Kövér Kálmán

(1841–1926) magyar orvos, gyermekgyógyász

Kövér Kálmán (Jászberény, 1841. október 26. – 1926. augusztus 22.)[1] orvosdoktor, gyermekorvos, királyi udvari tanácsos.

Kövér Kálmán
Született1841. október 26.
Jászberény
Elhunyt1926. augusztus 22. (84 évesen)
Állampolgárságamagyar
Foglalkozása
IskoláiPesti Királyi Tudományegyetem (–1868, orvostudomány)
SablonWikidataSegítség

Élete szerkesztés

Gimnáziumi tanulmányait szülőhelyén és Egerben végezte, miközben az egri főegyházmegye növendékpapja lett, később azonban a természettudományok iránti hajlamát követve, a papi pályát elhagyta és 1862-ben a budapesti orvosi egyetem hallgatója lett. 1867-ben a pesti szegény gyermekkórház segédorvosává választatott meg. 1868-ban orvosdoktorrá avatták és ugyanakkor felavatási ösztöndíjat nyert. Mint Bókay János egyetemi tanár segéde a gyermekkórházban több mint három évig működött. 1871-ben a vallás és közoktatási minisztérium a porosz- és szászországi kumiszgyógyintézetek látogatásával bízta meg, hogy eme keleten híressé vált lótejbor orvosi hatását a tüdővész ellen tanulmányozza és arról véleményes jelentést tegyen. (Ide vonatkozó ismertetéseit az Orvosi Hetilap 1871-1872. évfolyama ismertette.) Felterjesztése folytán a magyar kormány nálunk felállítani szándékolt kumiszgyógyintézet tervét teljesen elejtették. 1876-ban belügyminiszteri engedéllyel a székesfővárosban nyilvános gyermek-gyógyintézetet nyitott.

Cikkei az Orvosi Hetilapban (1866. Sebesültek körül tett tapasztalatok, különös tekintettel a gipszkötésre, 1869. Belindek maggali mérgezésről, Közlemények a szegény gyermek-kórházból, Enyvvédtömlőkről, 1870. A szerzett agyvizkór idült alakjáról, A víziszonyról, 1871. A bőr alá fecskendezési gyógymód értéke a gyermekgyógyászatban, A gyermekápolásról, 1872. A prágai gyermekkórházról, A stettini gyermekkórházról, A bécsi lelenczházról, 1874. Adatok a himlő gyógytanához); a lipcsei Jahrbuch für Kinderheilkundeban a gyermekápolásra és a gyermekbetegségekre vonatkozólag számos értekezés, cikk és műbírálat jelent meg tőle.

Jegyzetek szerkesztés

  1. Budapesti Hírlap, 1926. augusztus 26., 192. szám, 8. oldal.

Források szerkesztés

További információk szerkesztés

  • A Pallas nagy lexikona, az összes ismeretek enciklopédiája. 1-16 k. (17-18. pótk. Szerk. Bokor József). Bp., Pallas-Révai, 1893-1904.