Korponay János
Korponay János (Eredeti neve: Kopornyay János komonkai) (Hím, 1819. május 16. – Kassa, 1881. január 15.) katonatiszt, hadtudományi író, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja, Abaúj vármegye főlevéltárosa, Korponay Gábor amerikai ezredes öccse. Unokaöccse, Korponay István amerikai tizedes.
| Korponay János | |
 | |
| Korponay János | |
| Született | 1819. május 16. Habsburg Birodalom, Hím |
| Meghalt | 1881. január 15. (61 évesen) Kassa |
| Nemzetisége |  magyar |
| Szolgálati ideje | 1834 - 1849 |
| Rendfokozata | honvéd ezredes |
| Csatái | Debreceni ütközet |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Korponay János témájú médiaállományokat. | |
Származása, tanulmányai szerkesztés
Kisbirtokos magyar nemesi származású családba született. Apja a császári hadsereg tisztje volt. Korponay János Kassán végezte a gimnáziumot, majd egy évig a kassai bölcsészakadémia hallgatója volt.
Pályája a császári hadseregben szerkesztés
Apja példáját követve 1834-ben ő is katonának állt, hadfiként lépett a császári és királyi hadsereg magyar kiegészítésű 37. (Máriássy) gyalogezredébe. 1836. május 16-án zászlóssá léptették elő. 1837. december 1-jén alhadnagyi rendfokozatban Abaúj vármegye ajánlatára a bécsi Magyar királyi nemesi testőrség tagja lett. Bécsben lelkiismeretesen tanulta a katonai ismereteket és komolyan elmélyült a hadtudomány kérdéseiben. Számos, később az 1848–49-es szabadságharcban ismertté vált tiszttel szolgált együtt, így például Görgei Artúrral is. 1842. május 1-jén főhadnaggyá léptették elő és beosztották a 32. (Este) gyalogezredbe. Alakulatával egy évig Veronában állomásozott, majd az ezred 3. zászlóaljával Pestre helyezték. 1848 tavaszán a – Josef Edler von Baussnern parancsnoksága alatt álló – Baussnern gránátoszászlóaljban szolgált.
Szerepe az 1848–49-es szabadságharcban szerkesztés
Rokonszenvezett az 1848. március 15-én lezajlott eseményekkel. Katonai szaktudása, hazafias lelkesedése a kiharcolt vívmányok iránt annyira közismert volt, hogy a nemzetőrséget szervező és a hadügyminisztériumot ideiglenesen irányító Batthyány Lajos maga mellé vette katonai tanácsadónak és 1848. április 17-étől mint a miniszterelnök hadügyi és nemzetőrségi titkára működött. Április 20-ától egyúttal az akkor megalakuló Országos Nemzetőrségi Haditanács előadója is volt. Mészáros Lázár 1848. május 23-ai hazatérése után, részt vett a magyar hadügyminisztérium megszervezésében, június 1-jén minisztériumi titkárrá nevezték ki. Augusztus 1-jén császári és királyi alszázadossá léptették elő. Szeptember 24-én őrnagyi rangban átkerült a honvédség állományába, és a hadügyminisztérium elnöki osztályának titkára lett. A főváros katonai kiürítésében és az 1849. január 2-ai haditanács határozatainak végrehajtásában, a hadügyminisztérium áttelepítése során, folyamatos működés fenntartásában jelentékeny szerepet játszott. A Debrecenben megszervezett hadügyminisztériumban titkárként az elnöki osztály tényleges vezetője lett, mert a decemberben osztályfőnökké kinevezett Gombos László ezredes a fővárosban maradt és jelentkezett a császári csapatoknál. 1849 február közepén Mészáros Lázár javaslatára alezredessé, egyúttal egyúttal az elnöki osztály főnökévé nevezték ki. Május 25-én március 12-ei hatállyal beosztásának megtartása mellett ezredessé léptették elő. Mészáros Lázár lemondása után az új hadügyi vezetés nem tartott igényt szolgálatára, ezért június 20-án addigi hadügyminisztériumi tevékenykedését felcserélte a közvetlen fegyveres harcra.
Július 1-jétől Békés-Bihar-Csanád és Jász-Nagykun-Szolnok megyék népfelkelésének szervezője , majd az itt kiállított népfelkelő sereg parancsnoka lett. Az önálló vezénylettel megbízott Korponay nem kis nehézségek árán szervezte meg, szerelte fel, és kezdte meg a népfelkelők kiképzését. Hatáskörét július 12-én kiterjesztették a Duna–Tisza közére is és közben súlyos harcokban vezette a több mint ezer főből álló alárendelt népfelkelő alakulatokat. Július 25-én Tiszafürednél meghiúsította az orosz haderő Gorcsakov tábornok vezette elővédjének átkelését a Tiszán,[1] de július 27-én az orosz fősereg támadása elől kénytelen volt visszavonulni. Csapatával csatlakozott a tervezett aradi összpontosítás felé vonuló feldunai hadsereg I. hadtestéhez. Alakulatának létszáma a csatlakozáskor 3000 fő körül volt, négy löveggel, de gyalogságának csak alig több mint harmadának volt lőfegyvere, másik része csak kiegyenesített kaszákkal és lándzsákkal volt felszerelve.[2] Az I. hadtest kötelékében részt vett a debreceni ütközetben. A Nagysándor József vezetése alatt vívott összecsapásban népfelkelő serege gyakorlatilag teljesen megsemmisült. Az ütközet után csatlakozott Görgei hadtestéhez és a világosi fegyverletételnél esett fogságba. Kezdetben Aradon raboskodott, ahol a császári hadbíróság december 29-én halálra, majd 1850. január 18-án másodfokon 16 évi várfogságra ítélte. A kufsteini börtönből 1856. április 5-én kegyelemmel szabadult.
Tudományos pályája szerkesztés
A nemesi testőrségnél kezdett hadtudományi kérdésekkel foglalkozni. 1843-tól különféle lapokban, így például a Tudománytárban, az Akadémiai Értesítőben, a Honderűben, és a Társalkodóban jelentek meg cikkei. Írásaival a hazai tudományos körök, többek között Kiss Károly akadémiai rendes tag figyelmét is felkeltette, és a Magyar Tudományos Akadémia 1844. december 24-ei ülésén megválasztották, „mint hadtudományi írót”, akadémiai levelező tagnak. Levelező tagi székfoglalóját 1845. március 17-ei ülésen tartotta meg, a Hadi földírás című műve I. kötete alapján. 1861-ben Abaúj vármegye főlevéltárosa lett és a megyei honvédegylet elnökeként társadalmi funkciót is betöltött, sikeresen induló tudományos pályáját a szabadságharc és az azt követő fogság megtörte. Számos műve kéziratban maradt. A Magyarország harcztörténete című, a magyar hadművészet történetét a legrégibb időktől saját koráig tárgyaló, öt kötetes munkájának kéziratát 1878-ban mutatta be az Akadémiában, a javasolt átdolgozást azonban halála miatt már nem tudta befejezni.
Művei szerkesztés
- Hadi földírás, I–II. (Pest–Kecskemét, 1845–1848)
- Abaujvármegye monographiája I/1–4. (Kassa, 1866–1870)
Emlékezete szerkesztés
A Magyar Tudományos Akadémiában 1882. január 30-án Kápolnai Pauer István tartott fölötte emlékbeszédet. 2001-ben a Magyar Hadtudományi Társaság Korponay János-díjat alapított.[3]
Jegyzetek szerkesztés
- ↑ Hermann Róbert (szerk.): 1848–1849. A forradalom és szabadságharc képes története, Debrecen 2007, ISBN 978-963-596-691-2, 403. o.
- ↑ Hermann Róbert: Az 1848–1849-es szabadságharc nagy csatái, Zrínyi Kiadó, 2004, ISBN 963-327-367-6, A debreceni ütközet, 349–356. o.
- ↑ A Magyar Hadtudományi Társaság honlapja. (Hozzáférés: 2021. november 15.)
Források szerkesztés
- Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái VI. (Kende–Kozocsa). Budapest: Hornyánszky. 1899.
- Ács Tibor: Korponay János honvéd ezredes, az MTA legfiatalabb katonatagja (Hadtudomány, 2001, 3. szám)
- Új magyar életrajzi lexikon III. (H–K). Főszerk. Markó László. Budapest: Magyar Könyvklub. 2002. 1097. o. ISBN 963-547-414-8
- Bona Gábor: Tábornokok és törzstisztek a szabadságharcban 1848–49, Budapest, 1983, ISBN 963-326-314-X, 207. o.
Révai nagy lexikona XII. kötet (Kontúr–Lovas). Budapest: Révai Testvérek Irodalmi Intézet Részvénytársaság. 1915. 57. o.
- Kápolnai Pauer István: Emlékbeszéd Korponay János tiszteleti tag felett Kápolnai Pauer István levelező tagtól: Olvastatott a M. T. Akadémia 1882. január 30-án tartott összes ülésén. Budapest: MTA. 1882. 1–12. o. = Az MTA Elhunyt Tagjai Fölött Tartott Emlékbeszédek, I/1, Hozzáférés: 2021. november 15. [1]
