Károlyi Gyula-kormány

Károlyi Gyula magyarországi kormánya (1931–1932)
Ez a közzétett változat, ellenőrizve: 2018. szeptember 12.

A Károlyi Gyula-kormány gróf Bethlen István 1931 augusztusi lemondása után került hatalomra. Károlyi kisebb rutinnal és tapasztalattal, de a bethleni konszolidációt kívánta folytatni. A gazdasági válságot követően szaporodtak a tüntetések, sztrájkok és a szélsőséges szervezetek – kommunisták, Gömbös-féle fajvédők, kaszás-keresztesek (nemzetszocialisták) – egyaránt erősödtek. A kormány számára egyfajta megoldást kínált a statárium bevezetése, melyre a biatorbágyi merénylet szolgáltatott ürügyet. Károlyi helyzetén viszont a statárium bevezetése sem segített, így rövidesen át kellett adnia a helyét egy erősebb kezű és a válságból kiutat ígérő kormánynak, a Gömbös-kormánynak.

Károlyi Gyula-kormány
(1931. augusztus 24.1932. október 1.)
Időhossz1 év, 1 hónap
KormányfőKárolyi Gyula (miniszterelnökként)
ÁllamfőHorthy Miklós (kormányzóként)
Államformakirályság

PártokEgységes Párt,
Keresztény Gazdasági és Szociális Párt
Előző kormány
Következő kormány
Bethlen-kormány
Gömbös-kormány

Kormánytagok

szerkesztés
Tisztség Név Párt
Miniszterelnök Károlyi Gyula Egységes Párt
Kereskedelemügyi miniszter Kenéz Béla Egységes Párt
Igazságügyminiszter Zsitvay Tibor Egységes Párt
Honvédelmi miniszter Gömbös Gyula Egységes Párt
Népjóléti és munkaügyi miniszter
A minisztériumot 1932. június 30-án megszüntették
Ernszt Sándor – 1931. december 16-ig
Károlyi Gyula – 1932. június 30-ig
KGSZP
Egységes Párt
Földművelődésügyi miniszter Ivády Béla – 1932. február 4-ig
Purgly Emil
Egységes Párt
Egységes Párt
Pénzügyminiszter Károlyi Gyula – 1931. december 16-ig
ifjabb Korányi Frigyes
Egységes Párt
Egységes Párt
Vallás- és közoktatásügyi miniszter Ernszt Sándor 1931. december 16-ig
Karafiáth Jenő
KGSZP
Egységes Párt
Külügyminiszter Walko Lajos Egységes Párt
Belügyminiszter Keresztes-Fischer Ferenc Egységes Párt
Tárca nélküli kisgazda miniszter Mayer János – 1931. december 16-ig Egységes Párt
( kisgazda frakció )
Pénzügyminisztériumi államtitkár, miniszteri hatáskörrel
1931. augusztus 24. – december 16. között
Vargha Imre Egységes Párt