Korenicai csata

A korenicai csata vagy pljesevicamezei csata (horvátul Bitka kod Korenice, Bitka na Plješevici) a horvátok és a törökök közötti ütközet a Korenica és Bihács közti Pljesevica síkon, Boszniában. Ez volt a déli végeken 1513 óta zajló ún. kis háború utolsó csatája, mely bár horvát győzelemmel végződött, de elveszett egy tehetséges hadvezér Beriszló Péter.

Korenicai csata
Magyar–török háború (1513–20)
Dátum1520. május 20.
HelyszínKorenica és Bihács között, a Pljesevica síkon, Észak-Bosznia
EredményHorvát pürrhoszi győzelem
Harcoló felek
 Horvátország Oszmán Birodalom
Parancsnokok
Beriszló Péter horvát bán †Ismeretlen
Haderők
300 fő800 fő

Előzmények

szerkesztés

Beriszló Péter éveken át harcolt a betörő törökökkel a bosnyák-horvát végvidéken, ahol jelentős sikereket ért el, többek között Zrínyi Miklóssal. Helyzetét nehezítette, hogy Bakócz Tamással ellentétei voltak, aki megakadályozta, hogy ő kerüljön Zágráb püspöki székébe.
1513-ban Hrvatska Dubica mellett, majd Jajca alatt kerekedett felül a boszniai törökön.

A törökök Bosznia oszmán részéből 800 fős csapat élén behatoltak az észak-bosnyák területekre. Velük szemben Beriszló 300 katonával állt Bihács közelében. A csata során a lova felbukott, de fiatal szolgája felsegítette és átadta neki a sajátját. Miután a törökök megfutamodtak, ő hatvan lovas üldözésére indult. Korenica mellett Korenica-pataknál az utolért törökök ellen vívott kézitusában vesztette életét.

A következmények

szerkesztés

A háború a végvidéken befejeződött, de minden arra mutatott, hogy a keresztények elvesztették. Beriszló halálával a győzelmeknek nem lett semmi foganatjuk, mert ő volt szinte az egyetlen, aki valamire vihette volna a törökök ellen.
1521-ben I. Szulejmán már nyílt háborút kezdett Magyarország és Horvátország ellen, s a mohácsi csatában megsemmisítő vereséget mért a királyi hadra.

Külső hivatkozások

szerkesztés