Jacques-Joseph Ebelmen

Jacques-Joseph Ebelmen (Baume-les-Dames, 1814. július 10.Sèvres, 1852. március 31.) francia bányamérnök, kémikus, mineralógus. Neve szerepel az Eiffel-toronyra felírt 72 tudósé között.

Jacques-Joseph Ebelmen
Jacques-Joseph Ebelmen.jpg
Született 1814. július 10.[1][2][3]
Baume-les-Dames
Elhunyt 1852. március 31. (37 évesen)[1][2][3]
Sèvres
Állampolgársága francia
Foglalkozása kémikus
Iskolái
Kitüntetései Az Eiffel-tornyon megörökített nevek listája[4]
A Wikimédia Commons tartalmaz Jacques-Joseph Ebelmen témájú médiaállományokat.

ÉletrajzaSzerkesztés

Claude Louis Ebelmennek, a Doubs département környéki erdészeti adminisztráció földmérőjének és Jeanne Claude Grenier-nek – akinek első házasságából már volt négy gyermeke – a fia. Még egy öccse született. [5][6]

A Collège de Baume-on tanult nyelvtant és irodalmat, amíg el nem érte a retorikai szintet, ahol minden díjat elnyert; majd 14 évesen Párizsban, a Lycée Henri-IV-be íratkozva az elemi matematika, a Lycée de Besançonban pedig a speciális matematikai osztályba járt. Mindössze 17 éves volt, amikor 1831-ben belépett az École polytechnique-be.[5]

Az École polytechnique 1831-es évfolyamának és a párizsi École des mines 1833-as évfolyamának volt a hallgatója, ahol 1836-ban évfolyamelsőként végzett, osztálytársai voltak François Clément Sauvage(wd), Jean Robert Evariste Declerk[7] és René-Charles-Félix Bertrand de Boucheporn(wd).[8] A franc-comtois(wd) nyelvet beszélő régióból[9] származó mérnököt kezdetben Vesoulba nevezték ki. Négy évet töltött itt Franche-Comtéban, különböző ércek analitikai kutatásába kezdett, és ettől kezdve a kohászati kémiáról szóló munkák sorozatát közölte.[5][10] 1837. július 2-án kapta meg az aspiráns mérnöki rangot, 1839. január 30-án pedig a másodosztályú rendes mérnöki rangot.[11] 1840. december 18-án Pierre Berthier visszahívta az École des Mines-be a „docimasia” tanszék tansársegédi állására.[12] Ugyanekkor kinevezték az Annales des Mines folyóirat szerkesztő-bizottsági titkárhelyettesévé. 1841-től magántanárként az École polytechnique kémiaoktatását is ellátta.

1843. április 19-én Párizsban megnősült, elvette Rose Henriette Jenny Hachette-t (Jean Nicolas Pierre Hachette(wd)-nek – aki Gaspard Monge asszisztenseként részese volt az École Polytechnique megalapításának – a leányát). Egy gyermekük, Louise Jenny Ebelmen, 1849-ben született meg.[12][13]

1845-től az École des Mines I. osztályú vegyészprofesszori székébe került, párhuzamosan pedig Lajos Fülöp király 1845. április 5-én kelt határozatával mérnökként a sèvres-i porcelánmanufaktúra(wd) segédügyintézői feladatkörével is megbízta.[12] A kerámia előállításra szakosodott mérnök nagy hírnévre tett szert a manufaktúra magas hőfokú kemencéinek felhasználásával kidolgozott „száraz módszerrel történő” kristályos ásványok előállításában. 1847. október 14-én a sèvres-i manufaktúra igazgatójává nevezték ki.[14][5] Itt megszervezte a manufaktúra múzeumát és jelentős előrelépést tett az iparág fejlesztésében: amelynek során a kiégetéshez a fát szénnel helyettesítették, hozzájárult a jobb és gazdaságosabb öntési eljárások kifejlesztéséhez, amely lehetővé tette, hogy nagyméretű, kifogástalanul könnyű és tiszta formájú darabokat kapjanak, valamint megújította a lágy porcelán és a fémzománc gyártását, amelyet előtte elhanyagoltak.[5] Tökéletesítette az addig csak tányérok és kémiai eszközök gyártására használt öntési eljárást, amelyet kétféle, ugyancsak nehezen beszerezhető terméktípus megformálására alkalmazott: extra vékony tárgyak, csészék, csészealjak és Japán utánzatú vágott darabok, valamint nagyméretű termékek, mint a Klagmann-váza[15] és az 1,14 méter átmérőjű Feuchère-kupa.[16][17][18]

1847 áprilisában a francia Becsületrend lovagi címét nyerte el.[5]

 
Ebelmen a halálos ágyán, 1852. Louis-Rémy Robert felvétele

1847. június 25-én I. osztályú mérnökké léptették elő (később, halála hónapjában egy 1852. március 8-i rendelet bányafőmérnöki rangot adományozott neki).[12]

1848-ban megkapta a Conservatoire National des Arts et Métiers kerámia tanszékét.[19]

1849-ben tagja volt a Nemzeti Kiállítás központi zsűrijének, 1851-ben pedig a francia kerámiaipart képviselte a londoni világkiállításon a nemzetközi zsűri tagjaként. Ebből az alkalomból Angliában a legjelentősebb tudósokkal találkozott, különösen Michael Faraday-vel, aki meghívta őt, hogy vegyen részt mellette a londoni Királyi Intézet előtt tartott előadás utolsó óráján, és ezt az órát teljes egészében a fiatal francia tudósnak a kristályos ásványok és drágakövek reprodukciójával kapcsolatos munkája bemutatására szentelte.[5]

Alig néhány hónappal Franciaországba való visszatérése és a kiállításról szóló beszámoló megírása után Ebelmen agyhártyagyulladást kapott, amely néhány óra alatt elragadta családjától, barátaitól. 1852. március 31-én halt meg.

Műszaki és tudományos munkáiSzerkesztés

Fő kutatótevékenysége a következő témákra vonatkozott:

  • a kohászati kemencékben lejátszódó reakciók: a kohógázok összetételének kutatása, a karbonizáció elmélete és a vasércek redukciója,
  • az ásványok és kőzetek lassú átalakulása a természetben,
  • kristályok vagy kristályosodott ásványok mesterséges előállítása. 1847-ben felfedezett egy nagyon egyszerű szintézismódszert a „kristályos ásványok száraz úton történő előállítására”, és ezt a módszert 1847 és 1848 között alkalmazta ásványfajok reprodukálására, hogy mesterségesen több milliméteres kristályokkal rendelkező drágakövet nyerjen. (spinell, smaragd, peridot, korund stb.).
  • Tanulmányozta az urán vegyületeit, sőt a szerves kémia területén is folytatott kutatásokat. Alkalmazta a kémia tudományát a Föld geológiai történetére, s felismerte, hogy a kőzetek átalakulásának jelenségei és a légköri levegő összetétele között szükségszerűen összefüggés áll fenn.[20]
  • Különösen figyelemre méltó az a mű, amely a rétegzett kőzetek változásával foglalkozik a légköri tényezők és a beszivárgó víz hatására (1851). Ez a Mémoire sur les Altérations des roches stratifiées című volt az utolsó munka, amelyet Ebelmen a Francia Természettudományi Akadémia (Académie des Sciences) elé terjesztett 1851. december 22-én.[21]

Korunkra nagy jelentőséget nyert az 1845-ben megfogalmazott teóriája, mely szerint a légköri CO2-változások hőmérsékletváltozásokat idézhetnek elő a Föld felszínén.[22][23] Amint azt Sur les produits de la décomposition des espèces minérales de la famille des silicates című, 1845-ből származó művében írta:

„(...) az ősi földtörténeti időkben az atmoszféra sűrűbb és gazdagabb volt szénsavban, és talán oxigénben is, mint napjainkban. A gázburok nagyobb nehézkedésének a naphő [okozta] nagyobb mértékű kondenzációval és sokkal intenzívebb légköri jelenségekkel kellett együtt járnia. A légkör természetének változásai kétségtelenül folyamatosan kapcsolatban álltak az egyes korszakokban élő szerves élőlényekkel (hatást gyakoroltak az egyes korszakok szerves életére)”.[24]

EmlékezeteSzerkesztés

 
Utcanévtáblája Párizs 12. kerületében
  • Neve szerepel az Eiffel-toronyra felírt 72 tudósé között.
  • 1885-től nevét viseli Párizs 12. kerületében a rue Ebelmen.
  • Az ő tiszteletére nevezték el a Nemzetközi Geokémiai Szövetség (International Association of Geochemistry – IAGC) által kiosztott Ébelmen-díjat.[25]

MűveiSzerkesztés

Az 1838 és 1841 közötti időszakban Vesoul körzet mérnökeként egymás után számos elemzést publikált az Annales des mines című folyóiratban. Első, Recherches métallurgiques című műve 1838-ból származik; ezt követte egy sor igen figyelemre méltó értekezés 1844-ig; mások csak 1851-ben jelentek meg.[12]

Louis Alphonse Salvétat(wd) összeállította Ebelmen csaknem összes jelentős tanulmányának gyűjteményes kiadását Michel-Eugène Chevreul bevezetőjével.

Az 1850. november 25-én a Francia Természettudományi Akadémia (Academie des Sciences) ülésén Salvétattal előadott értekezése:

Kézirata az 1836. évi, Franciaország több, főként déli területén tett földtani, néprajzi, ipari szempontú tanulmányútjáról Bouchepornnal az École nationale supérieure des mines de Paris (Mines ParisTech) könyvtárának gyűjteményében:

JegyzetekSzerkesztés

  1. a b Francia Nemzeti Könyvtár: BnF források (francia nyelven). (Hozzáférés: 2015. október 10.)
  2. a b SNAC (angol nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
  3. a b GeneaStar
  4. https://www.toureiffel.paris/fr/le-monument/tour-eiffel-et-sciences
  5. a b c d e f g Carnot, 1897.
  6. Emptoz, 1994. 481
  7. Született 1813. augusztus 9-én Gouda településen, Hollandiában Jean Jossse Benoit Declerk postamester és Marie Jeanne Cécile Coffyn fiaként. Az École Polytechnique-be az 1831-es évfolyamba, a 12. helyen lépett be, és 1833-ban 121 diák közül a 3. helyen hagyta el. Az École des Mines de Paris-t 1836-ban végezte el, a Corps des Mines tagja volt. Bányamérnökként 1837-ben Guillaume Manès(wd)-t követte a decazeville-i létesítmények irányításában. Vagyonának nagy részét haszon nélkül nyelte el az üzlet, és 1863-ban visszatért a bányász szakmához. Utódja, Edouard Dubois (1827–1876) csak két évig maradt ebben az átkozott pozícióban, mivel a társaságot 1862 májusában felszámolás alá helyezték. Declerket Lille-ben bányafőmérnöknek nevezték ki; 1872-ben visszautasította a Compagnie houillère de Béthune munkáinak igazgatói posztját. [1]
  8. Emptoz, 1994. 481. o.
  9. A franc-comtois az újlatin nyelvcsaládba tartozó oïl nyelv, amelyet Franche-Comtéban és Jura kantonban beszélnek. Ezt a nyelvet „Franc-Comtois”, „langue comtoise” vagy „parler comtois d'oïl” néven ismerik. A franc-comtois egy olyan nyelvcsoport része, amelyhez a pikárd, a vallon és a lotaringiai nyelvek tartoznak. Ezeknek a nyelveknek számos közös jellemzőjük van, köztük a germán hatás. Beszélőit comtophones-nak nevezik.
  10. Emptoz, 1994. 481
  11. Emptoz, 1994. 481. o.
  12. a b c d e Sauvage, 1852.
  13. Jacques Joseph Ebelmen adatai a Geneanet.org oldalán
  14. Alexandre Brongniart(wd), aki több mint negyven éven át nagyszerűen irányította ezt a tudományos és művészeti intézményt, olyan tudóst keresett, aki képes volt folytatni a munkáját, és Ebelmenre esett a választása, bár csak a munkája révén ismerte. Ezt a kinevezést Lajos Fülöp király megerősítette, és a fiatal tudóst először Brongniart asszisztensévé, majd Brongniart 1847-ben bekövetkezett halála után a gyár teljes jogú igazgatójává nevezték ki.
  15. Jules Klagman 1852–1857 között tervezett Vase de l’Agriculture műve. Magasság: 67,0 ; Szélesség: 37,0 cm. © Musée d’Orsay, Dist. RMN-Grand Palais
  16. Feuchère-váza, 1852. Manufacture de Sèvres Vase „Feuchère” (d'une paire) en 1852 vase en porcelaine dure de Sèvres. Magasság: 50,0 ; Szélesség: 25,5 cm. Musée d’Orsay, Dist. RMN-Grand Palais
  17. Talapzatos asztal, 1850. Louis-Pierre Schilt által tervezett nagy méretű porcelánfelület.
  18. Lechevallier-Chevignard, Georges, 1908.
  19. Cahiers d’histoire du CNAM, 2014
  20. Felvetette (1845, 1847, 1848) egy mély szénciklus létezését, amelyben a vulkáni gázok visszavezetik a légkörbe és az óceánba a szerves maradványokban és a karbonátos kőzetekben eltemetett szén-dioxidot. Ez a munka 150 évig nagyrészt feledésbe merült, mígnem Robert A. Berner (1935–2015), a Yale Egyetem munkatársa újra felfedezte és népszerűsítette.
  21. Fourquet, Émile 1929.
  22. Anne-Sophie Boutaud: Comment la carotte a révolutionné la climatologie. lejournal.cnrs.fr (2020. márc. 11.)
  23. Ebelmen, Jacques-Joseph: Sur les produits de la décomposition des espèces minérales de la famille des silicates: In: Recueil des travaux scientifiques de M. Ébelmen,.... Tome second. 1-55. oldal. (franciául) Annales des Mines, VII. évf. (1845) 3–66. o. Hozzáférés: 2022. aug. 1.
  24. "(...) aux anciennes époques géologiques l’atmosphère était plus dense et plus riche en acide carbonique, et peut-être en oxygène, qu’à l’époque actuelle. À une plus grande pesanteur de l’enveloppe gazeuse devaient correspondre une plus forte condensation de la chaleur solaire, et des phénomènes atmosphériques d’une bien plus grande intensité. Les variations dans la nature de l’air ont été sans doute constamment en rapport avec les êtres organisés qui vivaient à chacune des époques." Recueil des travaux scientifiques de Monsieur Ebelmen 2. kötet, 3. rész, 55. oldal
  25. Az Ebelmen-díjat, amely az IAGC által odaítélt három fő tudományos díj egyike, 2007-ben alapították Jacques-Joseph Ebelmen francia kémikus tiszteletére. A díj kétévente adományozható egy 35 évnél fiatalabb, különleges érdemeket szerzett és kiemelkedően ígéretes geokémikusnak. Fudan Unicersity. Department of Environmental Science and Engineering weboldala

FordításSzerkesztés

Ez a szócikk részben vagy egészben a Jacques-Joseph Ebelmen című francia Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

ForrásokSzerkesztés