Főmenü megnyitása

A Kex 1969–1971 között létezett magyar rockegyüttes.

Kex
1970-es koncert a Budai Ifjúsági Parkban (Bianki Iván és Baksa-Soós János)
1970-es koncert a Budai Ifjúsági Parkban (Bianki Iván és Baksa-Soós János)
Információk
Eredet Magyarország
Aktív évek 19691971
Műfaj rock
Kapcsolódó előadók Babos Gyula
Somló Tamás
Závodi János
Földes László (Hobo)
Tagok
Baksa-Soós János – ének, gitár
Bianki Iván – gitár, cselló
Doleviczényi Miklós – zongora, gitár, fuvola
Imre Attila – basszusgitár, ének
Kisfaludy András – dob
A Wikimédia Commons tartalmaz Kex témájú médiaállományokat.

TörténeteSzerkesztés

 
A zenekar frontembere, Baksa-Soós János 2007-ben fiával, Baksa-Soós Attilával és Méhes 'Zuzu' Lóránttal

1968 decemberében alakult. Frontembere és motorja Baksa-Soós János volt. A klasszikus felállás tagja volt még Bianki Iván, Doleviczényi Miklós, Imre Attila és Kisfaludy András. Bár többnyire az Illés előzenekarának szerződtették őket és így viszonylag sok koncertet adhattak, az átlagos közönség nem értette zenéjüket. Koncertjeikre jellemző volt az állandó improvizatív készség mind a zenében, mind a színpadi megjelenésben. A Budai Ifjúsági Park-ban – saját közönségük előtt – performansz-okkal vegyített, felejthetetlen koncertjeiken játszották progresszív zenéjüket, melyre az improvizatív hangszerjáték, az erős billentyűs hangszerelésű hangzásvilág volt jellemző. Feldolgoztak több József Attila-verset is. A hivatalos zenei ízlésbe nem fért bele a Kex, egyetlen kislemezt rögzítettek (két dalt: Elszállt egy hajó a szélben / Család) és négy számukat vette fel a rádió. Baksa-Soós 1971-es kiválásával (az év őszén az NSZK-ba emigrált, korabeli hivatalos szóhasználattal disszidált) gyakorlatilag megszűnt a zenekar, bár a többi tag még másfél évig próbált együtt maradni, sikertelenül. Egy Kex-koncert szünetében lépett először színpadra Cseh Tamás is. Több alkalommal Hobo is énekelt velük. 2014. december 5-én pénteken a MOM Kulturális Központban a Kex Remake koncertjén felléptek a Kex együttes régi tagjai: Doleviczényi Miklós, Somló Tamás és Závodi János.

A zenekar tagjaiSzerkesztés

 
Doleviczényi Miklós - 2014
 
Kisfaludy András - 2014
  • Baksa-Soós János – ének, gitár
  • Bianki Iván – gitár, cselló
  • Doleviczényi Miklós – zongora, gitár, fuvola
  • Imre Attila – basszusgitár, ének
  • Kisfaludy András – dob

Kiegészítő tagokSzerkesztés

DiszkográfiaSzerkesztés

KislemezSzerkesztés

NagylemezSzerkesztés

  • Kex 1969-1971 CD (Mega Records, 1999)
  • Let's Cake LP (Moiras Records, 2006, 330 példány)
  • Csillagok, ne ragyogjatok - Kex a stúdióban és koncerten CD (Grund Records, 2013)
  • Kex Remake CD (Grund Records, 2014)

RádiófelvételekSzerkesztés

Külső hivatkozásokSzerkesztés