Kalka menti csata

mongol győzelem az óorosz fejedelmek felett

A Kalka menti csata 1223. május 31-én zajlott a mai Ukrajnában, a Kalka(wd) folyó mellett az orosz fejedelemségek, a velük szövetséges kunok és a Mongol Birodalom felderítő seregei között. A csata az óorosz[* 1] fejedelmek megsemmisítő vereségével végződött, megnyitva az utat a mongolok kelet-európai hódításai (a tatárjárás) előtt és évszázadokra megszabva az orosz fejedelemségek fejlődésének útját.

Kalka menti csata
Térkép
Kalka menti csata (Oroszország)
Kalka menti csata
Kalka menti csata
Pozíció Oroszország térképén
é. sz. 47° 15′ 03″, k. h. 37° 29′ 44″47.250789°N 37.495686°EKoordináták: é. sz. 47° 15′ 03″, k. h. 37° 29′ 44″47.250789°N 37.495686°E
A Wikimédia Commons tartalmaz Kalka menti csata témájú médiaállományokat.
A megtámadott és leigázott kun kánságok (a térképen Kipchak Khanates) hatalmas területen feküdtek.
A térképen sötét kékeszölddel jelölve azon óorosz fejedelemségek, amelyek csapatokat küldtek a csatába
Mongol hadjáratok, balra fent a Szübötej 1222–23-as nyugati hadjárata

A csatát a Kalka partján vívták, a mai Doneck és Mariupol közötti térségben. A szembeálló felek létszámára vontakozó adatok még az általában hitelesnek tekinthető forrásokban is rendkívül erősen szóródnak. Modern becslések szerint az orosz oldalon 15–30 ezer fő vehetett részt a harcokban, a mongol oldalon pedig mintegy 20 ezer.[1][2]

Előzmények

szerkesztés

Dzsingisz mongol nagykán terjeszkedésnek indult mongol birodalma megtámadta a Hvárezmi Birodalmat.Az első nagy győzelmek után Szübötej bagatur és Dzsebe nojon mintegy 30 000 fős sereggel II. Mohammed hvárezmi sahot üldözték, a sah azonban a Kaszpi-tenger egyik szigetére menekült. Ekkor a két hadvezér azt az utasítást kapta a nagykántól, hogy végezzenek felderítő hadjáratot a Kaszpi-tenger körül. 1222-ben átkeltek a Derbenti-kapu, azaz betörtek Európába és a Kaukázus északi előterében leverték az alánokat, majd Kötöny kunjait.[1]

Kötöny veje, a halicsi fejedelem Merész Msztyiszlav udvarában kért segítséget a támadók ellen. A Novgorodi első krónika szerint a kán elhalmozta ajándékaival a fejedelmet, majd ezt mondta neki: „Ma a tatárok elvették a földünket, de holnap eljönnek és elveszik a tiédet is.”

A halicsi fejedelem ezután 1223. március közepére gyűlést hívott össze Kijevbe, amelyen minden jelentősebb orosz fejedelem részt vett. Itt megegyeztek a kunoknak nyújtandó katonai segítségről, és húsvétra (1223. április 23.) gyülekezőt hirdettek Zarub(wd) városához, a Dnyeper egyik fontos átkelőhelyéhez Kijevtől délre. [3]

A mongolok több küldöttséget küldtek a fejedelmekhez, megígérték, hogy nem támadnak a fejedelemségekre és csak azt kérik, hogy ellenségeiket, a kunokat szolgáltassák ki nekik (ahogy később ugyanezt követelték IV. Béla magyar királytól is). Msztyiszlav és társai azonban bíztak a győzelemben, és nem engedtek, sőt a szlávok megölték az egyik mongol küldöttség tagjait.

A 15–30 ezer fősre becsült orosz sereg Zarubtól vízi úton indult tovább délre. A részt vevő fejedelmek névsora névsora igen tekintélyes volt: Msztyiszlav Romanovics, az ő veje Andrej, Alekszandr Dubroveckij, Msztyiszlav Szvjatoszlavics a fiával, Oleg Kurszkij, a putivli és tubcsevszki fejedelmek, Vlagyimir Rjurikovics, Msztyiszlav Msztyiszlavics, Danyiil Romanovics, Msztyiszlav Jaroszlavics, Izjaszlavl Ingvarevics, Szjatovszlav Janevszkij, Szvjatoszláv Rurikovics Sumi és Jurij Neszvizsszkij, seregek Kijevből, Csernyigovból, Szmolenszkből, Halicsból, a volhiniai Vlagyimirből, Luckból és mások. Ez volt a mongol kor előtti Rusz legnagyobb hadi vállalkozása.[2]

Az orosz sereg egy mongol előőrs nyomában déli irányban haladt a Dnyeper mentén mintegy 400 kilométert. Az egyes fejedelmek csapatai külön vonultak, táboroztak, tényleges együttműködés közöttük nem volt. A sereg május 12–13-án érte el a Dnyeper nagy kanyarulatát a mai Dnyipro térségében, ahol átkeltek a folyó bal partjára. Ekkor történt az első összecsapás a mongolokkal: Merész Msztyiszláv halicsi fejedelem ezer fős kíséretével és kun csapatokkal átkelt a folyón, szétverte a mongol előörsöt, amelynek maradéka a sztyeppe mélyébe menekült.[2]

Az orosz sereg kilenc napon át, kilenc kisebb folyón átkelve követte csaknem 200 kilométer mélyen a mongolokat a pusztába, amíg elérték a Kalka folyót vagy folyókat. Modern kutatások szerint valószínűleg két Kalka folyó is volt, az első Kalka a Karatis folyóval, a második pedig a Kalcsikkal(wd) azonosítható, a csata így a korábban feltételezettnél nagyobb területen bontakozhatott ki.[2]

A halicsi, kijevi és csemyigovi fejedelmeknek más-más helyen volt a táboruk. A kijevi fejedelem egy sziklás, nehezen megközelíthető helyen helyezte el seregét, ami a mai Kammennüje mogili (kősírok) néven ismert természetvédelmi területtel azonosítható.[4]

Valószínűleg május 28-án érkeztek az orosz-kun csapatok a helyszínre, majd a mongolokkal történt kis összecsapás után szétoszlottak, azokat üldözendő, bekerítendő. A kijevi fejedelem, Msztyiszláv Romanovics délre haladt a Karatis folyó mentén, a többi fejedelem a csapataival észak felé vonult. A szmolenszki Vlagyimir Rjurikovics és a csernyigovi Msztyiszlav Szvjatoszlavics a fiával, Jurijjal, és más fejedelmekkel külön táborban helyezkedett el valahol a két Kalka folyó között. A legerősebb, halicsi sereg átkelt a második Kalkán is, így az orosz seregek körülbelül 20 kilométer mélyen szóródtak szét.[4]

A Kalka menti csata az oroszok elhelyezkedéséből is következően csaták sorozata lehetett. A mongol csapatok a számukra hadgyakorlatokként is szolgáló, több tíz kilométert is átkaroló körvadászataikból (nerge) ismert átkaroló hadműveletet alkalmazva egyenként bekerítették és megsemmisítették az orosz seregeket.[4]

A szláv-kun sereg nagysága és a mongolok hátrálása elbizakodottá tette az orosz fejedelmeket, ugyanakkor a szláv sereg különböző részei az üldözés közben nem tudtak egyforma sebességgel haladni. A színlelt menekülés mongol taktikája (mangudai) ezúttal is bevált. A könnyelműen előretörő seregrészeket hamar bekerítették és lemészárolták. A kijevi fejedelem szekérvárral megerősített táborát a Kamennüe mogili gránitsziklás területén három napig ostromolták a tatárok. Csak azután sikerült az oroszokat megadásra bírni, hogy a mongolok megesküdtek: nem ontják vérüket. A mongolok május 31-én, a győzelmi lakomán az elfogott orosz vezérek, köztük a kijevi fejedelem, Msztyiszlav, Andrej és Alekszandr Vszevolodovics Dubroveckij testére pallókat fektettek, és azokon tartották meg a győzelmi ünnepséget, miközben a fejedelmek megfulladtak, így vérontás nélkül haltak meg.[4]

A legnagyobb veszteségek a csata utáni menekülés közben, május 28. és június 5. között érték az orosz sereget, ez idő alatt hat fejedelem és három bojár veszett oda.[4] A mongol taktika egyik szokásos eleme volt a körbezárt és erősen védekező ellenfél számára nyitott kapu, mintegy távozási lehetőség. (Ezt Muhinál is alkalmazták.) Az így menekülésre ösztönzött ellenfelet azután hátulról, üldözés közben kevesebb veszteséggel semmisíthették meg, mint a védekező állásukban.

Következményei

szerkesztés

A mongolok a csata után Volgai Bolgárországon keresztül indultak vissza a központi területeikre, azonban Izz ad-Dín Ibn al-Aszír kortárs arab történetíró szerint a volgai bolgárok súlyos veszteségeket okoztak nekik, egyes források szerint csak négyezren tudtak elmenekülni. Ezekre a harcokra utalhat Julianus barát második jelentése is a pogány magyarok és a mongolok küzdelmeiről.[5]

A kalkai vereség sokkoló hatással volt az óorosz fejedelemségekre, összesen tíz helyi uralkodó veszett oda. A vereségben nagy szerepe volt a szláv erők egységes hadvezetése hiányának. A Szübötej vezette, tulajdonképpen felderítő szerepet végrehajtó mongol sereg az orosz fejedelemségek nagy többségének egyesült és a kunok által támogatott erőit verte meg. Ilyen mongol-ellenes orosz összefogásra később sokáig nem volt példa.

A csata és a menekülés fontos túlélői voltak Kötöny kun fejedelem és Merész Msztyiszlav halicsi fejedelem.

1226-ban meghalt Dzsocsi, Dzsingisz kán legidősebb fia, és az északnyugati ulusz (ország) kánja. Helyére a fia, a szinte még gyermek Batu került, felügyelőjéül, és tanárának pedig a nagy hadvezért, Szübötejt rendelték. Mivel korábban Dzsingisz Dzsocsinak adta a világ ezen részét, „egészen, míg csak a mongol lovak patái felverik a port”, Batu úgy döntött, ő majd véghez viszi a hódítást. Hatalmas sereggel tért vissza a dél-orosz területekre és sorra bevette és felégette az egyébként a kalkai csata óta egymással marakodó orosz hercegek központjait. Ezután olyan függésbe kényszerítette őket, amelyet csak 1380-ban, a kulikovói csata tudott megingatni.

Megjegyzések

szerkesztés
  1. A Kijevi Rusz és annak felbomlása idején, a 13. században a különböző keleti szláv fejedelemségek etnikailag még nem különültek el markánsan. A korabeli magyarok is oroszoknak nevezték őket mind. Ezért itt is az orosz, illetve óorosz elnevezést alkalmazzuk, tekintet nélkül arra, hogy később egyes csoportjaikból az orosz mellett kialakult a belarusz és az ukrán nép is.

Hivatkozások

szerkesztés
  1. a b Csiky2 74. o.
  2. a b c d Csiky 204. o.
  3. Csiky 203. o.
  4. a b c d e Csiky 205. o.
  5. Csiky2 175. o.
  • Csiky2: Csiky Gergely (történész): A kelet-európai hadjárat előtörténete - Mongol hódítások és portyák az északnyugati végeken Dzsingisz életében. In B. Szabó János (szerk) – Uhrin Dorottya (szerk): Mongol invázió Európa ellen (1236–1242). Budapest: Corvina. 2022. 71–75. o. ISBN 978 963 13 6814 7  
  • Csiky: Csiky Gergely (történész): Kalka (1223). In B. Szabó János (szerk) – Uhrin Dorottya (szerk): Mongol invázió Európa ellen (1236–1242). Budapest: Corvina. 2022. 203–206. o. ISBN 978 963 13 6814 7  
  • Font: Font Márta: A Kijevi Rusz. In B. Szabó János (szerk) – Uhrin Dorottya (szerk): Mongol invázió Európa ellen (1236–1242). Budapest: Corvina. 2022. 196–202. o. ISBN 978 963 13 6814 7  

További információk

szerkesztés