Korfball
A korfball (hollandul a korfbal szó kosárlabdát jelent) csapatban játszott labdajáték.
![Korfballmérkőzés Hollandiában](http://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/9/94/DSCF0090.jpg)
Legtöbben Hollandiában és Belgiumban űzik, de egyre inkább terjed a világ más országaiban is. A korfball a többi csapatjátéktól abban különbözik, hogy mindenképpen koedukált, vagyis fiúk és lányok együtt játsszák, ennek megfelelően egy csapat négy lányból és négy fiúból áll.
Hogyan játsszák?
szerkesztésA korfballt mind szabadtéren, mind teremben szokták játszani két térfélre osztott pályán. Mindkét térfélen található egy-egy állvány (felnőtteknél 3,5 m magas, fiatalabb korosztályoknál alacsonyabb is lehet), tetején egy kosárral. Ez az állvány a pálya végétől a térfél harmadánál van felállítva. A játékhoz használt labdát speciálisan erre a sportra fejlesztették ki. Egyszerre két nyolcfős csapat játszik, melyek célja, hogy az ellenfél kosarába juttassák a labdát. A két csapat a két térfélen (támadó és védekező térfél) el van osztva, így csapatonként egy térfélen két lány és két fiú található.
Pontot a labdának a kosáron fentről lefelé történő átjuttatásával lehet szerezni. Fontos szabály, hogy a labdával sem futni, sem azt pattogtatva vezetni nem szabad, valamint, hogy a fiúk csak a fiúk, a lányok pedig csak a lányok ellen védekezhetnek. A védekezés főként úgy történik, hogy a védekező egyik kezét a másik feje fölé teszi, ha a támadó így is megpróbálja bedobni a labdát a korfba, akkor az ellenfél jön, mivel ez szabálytalan. Minden második gól után a játékosok térfelet váltanak, így a korábbi védők támadók lesznek, a támadók pedig védők. Félidőben – sok más sporthoz hasonlóan – a korfballban is a szerepek helyett a térfelek cserélődnek.
Története
szerkesztésMa úgy gondolják, hogy a korfball a kosárlabda leszármazottja a svéd rinkbollon keresztül.
A történet szerint a 20. század elején egy holland testnevelő tanár, Nico Broekhuysen egy mind lányok, mind fiúk által egyszerre játszható sportot keresett az osztálya tanítására. Végül 1902-ben svédországi újta során játszotta a rinkbollt, majd hazatérve kitalálta a korfball szabályait.
2021-ben a világ 5 kontinensén, 69 országban korfballoznak versenyszerűen.[1]
Korfball egyesületek Magyarországon
szerkesztés- 1908 SZAC Budapest[2]
- Hatvani KK
- Kékvölgy SE
- MAFC
- Óbudai KK[3]
- SZKHSE
- Újhegyi KK
- VSD
- Alternatív Közgazdasági Gimnázium - Budapest
- Bárdos Lajos Ált. Isk. - Dunakeszi
- Fóti Waldorf Iskola
- Karinthy Frigyes Gimnázium - Budapest
- Kispesti Waldorf Iskola - Budapest
- Kossuth Lajos Ált. Isk. - Hatvan
- Kőrösi Csoma Sándor Ált. Isk. - Dunakeszi
- Óbudai Waldorf Iskola - Budapest
- Pest Megyei Regionális Waldorf Gimnázium
- Pilisszentlászlói Kékvölgy Waldorf Iskola
- Szegedi Waldorf Iskola
- Széchenyi István Ált. Isk. - Dunakeszi
- Templomdombi Általános Iskola - Szentendre
Magyar bajnokság
szerkesztésA magyar korfballbajnokság osztályai:
- Felnőtt: NB1, NB1/B
- Utánpótlás: U17 (junior), U15 (serdülő), U13 (gyermek)
Jegyzetek
szerkesztésTovábbi információk
szerkesztés- Magyar Korfball Szövetség
- Nemzetközi Korfball Szövetség (IKF)
- Angol Korfball Szövetség[halott link]
- Belga Korfball Szövetség
- Cseh Korfball Szövetség
- Holland Korfball Szövetség
- Holland Korfball Liga
- Kínai Korfball Szövetség
- Német Korfball Szövetség
- Új Zélandi Korfball Szövetség
- USA Korfball Szövetség