Főmenü megnyitása

João Fernandes Vieira (Funchal, 1613 – Olinda, 1681) portugál szabadsághős, a pernambucói felkelés vezetője, Pernambuco felszabadítója.

João Fernandes Vieira
Ismeretlen festő (Pernambuco, Museu do Estado de Pernambuco)
Ismeretlen festő (Pernambuco, Museu do Estado de Pernambuco)
Született Francisco de Ornelas Moniz Júnior
1613[1]
Faial (Madeira)
Elhunyt 1681 (67-68 évesen)[1]
Olinda
Állampolgársága portugál
Foglalkozása katona
A Wikimédia Commons tartalmaz João Fernandes Vieira témájú médiaállományokat.
Mellszobra (Funchal, Városi kert)

FiatalságaSzerkesztés

Származása némileg bizonytalan: apja újkeresztény és valószínűleg mészáros[2] volt; anyjának egy közelebbről meg nem nevezett néger nőt tartanak – erről a körülményről a portugál történetírás sokáig szemérmesen hallgatott.[3] Ezek szerint a Brazíliába áttelepült João Fernandes háromszorosan (újkeresztény, mulatt és szigetlakó jöttment volta miatt) is hátrányos helyzetben kezdte dél-amerikai pályáját.

A Pernambuco melletti Olindában telepedett le, és ültetvényesként meggazdagodott, a helyi közösség azonban csak azután fogadta el, hogy feleségül vette egy gazdag nemesember, Francisco Berenguer de Andrade lányát.

Együttműködés a hollandokkalSzerkesztés

Amikor a Holland Nyugat-Indiai Társaság csapatai 1630. február 15-én elfoglalták Pernambucót, majd másnap Olindát, legtöbb ültetvényeshez (moradorhoz) hasonlóan nyugodtan fogadta a változást, ami a portugálok számára lényegében nem különbözött az addigi spanyol uralomtól. Akárcsak több, hasonló helyzetű társa, aktívan együttműködött a Nassaui János Móric kormányzatával.

Ennek az időszaknak három külső esemény vetett véget:

A pernambucói felkelésSzerkesztés

 
João Fernandes Vieira.

Még 1644-ben Vieira elkezdett puccsot szervezni Pernambucóban és vidékén a holland uralom ellen, ám az összeesküvést 1645-ben leleplezték, és ekkor Vieira addig összegyűjtött kis, rosszul felfegyverzett csapatával megtámadott egy holland erődítményt Recife közelében, ám a rövid küzdelemben vereséget szenvedett. Ezután vagyonából felfegyverezte a lázadókat. A holland uralommal mind elégedetlenebb portugálok tömegesen csatlakoztak hozzá. Vieira rendkívül tehetséges partizánvezérnek bizonyult, és főleg négerekből és indiánokból toborzott, a helyi viszonyokat jól ismerő, az éghajlathoz szokott csapatai sorozatos rajtaütésekkel zaklatták a hollandokat. Mivel azonban se az anyaországból se a többi portugál kolóniából nem kaptak támogatást, a hollandok apránként visszahódították a tartományt a felkelőktől. Vieira a válságos helyzetben ki tudott tartani addig, amíg segítséget nem kapott Andre Vidal de Negreirostól. Az erősítés birtokában a felkelők ellentámadásba lendültek, és a Guararapes domboknál nyílt ütközetben kétszer is (1648 április 19., 1649. február 19, Francisco Barreto parancsnoksága alatt) legyőzték a hollandokat, akik ezután beszorultak Recifébe. Új Hollandia fővárosát és fő erősségét és vele minden, még megmaradt brazíliai hódításukat a hollandok öt év múlva, 1654 januárjában, a Fort Milhon erőd eleste után adták fel.

A győzelem utánSzerkesztés

A hollandok kiűzése után nemcsak a brazíliai telepesek halmozták el válogatott elismerésekkel, de a királyi udvar is.

Egy időre (1655–1657) Paraíba, majd (1658. április 18. – 1661) Angola kormányzójává nevezték ki.[5] Ezután lemondott minden hivataláról, visszavonult a közélettől, és élete hátralevő két évtizedében egyszerű ültetvényesként élt.

EmlékezeteSzerkesztés

Hosszú kollaborációs időszaka miatt az utókor sokáig ellentmondásosan ítélte meg,[6] de már hosszabb ideje egyértelműen a legnagyobb portugál szabadsághősök közé sorolják.

Több brazíliai városban, így

utcát neveztek el róla.

Vieira és Andre Vidal de Negreiros közös emlékműve ugyancsak Pernambucóban áll.

Szülővárosában, Funchalban, a Városi kertben áll mellszobra.

Olindai házában emlékmúzeumot rendeztek be.[7]

JegyzetekSzerkesztés

ForrásokSzerkesztés