Iványi Antal (informatikus)

(1942-2017) magyar informatikus, egyetemi tanár

Iványi Antal, teljes nevén Iványi Antal Miklós (Kecskemét, 1942. január 23.Budapest, 2017. január 8.) informatikus, egyetemi tanár.

Iványi Antal
Hujter Mihály felvétele
Hujter Mihály felvétele
Született1942. január 23.[1]
Kecskemét[1]
Elhunyt2017. január 8. (74 évesen)[2]
Budapest
Állampolgárságamagyar
Foglalkozása
Tisztségeegyetemi tanár
Iskolái

A Wikimédia Commons tartalmaz Iványi Antal témájú médiaállományokat.
SablonWikidataSegítség

Életpályája szerkesztés

1965-ben Veszprémben vegyészmérnöki, majd 1969-ben az ELTE-n matematika diplomát szerzett. 1971-től tanított az ELTE numerikus matematika tanszékén, majd 2003-tól, az akkor alakult Informatika Karon 2012-es nyugdíjazásig.

Érdeklődése már korán a számítógépek felé fordította. Kezdetben numerikus matematikát, programozást tanított (Algol, programozás kémiai alkalmazásokkal). 1972 és 1975 között, majd 1983–84-ben a Moszkvai Állami Egyetemen dolgozott. 1972-ben egyetemi doktori, 1978-ban kandidátusi, 1984-ben a tudomány doktora címet kapta matematikából és számítástudományból. 1984 és 1989 között évenkénti nemzetközi tudományos konferenciát szervezett az ifjú programtervezők részére.[3]

Munkássága szerkesztés

Kutatási érdeklődése magába foglalja a matematika és informatika számos területét, legfőképpen az algoritmusok elemzését. Az oktatás és kutatás mellett részt vett szakkönyvek fordításában (például Donald Knuth: A számítógép-programozás művészete), több szakköny fordításának, valamint eredeti szakkönyveknek alkotó szerkesztője volt. Tevékenységért 2005-ben megkapta a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Neumann-díját.[4]

Tagja volt az Annales Universitatis Scientiarum Budapestinensis de Rolando Eötvös nominatae, Sectio Computatorica[5] és az Acta Universitatis Sapientiae, Informatica szaklapok szerkesztő bizottságának.

Önálló kötetei szerkesztés

  • Párhuzamos algoritmusok, ELTE Eötvös Kiadó, Budapest, 2003
  • A. Iványi, R. L. Szmelianki, Az elméleti programozás elemei (oroszul), Moszkvai Állami Egyetem, 1985. 193 o.

Szerkesztései szerkesztés

  • T. H. Cormen, C. E. Leiserson, R. L. Rivest: Algoritmusok, Műszaki Könyvkiadó, 1997, 1999, 2001. (fordítás)
  • T. H. Cormen, C. E. Leiserson, R. L. Rivest, C. Stein: Új algoritmusok, Scolar Könyvkiadó, 2003 (fordítás)
  • Nancy Ann Lynch: Osztott algoritmusok, Pult Kft. 2002 (fordítás)
  • Informatikai algoritmusok 1. kötet, Budapest, ELTE Eötvös Kiadó, 2004.
  • Informatikai algoritmusok 2. kötet, Budapest, ELTE Eötvös Kiadó, 2005.
  • Informatikai algoritmusok 3. kötet, Budapest, ELTE Eötvös Kiadó, 2013.
  • Algorithms of Informatics. Vol. 1. Foundations. 2007. mondAT Kiadó. (fordítás magyarról)
  • Algorithms of Informatics. Vol. 2. Applications. 2007. mondAT Kiado. (fordítás magyarról)
  • Algorithms of Informatics. Vol. 3. Selected topics 2013. Mondat Kft. (fordítás magyarról)
  • Angol-magyar informatikai szótar, Budapest, Tinta Könyvkiadó, 2006.
  • Donald E. Knuth: A számítógép-programozás művészete, 1. kötet 1. rész.: MMIX RISC számítógép az új évezrednek, AnTonCom Budapest, 2009. (fordítás)
  • Donald E. Knuth: A számítógép-programozás művészete, 4. kötet 1. rész.: Bevezetés a kombinatorikai algoritmusokhoz és a Boole-függvényekhez, AnTonCom Budapest, 2009. (fordítás)
  • Donald E. Knuth: A számítógép-programozás művészete, 4. kötet 2. rész.: Permutációk és n-esek előállítása, AnTonCom Budapest, 2008. (fordítás)
  • Donald E. Knuth: A számítógép-programozás művészete, 4. kötet 3. rész.: Kombinációk és partíciók előállítása, AnTonCom Budapest, 2008. (fordítás)
  • Donald E. Knuth: A számítógép-programozás művészete, 4. kötet 4. rész.: Fák előállítása. Kombinatorikus előállítások története, AnTonCom Budapest, 2008. (fordítás)

Jegyzetek szerkesztés

Források szerkesztés