Jean-François Marmontel

francia történész és író
Ez a közzétett változat, ellenőrizve: 2020. április 30.

Jean-François Marmontel (Bort-les-Orgues, 1723. július 11.Habloville, 1799. december 31.) francia történész és író, az enciklopédista mozgalom tagja.

Jean-François Marmontel
Született1723. július 11.[1][2][3][4][5]
Bort-les-Orgues
Elhunyt1799. december 31. (76 évesen)[1][2][3][4][5]
Saint-Aubin-sur-Gaillon
Állampolgárságafrancia
SzüleiMarianne Gourdes
Martin Marmontel
Foglalkozása
Tisztsége
  • member of the Council of Elders
  • seat 17 of the Académie française (1763. november 24. – 1799. december 31.)
  • a Francia Királyság hivatalos történetírója (1772–)
  • perpetual secretary of the French Academy (1783. november 27. – 1799. december 31.)
Halál okaagyi érkatasztrófa
SírhelyeSaint-Aubin-sur-Gaillon
A Wikimédia Commons tartalmaz Jean-François Marmontel témájú médiaállományokat.
SablonWikidataSegítség
Jean-François Marmontel

Életpályája

szerkesztés

Szegény családba született. A jezsuitáknál tanult Mauriacban, majd Clermont-ban és Toulouse-ban. 1745-ben Voltaire tanácsára, irodalmi sikerek reményében Párizsba utazott. 1748 és 1753 között sikeres tragédiákat írt, amelyek ugyan mérsékelt sikert arattak a színpadon, ám ahhoz elegendőnek bizonyultak, hogy Marmontel bekerüljön az irodalmi körökbe.

Az Encyclopédie-ba jelentős kritikai erőt és rálátást tanúsító cikksorozatot írt, ami gyűjteményes formában Éléments de Littérature címen a francia klasszikusok között is megállja a helyét. Számos vígoperát is írt. A Gluck-Piccinni vitában Piccini lelkes híve volt, akit a Didon (1783) és a Pénélope (1785) című műveiben is támogatott.

1758-ban elnyerte Madame de Pompadour pártfogását, aki közszolgálati állást szerzett a számára, valamint szerkeszthette a Le Mercure című hivatalos folyóiratot, ebben indította útjára 1761-ben Contes moraux (Erkölcsi mesék) című híres sorozatát. Ezeknek a történeteknek egyrészt páratlanul kicsiszolt a stílusuk, de főként a XV. Lajos uralkodása alatti francia társadalomról készült bájos grafikák és képek elévülhetetlen érdemei voltak. A szerző egy szatíra miatt rövidebb ideig a Bastille-ba került.

1763-ban a Francia Akadémia tagjává választották. Az 1767-ben megjelent Bélisaire című románca vallási türelemről szóló fejezete miatt vált jelentőssé, ami a Sorbonne cenzúráját és a párizsi érsek figyelmét is magára vonta. Marmontel a Les Incas (1778) című munkájában vágott vissza, amelyben az amerikai spanyol kegyetlenségeket a megszállók vallási fanatizmusára vezette vissza.

Megkapta Franciaország történésze (1771), az Akadémia titkára (1783) és a Lycée történész professzora címeket (1786).

A francia forradalom szegénységbe taszította. A jakobinus terror ideje alatt visszatért Évreux-be, majd nem sokkal később egy villában rejtőzött el Habloville-ben. Itt írta az 1804-ben, négy kötetben megjelent Mémoires d'un père című munkáját, ami egy festői visszatekintés volt életére. A portrék gyűjteménye két fontos uralkodói periódus irodalomtörténetét ölelték fel egészen a több, mint fél évszázaddal azelőtt Clermont-ban megismert nagytiszteletű Jean Baptiste Massillontól Mirabeau-ig. A könyvet névlegesen gyermekei okulásának céljával írta, saját gyermekkoráról is tartalmaz egy tökéletesen kimunkált képet.

1797-ben egy rövid párizsi tartózkodást követően, miután a Conseil des Anciens címre megválasztották, Habloville-ben halt meg.

Marmontel több alkalommal is Madame Geoffrin házában lakott és rendszeresen jelen volt a művészek számára rendezett híres vacsorákon, örömmel látták mindenhol, ahol az enciklopédisták megfordultak. Ezek az események nagyszerű alkalmaknak bizonyultak portréi megtervezéséhez.

Tragédiák

szerkesztés
  • Denys le Tyran (1748)
  • Aristomène (1749)
  • Cléopâtre (1750)
  • Heraclides (1752)
  • Egyptus (1753)

Vígoperák

szerkesztés
  • A legjobbnak tartott vígoperái: Sylvain (1770), Zémire et Azore (1771).

Történészként

szerkesztés
  • 1788-ban egy csekély értékkel bíró művet írt a kormányzás történetéről.
  • Bélisárius; ford. Zalányi Péter; Református Kollégium Ny., Kolozsvár, 1773
  • Díszes erköltsekre tanító beszédek, mellyeket nagyobb rész szerént Marmontel írásaiból öszve-szedegettetvén magyarrá ford. Kónyi János; Vaingand-Koepf, Pest, 1775
  • Erköltsi mesék; ford. Báróczi Sándor; Trattner, Bécs, 1775
  • Belisarius; ford. Dániel István; Református Collegium, Kolozsvár, 1776
  • Erköltsi mesék, mellyeket frantziából fordított Barótzi Sándor / Erkölcsi levelek. Dusch után; ford. Baróczi Sándor; Trattner, Pest, 1814
  • A szép Anikó. Elbeszélés Marmontel után; átdolg. Kazinczy Ferenc, bev. Veszely Ödön; Franklin, Bp., 1893 (Olcsó könyvtár)
  • Erköltsi mesék, mellyeket frantziából fordított Bárótzi Sándor; in: Érzelmes históriák. Válogatás a magyar szentimentalizmus korának kedvenc olvasmányaiból; vál., szerk., jegyz., utószó Lőkös István, ford. Kazinczy Ferenc; Magvető, Bp., 1982 (Magyar Hírmondó)

Lásd még

szerkesztés
  1. a b Integrált katalógustár (német nyelven). (Hozzáférés: 2014. április 28.)
  2. a b BnF-források (francia nyelven). (Hozzáférés: 2015. október 10.)
  3. a b SNAC (angol nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
  4. a b International Music Score Library Project. (Hozzáférés: 2017. október 9.)
  5. a b Discogs (angol nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)

Külső hivatkozások

szerkesztés