Kádár Miklós

(1904–1971) magyar ügyvéd, jogász, egyetemi tanár

Kádár Miklós (Budapest, 1904. november 15. – Budapest, 1971. szeptember 27.)[2][3][4] jogász, ügyvéd, egyetemi tanár, az állam és- jogtudományok kandidátusa (1952).

Kádár Miklós
Született 1904. november 15.[1]
Budapest
Elhunyt 1971. szeptember 27. (66 évesen)[1]
Budapest XII. kerülete
Állampolgársága magyar
Házastársa Váradi Sarolta
(h. 1930–1971)
SzüleiKádár Jakab
Neumann Mária
Foglalkozása
Iskolái Eötvös Loránd Tudományegyetem
Sírhely Farkasréti temető

ÉleteSzerkesztés

Kádár (1891-ig Kohn) Jakab kereskedő és Neumann Mária gyermekeként született izraelita családban.[5] A Budapesti Tudományegyetemen szerzett oklevelet. Ezután ügyvédként dolgozott. 1938-ban kikeresztelkedett a római katolikus vallásra.[6] A második világháború alatt az antifasiszta ellenállás tagja volt. 1945 után kiemelkedő szerepet játszott a népi igazságszolgáltatás kiépítésében. Az Országos Ügyvédi Tanács elnöke volt, majd 1946 és 1949 között a Budapesti Ügyvédi Kamara főtitkára. Ezt követően az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán a büntetőjogi tanszék tanszékvezető tanára lett, illetve 1971-ben bekövetkezett haláláig a Jogtudományi Közlöny felelős szerkesztője. A büntetőjogtudomány nemzetközi tekintélyű tudósa, a fiatal jogásznemzedék nevelője volt. A szocialista országok büntetőjogászai között ő volt az első, akt beválasztottak a Nemzetközi Büntetőjogi Társaság (Association International du Droit Pénal, AIDP) tagjai közé és később a szervezett alelnöke lett haláláig. Tagja volt a Szakszervezetek Országos Tanácsának.

Felesége Váradi Sarolta volt, akit 1930. január 11-én Budapesten vett nőül.[6] Lánya dr. Kádár Anna.

A Farkasréti temetőben helyezték végső nyugalomra.[3]

Főbb műveiSzerkesztés

  • A szovjet büntetőjogról (Budapest, 1951)
  • Magyar büntetőjog. Általános rész (egyetemi tankönyv, Budapest, 1952)
  • A büntetőjog általános tanai (Kálmán Györggyel, Budapest, 1966)

Díjai, elismeréseiSzerkesztés

  • Munka Érdemrend (1960)
  • Munka Érdemrend arany fokozata (1969)

JegyzetekSzerkesztés

ForrásokSzerkesztés