A kolloidkémia olyan területe a fizikai kémiának, amely az 1-1000 nm-es mérettartományba eső anyagok karakterisztikáját és jelenségeit vizsgálja. Ezen anyagok körébe tartoznak a filmrétegek, rostok, habok és pórusos anyagok is. A kolloidális részecskék mindhárom halmazállapotban előfordulhatnak, ezért a kolloidkémia a szilárd-gáz, szilárd-folyadék, szilárd-szilárd, folyadék-gáz és folyadék-folyadék állapotú rendszereket is vizsgálja. Habár a kifejezést sok esetben szinonímaként használják a felületi kémiával, valójában ez nem helytálló, mivel a kolloidkémia esetében a szétoszlatott részecskéknek az 1-1000 nm-es tartományba kell esniük legalább az egyik kiterjedésükben, míg a felületi kémiában nincs ilyen megkötés.[1]

Története[2]Szerkesztés

Michael Faraday angol fizikus és kémikus nevéhez fűződik a kolloidkémiát megalapozó első megfigyelések egyike. Az anyag elektromágneses tulajdonságainak tanulmányozásával elismerést szerzett tudós 1847-ben olyan rendszerről számolt be, amely folyadék közegből és a benne szétoszlatott arany részecskékből állt, majd ehhez a rendszerhez szervetlen sót adagolva színváltozás volt tapasztalható. Faraday figyelt fel először a látható fény hullámhosszánál kisebb kolloid részecskék fényszórására, amelyet később Tyndall-jelenségnek neveztek el John Tyndall ír fizikus után, aki szintén tanulmányozta a különböző kolloid rendszereken keresztülvezetett fény szóródását.

Thomas Graham skót kémikus 1860 környékén a különféle rendszerekkel kapcsolatos megfigyelései alapján az anyagokat két nagy csoportra osztotta: krisztalloidokra, melyek jól kristályosíthatók, valamint kolloidokra, melyeket nem lehet kristályosítani. A századforduló végére a témában járatos tudományos közösség két részre szakadt a kolloidok heterogén vagy homogén mivoltának kérdésében. Míg az oldatelmélet képviselői homogén rendszereknek, addig a szuszpenzióelméletet képviselők heterogén rendszereknek tekintették azokat.

Richard Zsigmondy magyar származású, osztrák kémikus és Henry Siedentopf megépítette az első ultramikroszkópot 1903-ban, mely eldönteni látszott a kérdést. Az ultramikroszkóppal láthatóvá vált, hogy az arany szolok parányi részecskéket tartalmaznak, melynek értelmében nem valódi oldatok, hanem heterogén rendszerek.

Peter Petrovich von Weimarn német kolloidkémikus behatóan tanulmányozta a kolloid rendszerekben a csapadékképződés kialakulását és feltételeit. Munkásságának köszönhetően bebizonyosodott, hogy a kolloid nem egy speciális anyagfajta, hanem az anyag állapotát leíró fogalom. Tehát kedvező körülmények között bármely anyag kolloid állapotba hozható.

AlkalmazásaSzerkesztés

Széles körben alkalmazzák, többek között az élelmiszeriparban, gyógyszeriparban, növényvédő szerek és kozmetikai szerek gyártásánál.

Kapcsolódó szócikkekSzerkesztés

JegyzetekSzerkesztés

  1. Robert A. Lewis, Michael D. Larrañaga, Richard J. Lewis Sr.. Hawley's Condensed Chemical Dictionary, 16th edition, Hoboken, New Jersey: John Wiley & Sons, Inc., 358–359. o. (2016). ISBN 978-1-118-13515-0 
  2. Hórvölgyi Zoltán. A nanotechnológia kolloidkémiai alapjai. Typotex Kiadó (2011). ISBN 978-963-279-467-9