Koszmosz–23

A Koszmosz–23 (oroszul: Космос 23) Koszmosz műhold, a szovjet műszeres műhold-sorozat tagja. Meteorológiai műhold.

Koszmosz–23
Gyártó	Pivdenne
Típus	Omega artificial satellite of the Earth
Indítás dátuma	1963. december 13.
Indítás helye	Kapusztyin Jar
Hordozórakéta	63SZ1
COSPAR azonosító	1963-050A
SCN	00707
Sablon • Wikidata • Segítség

Küldetés

A második kísérleti meteorológiai műhold, a tudományos meteorológiai rendszer kiépítésének tesztegysége. A Koszmosz–14 megkezdett programját folytatta. Kutatási szolgálaton túl az energiaellátás stabilitását, a tájolás állandóságának biztosítását (Napra, Holdra, Földre, csillagra) ellenőrizték.

Jellemzői

A moszkvai Elektromechanikai Tudományos Kutatóintézetben (VNIIEM) tervezett Omega típusú kísérleti meteorológiai műhold, amely a későbbi Metyeor műhold rendszerelemeinek kipróbálására szolgált. A Déli Gépgyárban épített űreszköz.

1963. december 13-án a Kapusztyin Jar rakétakísérleti lőtérről a Majak–2 indítóállásából egy Koszmosz–2I (63SZ1) típusú hordozórakétával juttatták alacsony Föld körüli pályára. A 92,1 perces, 49 fokos hajlásszögű, elliptikus pálya elemei: perigeuma 512 kilométer, apogeuma 265 kilométer volt. Hasznos tömege 200 kilogramm. A sorozat felépítését, szerkezetét, alapvető fedélzeti rendszereit tekintve egységesített, szabványosított tudományos-kutató űreszköz. Áramforrásai kémiai akkumulátorok és napelemtáblák voltak.

A hagyományos (földi, légi, tengeri) meteorológiai rendszerek mérései alapján nem lehet pontosan meghatározni (következtetések, statisztikák) az adott helyre vonatkozó tényleges időjárási viszonyokat.

A műholddal rádióeszközön keresztül tartották a kapcsolatot. A stabilizálást lendkerekek elektromotor mozgatásával (giroszkópos), majd mágneses csillapítással biztosították. A rendszer háromtengelyű stabilitást biztosított a Föld központjára tájolva. Felderítőeszközeit minden esetben a Föld felé kell stabilizálni, hogy folyamatos és pontos képet adjon a pályasíkjában történő meteorológiai jelenségekről, változásokról. A napelemek optimális (Napra irányuló) helyzetét elektromotorok segítségével automatikusan végezték. Kísérleti elemeit felhasználták a hasonló, későbbi műholdak alkalmazásánál.

1964. március 27-én 104 nap után, földi parancsra belépett a légkörbe és megsemmisült.

Források

• Űrhajózási lexikon. Főszerk. Almár Iván. Budapest: Akadémiai – Zrínyi. 1981. ISBN 963 05 2348 5
• Dr. Bitó János – Sinka József – Utak a kozmoszba – 1970. Budapest, Kossuth Könyvkiadó

További információk

• Koszmosz–23. nasa.gov. (Hozzáférés: 2013. április 7.)
• Koszmosz–23. lib.cas.cz. [2013. október 13-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. április 7.)

Elődje: Koszmosz–22

Koszmosz-program 1963

Utódja: Koszmosz–24