette a defenzívába szorult Parmaniónt, csak ezután fogott a menekülő perzsák üldözésébe.

Curtius Rufus szerint Dareiosz harci szekerének lovait lándzsák sebezték meg, mire azok vadul ágaskodni kezdtek, és majdnem kiborították a kocsiból a királyt. Dareiosz a tartalék lóra ült át és elhajítva királyi jelvényeit elmenekült. Arrianosz viszont azt írja, hogy csak akkor váltott át lóra, amikor a dombos terepen a kocsi nem tudott továbbmenni.

A makedón lovasság napnyugtáig űzte a menekülő perzsákat, akik hatalmas veszteségeket szenvedtek. Ptolemaiosz emlékirataiban azt írta, hogy Dareiosz üldözése közben egy szoroshoz ért, amelyen csak úgy tudott átkelni, hogy végig holttesteken járt. Arrianosz száz-, Curtius és Diodórosz száztízezer halottról ír; a számok nyilván erősen túlzottak, inkább a nagyarányú veszteséget mutatják.

A makedónok közül Curtius szerint négyezer-ötszázan sebesültek meg, 452-en pedig elestek. A veszteség többségében a centrum és a balszárny súlyos harcaiban keletkezett.

KövetkezményekSzerkesztés

 
Dareiosz családja Nagy Sándor előtt (Justus Sustermans képe, 1452)

Az isszoszi vereség megroppantotta a Perzsa Birodalmat (tényleges bukását majd a gaugamélai csata okozza két évvel később). Ez volt az első alkalom, hogy a perzsa hadsereg a nagykirály jelenlétében vereséget szenvedett. A makedónok a csata után a perzsák táborában hatalmas, háromezer talentumnyi zsákmányt szereztek és elfogták Dareiosz családját (anyját, feleségét és lányait) is. Nagy Sándor foglyaival rangjuknak megfelelően bánt.

Bár az út megnyílt Perzsia szíve felé, Nagy Sándor biztosítani kívánta a hátországát, ezért Isszosz után nem keletnek folytatta útját, hanem délnek indult, Fönícia és Egyiptom meghódítására.

A perzsák oldalán harcoló görög zsoldosok egy részét a következő évben III. Agisz spártai király rávette, hogy harcoljanak ismét a makedónok ellen. I.e. 331 nyarán Agisz a segítségükkel a Peloponnészoszon megverte a Koragosz vezette makedón sereget, de lázadása a megalopoliszi csatában elbukott.

JegyzetekSzerkesztés

  1. a b c d Moerbeek, Martijn (1997). The battle of Issus, 333 BC. Universiteit Twente
  2. a b pothos.org - Major Battles. [2007. október 16-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. augusztus 19.)
  3. a b Welman.
  4. Brill’s Companion to Military Defeat in Ancient Mediterranean Society (en nyelven). BRILL, 78. o. (2017. január 11.). ISBN 9789004355774. Hozzáférés ideje: 2019. augusztus 30. 
  5. Curtius Rufus szerint 150 makedón esett el és 302-en eltűntek.
  6. a b Barry Potter: Battle of Gaugamela: Alexander Versus Darius. HistoryNet , 2018. szeptember 30. (Hozzáférés: 2019. augusztus 18.)
  7. Kertész: Héraklész unokái 26. fejezet

IrodalomSzerkesztés

  • Delbrück, Hans (1920). History of the Art of War. University of Nebraska Press. Reprint edition, 1990.
  • Engels, Donald W. (1978). Alexander the Great and the Logistics of the Macedonian Army. Berkeley/Los Angeles/London.
  • Fuller, John F. C. (1960). The Generalship of Alexander the Great. New Jersey: De Capo Press.
  • Green, Peter (1974). Alexander of Macedon: A Historical Biography.
  • Kertész István: Héraklész unokái. Mundus Kiadó 2002
  • Moerbeek, Martijn (1997). The battle of Issus, 333 BC. Universiteit Twente.
  • Rogers, Guy (2004). Alexander: The Ambiguity of Greatness. New York: Random House.
  • Warry, J. (1998), Warfare in the Classical World. ISBN 1-84065-004-4.
  • Welman, Nick. Army. Fontys Hogescholen.

FordításSzerkesztés

  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Battle of Issus című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.